Weöres Sándortól tanult messzire látni, Illyés Gyulától ízlelni a szót, Pilinszky Jánostól, hogy a maga útját járja ? írja életműkötetének mottóversében, a Hálaadás-parafrázisban Gergely Ágnes, aki negyvenhét, költőként megélt évét rendezte most egységes gyűjteménnyé, Útérintő címmel.
? Úgy nézek bele újra a verseimbe, mint megannyi tükörbe. Meglátom bennük saját magam, ilyen voltam, és ilyen vagyok. Ez az, amit életről, halálról megtanultam ? mondja. Újraolvasva verseit, kihagyta azokat, amelyeknek ? immár olvasóként ? nem érezte erős hatását. Átdátumozta a javítottakat: de azokban szigorúan csak szavakat, stiláris megoldásokat tökéletesített; gondolatot, mondandót soha ? mondta el a nol.hu-nak.
Gergely Ágnes folyamatosan átdolgozza, hol szikárabbá, pontosabbá, hol levegősebbé alakítja szövegeit. Költészetére a klasszikus formába kívánkozó szenvedély, az axiomatikus tömörség és a meglepő fordulatok váltakozása ugyanúgy jellemző, mint az irodalmi, művelődéstörténeti és magánmitológiai utalások. Versei állandó párbeszédet folytatnak más költők műveivel.
Halhatatlan hagyomány
?A Gergely Ágnesnél jóval fiatalabb korosztály nem egy tagja mesélte, hangoztatta, már nem ír verset többé. Mert minek. Önplágium lesz, s noha hízik az életmű, inkább fog hasonlítani koleszterinbeteg, anginás görcsökben rángó emberhez, mint mondjuk Iharos Sándor hosszútávú futóbajnok szikárságához. És akkor tényleg. Nem érdemes. Akkor megszületik egy új könyv, Gergely Ágnes verskötete, mely a Nyugat-Újhold hagyományt átcipeli a XXI. századba, és biztosak lehetünk abban, hogy a Nyugat 1908-as megindulásától eltelő 98 év után az a röpke 2 esztendő, mely még hátra van, hogy századik évfordulóját megünnepeljük, hamar lepereg. Gergely Ágnes vezetésével ez a halhatatlan hagyomány túl a divatok diktátumán átszakítja majd a célszalagot. Bukmékereknél persze ilyesmire nem lehet fogadni, de önnönmagunkba nézve, lesve, nyugodtak lehetünk felőle.? (Koppány Zsolt az Árgusban egy korábbi kötet kapcsán, a teljes cikk ITT.)
Az elérhető legvégső pont
?Súlytalanul, ahogy a lepedő, / ahogy az elkékült / lepel a testeken..." - ez a részlet járt az eszemben, míg Gergely Ágnes új kötetét olvastam, jóllehet az a vers, melyből az idézet való (A lélek négy kerékre jár sorozatból a Biblikus magyar eredetmondák), ebben a válogatásban nincs benne. Gergely Ágnes költészete gazdag az ehhez hasonló paradoxonokban, és jóllehet szinte monomániásan a halált választja versei tárgyául, hangvétele nem melodramatikus, atmoszférája sem nyomott. Egyrészt azért, mert rendkívül színgazdag, változatos: poétikai technikáit tekintve nagyon sokféle hagyománnyal folytat meg-megújuló párbeszédet; másrészt azért, mert a haláltudat kilátóhelyéről a lét egészére, teljes szélességére és időbeniségére rá lehet látni. Vagyis az élet szükségszerű végpontja nem fenyegetésként vagy az életet összezúzó tragikus erőként adott, nem mint a lét pusztulása, hanem mint az életben elérhető legvégső pont, a világ "semerre sem hajló és sohasem változó" centruma (ahogy a Csung Jungban áll).? (Bodor Béla az Élet és Irodalomban egy korábbi verseskötetről)
Verseinek kellemes szövése
?Néhány szót szólnék még Gergely Ágnes formavilágáról. Ha ő belép az ajtón, belép a keretbe is. A megdolgozott szabadvers régebben kedvencei közé tartozott, bár - már ott - is érzékelhető volt bizonyos rejtőzködő klasszicitás, a beszéd meglassításában megnyilvánuló fegyelem, a zárt forma igénye. Úgy tűnik, a magyar költői beszédmódban vízválasztó, hogy valaki a "jambikus hagyomány" örököseként jelenik-e meg, vagy a "sámáni hagyomány" szószólójaként. E két áramlat csak a huszadik században vált el egymástól, sőt vált egymás ellenségévé. A költők többsége esetén ez a két megszólalásrend már a szövegcsírázás stádiumában már ott, kizárja egymást. Gergely Ágnes a nyugat-európai formavilágot kedveli, és verseinek kellemes szövése, érdességet nélkülöző vetemedése ennek a fejlett rendnek köszönhető. Itt is látjuk: a forma jó versekre kényszerít. A forma a gyenge verseknél súgó (a sikert nem garantálja), a jó verseknél egyenesen Ariadné-fonal. Rímanyaga főleg az asszonáncra épül, annak is keményebb, dísztelenebb változatait részesíti előnyben. A tisztaságot célzó ritmusnak és a "tisztátalan" rímnek ez a finom ellenpontjátéka számomra, mióta csak ismerem, Gergely Ágnes költészetének egyik varázslatos jegye maradt. A rím "észrevétlenné", zavartalanná tételét több módon elérte a modern költészet. Itt, ebben a klasszikus művészetben főleg az asszonánc tágításával. Rím-e még ez: "zúgó-útból", "szegletén-lüktetés", "a félsz-se véd", "őrtorony-rostokol". Nem tudom. Csak annyit sejtek, hogy ennyi kellett, kell és kelleni fog ahhoz, hogy érdekesnek, változatosnak, ragyogónak találjunk egy kortárs klasszikus költészetet. Gergely Ágnes lírája a vers-vers melletti szavazat a nemvers-vers korában.? (Báthori Csaba az ÉS-ben)
A könyvet az Argumentum jelentette meg az idei Könyvhétre
