(MTI) - Poe nagy hatású költői életműve mellett a detektívregény és a horror megteremtőjeként írta be magát a világirodalom történetébe. A negyvenéves zavaros elméjű íróra egy baltimore-i utcán bukkantak rá 1849. október 3-án, négy nappal később egy kórházban hunyta le örökre a szemét. Valójában sohasem derült ki, hogy mi okozta halálát. Gyors temetésén mindössze heten jelentek meg, sírkövét egy fatális vonatbaleset törte össze a kőfaragó kertjében, még mielőtt felállíthatták volna, a lapokban megjelent visszaemlékezést pedig egy ellensége írta róla, amivel évtizedekre lerombolta nimbuszát.
Halála után 160 évvel méltó temetést kapott Edgar Allan Poe
Irodalom
Vasárnap azonban két "teltházas" temetési szertartást is rendezett számára a baltimore-i Poe Ház és Múzeum a sírhelye szomszédságában található egykori templomban. A szertartást a korabeli hagyományok szerint rendezték meg, neves színészek öltöztek be Poe kortársainak, íróknak és művészeknek, hogy ily módon róják le tiszteletüket a költő- és írófejedelem előtt, de számos rajongója is múlt századi ruhát öltött.
A temetési szertartás vezetését John Astin (az Addams család Gomezeként ismertté vált színész) vállalta el. "Olyan ez, mintha azt mondanánk neki: rendben van Eddie, az első temetés nem sikerült, de megpróbáljuk jóvá tenni, mert annyira tisztelünk" - mondta a színész, aki évekig turnézott Poe-t alakító magánszámával.
Poe holttestének mását a múlt hét közepén az emlékének szentelt múzeumban ravatalozták fel, és virrasztást is tartottak mellette, majd vasárnap a városon áthaladó gyászmenet kíséretében, lovas kocsival szállították a temetőbe.
"A temetések szokványos menetét követjük. Olyan valóságossá akarjuk tenni, amennyire csak lehetséges" - mondta el Jeff Jerome, a Poe Ház kurátora a megemlékezés előtt.
A templom egyszerre mindössze 350 látogató befogadására alkalmas, ezért szerveztek két szertartást, ám mindkét "előadásra" elfogytak a jegyek, messze földről, még Vietnamból is érkeztek az eseményre.
Idén számos kulturális rendezvénnyel ünnepelték Poe születésének 200. évfordulóját is. Baltimore-on kívül több olyan városban - köztük Bostonban, New Yorkban, Philadelphiában és Richmondban - szerveztek megemlékezéseket, amelyekhez erős szálakkal kötődött az író.