A regény bemutatója november 13-án, hétfőn 18 órakor lesz a Petőfi Irodalmi Múzeumban (1053 Budapest, Károlyi M. u. 16.). Az estet bevezeti Morcsányi Géza, a Magvető Kiadó igazgatója, a műből a szerző olvas fel részleteket. Közreműködik az Adagio Quartet, melynek tagjai Hutás Gergely, Molnár Noémi, Móré László és Lak Sándor. A könyvbemutató után Metaxa-kóstolás.
A metaXa hőse két nő szerelme közt őrlődik. Művészlélek, aki a helyét nemcsak az érzelmek világában, de általában véve a világban sem leli. Megcsömörlik és elkárhozik. Ám eközben Garaczi regénye ? a kalandos történettel együtt ? a tanulságot és a tanulhatatlanságot, az ember örök balgaságának tapasztalatát és a mindent felülíró irónia receptjét egyaránt olvasójára örökíti. A cselekménnyel fejlődve nem okosabbak leszünk, hanem érzékenyebbek, miközben a nyelv plasztikussága, a mondatok másképp-mondhatatlansága lenyűgöz és magával ragad.
metaXa című regényével a szerző 2000-ben az [origo] és a Magvető Kiadó online irodalmi pályázatán megosztott első díjat nyert, ám akkor úgy érezte, a ?papírmegjelenés?-hez még dolgozni szeretne a művön. Az újraformált és befejezett szöveg ízig-vérig Garaczi-regény lett; humorral, nyelvi játékossággal, pontos és kíméletlen valóság- és lélekábrázolással.
Részlet a regényből:
?álltunk a hídon zsolttal, virágport söpört a szél, autó húzott el mögöttünk, ránk lökte a meleg levegőt, az üveg alján néhány csepp whisky, fényes csíkok remegtek a vízen, kidagadt a folyó a medréből, rázkódott a híd, a pillérek körül erős loccsanások és nyögés, fogcsikorgatás, ahogy a feltorlódott hordalék átfordul, karnyújtásra rohant a szennyesen hömpölygő ár alattunk, elrendeződtek a motívumok, a hőség párjaként közös szomjúságunk, ahogy elindultunk otthonról, nem mehettünk haza, egy kamion szele felpuffasztja az ingem, megpecsételjük az éjszakát, egyszerre lépünk át a korláton, huzalkötegek, pattogzó festék, ezüst graffitik, egy sofőr rémült tekintete, a lágymányosi híd lámpafüzérei, a hajóknak szóló táblák, jelzőfények, ő számol, egy-két-há, elrúgom magam, de már ahogy elrúgom magam, tudom, mindez mennyire fölösleges, a tett visszavonhatatlansága kioltotta az eredeti izgalmat, ennek az izgalomnak bágyadt maradékával szemléltem zuhanásom, józanul, mondhatnám, ha nem lettem volna részeg, mellettem, alattam repült zsolt csukott szemmel, mintha én lennék, és mintha erősebben hatna rá a gravitáció, hurkok rántják a mélybe, jól úszom, tudom, hogy túl fogom élni, kimászok, hazacuppogok vizes gatyában, kialszom magam, aztán felhívom őt, hecc, brahi, csíny, cukkolás, kivagyi bohémkodás, zsolt gyerekkora óta keresi a bajt, szokása a sorsot kihívni, nem hiszem, hogy épp most vallana kudarcot, most adná meg magát, és tényleg nem gabalyodtam a hordalékba, és nem hűltem ki, nem rántott le örvény, viszont aztán, már otthon nem bírtam tovább, három napja nem aludtam, a barátnőm elvetélt, a szerelmem elhagyott, a zenésztársaim összevesztek, és jött a frász, a szomszédok hívták ki a mentőt, másnap arra ébredek, hogy egy idegen paplan hideg csücskét szorítom, az ügyeletes suttogva mondja a leckét a hóhajú professzornak, bólogatnak, a prof kampón lógó kórlapomat nézi, nem értem, mit beszélnek, nyilván a drogos, epilepsziás, szimuláns, pánikbeteg, depressziós diagnózis-verziókat morzsolgatják, ez az orvosi bikkfanyelv előkelővé és félelmetessé teszi őket, a nővér biztatóan mosolyog, az adjunktus komoran néz, belőlem merítenek ihletet, ahogy én, ezt is tudják, sugárzik visszafogott, magabiztos szánakozásukból, belőlük reményt, a prof arra kér, látogassam meg a szobájában délután, tovább sodródnak a szomszéd ágyhoz, kezdődik elölről a procedúra egy másik beteggel, az udvaron, a hámló téglafal előtt, az alagsori konyhából felszálló zsírszagban pácolódva, a szürke, repedezett aszfalton az orvosok csillogó volvói és jaguarjai, két ablaktábla közt üszkös kráter csikkekkel, zugpöföde, üszök és korom, a lázadás füstje, a rend, a tisztaság, a gyógyulni akarás felszíne alatt a megrögzöttség, az abúzusra való örök hajlandóság, a prof törékeny arcában nagy, barna, álmos szemek, a maga részéről kimerültségre tippel, ismeri a nevem, van egy cédéje tőlünk, ha egyetértek, beutal egy vidéki szanatóriumba, ahol régi ismerőse, kollégája, hirsch doktornő dolgozik, jártam már ott, egy ismerősömet látogattam meg, az operaház pozanosát, amfetaminnal cincálta szét az idegeit, egy este beletülkölt a csengettyűáriába, úgy hívta a helyet, a bolondok mekkája, ősz volt, a kertész vastalicskában tolta az avart, nem hittem, hogy egyszer én is idekerülök.?
A Magvető Kiadó honlapja
