Azon nincs mit csodálkozni, ha egy újságíró könyvet ír. Esszék, interjúk, publicisztikák, összegyűjtött, magvas gondolatok koronázzák meg rendszerint a zsurnaliszta karriert. Azon már inkább érdemes elgondolkodni, ha az újságíró nem hétköznapi munkája folyományaként jelenteti meg írásait, nem a valóság mélyebb, szubjektív megragadására tesz kísérletet, hanem éppen ellenkezőleg: a riporteri, szerkesztői teendők mellékhatásai késztetik arra, hogy szabadidejében is tollat ragadjon. F. Tóth Benedek, a 168 Óra, a Világgazdaság és a Magyar Hírlap volt munkatársa márpedig jobban tiszteli a fantáziát a valóságnál. Egy kisregényt és kilenc rövidebb novellát elénk táró könyve a valóság mezsgyéjére vezeti az olvasót. A Mellékhatás afféle műfaji könyv, sci-fi klasszik, a tudományos fantasztikum elmaradhatatlan kütyüivel és fordulataival: űrhajókkal, lézerpuskákkal, időutazással és Földön kívüli, ám többnyire esendő, emberi lényekkel. Hogy szerzőjük mégis újságíró, arról talán leginkább a novellákhoz mellékelt bevezető sorok árulkodnak: előszók, magyarázatok azt bizonyítandó, hogy a fantázia világa akkor is csak egy kis lépésre van a valóságtól, ha abban éppen a fizika vagy a logika törvényei kérdőjeleződnek meg.
A Mellékhatásban, a címadó novellában például a világ legkövérebb emberének csodával határos fogyásáról olvashatunk, az előszó azonban nem hagy kétséget afelől, honnan az ötlet: "ránéztem otthon a mérlegre, és azon tűnődtem, vajon mennyit kell szenvednie egy embernek azért, hogy ledolgozza felesleges kilóit". A novellabeli Thomas Leednek végül alig egy óra alatt sikerül megszabadulnia négymázsás túlsúlyától - ettől sci-fi -, ám az itt nem részletezendő mellékhatás következtében a fogyásról, illetve önazonosságáról még korábbi kezelőorvosát sem sikerül meggyőznie. A Hat óra húsz lúdbőröztető alapgondolata megtörtént esetből, egy szerencsésen túlélt autóbalesetből származik; a Zsákbamacskában egy bártündér ötlete nyomán azon fantáziál a szerző, hogy mi lenne, ha megválaszthatná a halálnemét (jól választ, hiszen a kacér női tekintetektől minden férfi meghal egy kissé); az Önvédelemben pedig egy udvarias, kissé kimódolt párbeszédnek lehetünk tanúi - leszámítva, hogy a társalgók egyike űrlény. Persze nem feltétlenül attól lesz jól fogyasztható egy sci-fi novella, ha megélt élmény, valóság a kiindulópontja, az viszont biztos, hogy F. Tóth Benedek írásai attól válnak örvénylő, magukkal ragadó szövegekké, hogy szerzőjük jól érzékelhetően riporteri tapasztalattal közelít témáihoz. Vagyis nem a legjellemzőbb szempontot ragadja meg egy történetben, hanem a legváratlanabbat, azt, ahol a valóság egy könnyű mozdulattal átfordítható a misztikumba. Így a szituációk, a néhány vonással felskiccelt szereplők nagyon is valóságosak, hétköznapiak maradnak, mindössze a szövegben taposóaknaként elrejtett csavar az, amely - gyakran csattanó formájában - a történettel együtt az olvasót is messze a valóságon túl repíti.
Show time című novellája például - melyben egy falu sorsáról szóló televíziós valóságshow elevenedik meg - attól lesz fantasztikum, hogy a szerző elgondolkodik rajta, vajon kinek készül a műsor, és mi a valódi tét; ZX-223, a záró novella magas, szikár alakja pedig egy idillikus ligetet figyel az ablakból, ám kérdés, hogy amit lát, az valóban ablak-e a valóságra. A változatos témájú, ám könnyű kézzel megírt novellák fényében átértékelődik valamelyest a kötet elején található kisregény, a Dimand is. A történet klasszikus kliséken alapul, hiszen gyakorta visszatérő alapszituáció, hogy a távoli idegenben épülő kolónia tagjai nagyon is gyarló módon, mintegy a földi körülményeket másolva építik ki saját világrendjüket: hatalomvágytól hajtva, egymást kihasználva, zsarolva, szolgasorba kényszerítve. Itt is, mint számos novellában, megjelenik az adott társadalmi-politikai világrendet fenntartó, ugyanakkor felforgatni is képes játék, és - ami valamelyest szokatlan - a humánum, mint megoldás. Dimand bolygó zsarnoki világát ugyanis csak szeretetre képes figurák válthatják meg, ahogy van valami szeretetre méltó, mélyen emberi a címadó novella hősének figurájában, vagy abban is, ahogyan az Önvédelem idegenje néhány mondatban felvázolja, és egyben megérti, elfogadja a meglátogatott bolygó civilizációjának sorstragédiáját.
F. Tóth Benedek a gyarló jellemek alapos ismerője. Feszültséggel teli szövegeiben, fantáziájának szövevényes világában hol idegeket borzolva, hol szelíd humorral, de biztos kézzel vezeti az olvasóját - egyenesen a csapdába, amely minden történetében ott lapul.
