 |
Az utóbbi években gyakran megfordult Erdélyben, Kolozsvári könyvvásáron és székelyföldi írótáborban. Legelső benyomásaihoz képest (ha volna ehhez története/-i is, meghallgatnánk) változott-e az erdélyi világ, és íróvilág?
A kilencvenes évek elején is sokat jártam a Partiumban és Erdélyben is, de akkor még mint amatőr néptáncos. Az lenne igazán izgalmas, ha már akkor is szerezhettem volna benyomásokat az irodalmi életből. Így, hogy csak öt-hat éves a távlatra van rálátásom, igazából csak a jellemző folyamatokról tudok beszélni. Ezen belül is csak néhány apróságot emelnék ki, ami különbözik a magyarországi irodalmi élettől. Mint például az anyagi szempontok előtérbe helyezése a fiatalabb generációknál, a rendkívül ügyes (ön)menedzselés, és valami különös egoizmus a küldetéstudat helyén. No és persze a nagyon sok alkohol.
A Sárkányfű folyóiratot létrehozó csapattal kezdte irodalmi pályafutását. Melyek a bolyban indulás előnyei, hátrányai?
Ahogy mondani szokás, ami az előnye, az a hátránya. A Sárkányfű egy nagyon kevés helyre eljutó egyetemi folyóirat volt, később talán generációs lap, a fiatalokhoz szólt, és elsősorban az volt a célja, hogy meg tudjuk mutatni magunkat valahol. Az együttes fellépés sokkal jobban ránk irányította a szakma figyelmét, viszont uniformizált és a kritikusok rögtön közös nevezőket kerestek, ráadásul állandóan a lázadást kérték számon. A rutin az, hogy egy új írógeneráció mindig az előző megtagadásával határozza meg a saját identitását. Ez Erdélyben így is történt, nálunk viszont nem. A rendszerváltás környékén az előttünk induló írónemzedék olyan sokára bonthatta ki szárnyait, olyan sokáig fiatal író címbe kényszerültek, hogy a mi indulásunkkor számunkra is frissnek hatottak, és mi az ő csapásukon indultunk tovább. Nekem mondjuk Darvasi László volt akkoriban a példaképem, és ma is úgy gondolom, hogy jó lóra tenni nem szégyen. tovább |
