Gaborják Ádám a József Attila Kör új elnöke

Irodalom

(MTI) - Gaborják Ádám Balogh Endrét váltja a tisztségben, a leköszönő elnök 2012. január 1-jén adja át mandátumát. A JAK alapszabálya értelmében a vezető megbízatása 3 évre szól - tájékoztatta a szervezet az MTI-t. Az új elnök pályázatában a többi közt a nyitottságra, a társművészetekkel történő együttműködésre helyezte a hangsúlyt, emellett erősítené a szervezet határon túli kapcsolatait is. Pályázatában szerepel egy angol nyelvű, a magyar fiatal irodalmat bemutató antológia is, amely tervei szerint 2014-re valósulhat meg.  
 
Gaborják Ádám 1983-ban született Kecskeméten, 2007-ben a Szegedi Tudományegyetemen magyar, 2008-ban finnugor szakon diplomázott. Jelenleg az Irodalomtudományi Doktori Iskola irodalomelméleti képzésének PhD-hallgatója. Kutatási területe a kortárs magyar irodalom, a kritikai kultúrakutatás és a kulturális antropológia. A JAK elnökségi tagja, a szervezet irodalmi programjainak szerkesztője.
 
Orcsik Roland költő, műfordító, irodalomtörténész 1975-ben született a szerbiai Óbecsén. 1992-ben átköltözött Magyarországra, azóta Szegeden él. Egyetemi tanulmányait a Szegedi Tudományegyetemen magyar nyelv és irodalom, illetve összehasonlító irodalomtudomány szakon végezte. Jelenleg az egyetem Szláv Tanszékén dolgozik tanársegédként. Több verseskötet szerzője, a legutóbbi, a Mahler letöltve az idén  jelent meg a Kalligram Kiadónál. Sopotnik Zoltán 1974-ben szültetett Salgótarjánban. Jelenleg Tatabányán él. Író, költő, kritikus, szerkesztő, 2009-től a Prae című folyóirat prózarovatának szerkesztőjeként dolgozik. A JAK elnökségének tagja.