Tihany aljában, a Balaton partján állt egy kis halászgunyhó. Abban a kis gunyhóban élt egy halász a feleségével. Szegények voltak nagyon, mert a halász Bálint hálójába nemigen akadtak a halak. Pedig Bálint igen szorgalmasan járta a vizet, akár szép idő volt, akár szeles vagy borús. Egy szép napon bedobta a hálóját Bálint a vízbe. ,,No, máma szerencsém lesz!" - gondolta, és rágyújtott a pipájára, várt türelmesen. Már lehenyatlóban volt a nap, amikor húzni kezdte a hálóját. - Ejnye, de nehéz! Hiszen ezt meg sem tudom mozdítani! Elszaladok a komámért, hadd segítsen, és ő is kap a jó falatokból - ujjongott Bálint. Jött is a koma, de még ketten sem tudták kihúzni a hálót. - Hallod-e, Bálint, elfutok a komámért, - mondta a koma, és azzal elsietett Jánosért. Most már hárman húzták a hálót, de még így sem tudták megmozdítani. Tanakodott a három ember, hogy mitévő legyen. Leültek a part szélére, és tervezgettek, hogy mi mindenre futja a bőséges fogásból. - Szép takaros házat építs! - mondta a koma. - Új bárkát és új hálót vegyél! - tanácsolta a koma komája. Bálint jószívű ember volt, hát mindkettőjüknek bőven ígért a zsákmányból. Bálint igen türelmetlen lett, és megint próbálkozott a háló kihúzásával. De most sem mentek semmire. - Mit tegyünk hát? - vakargatta a feje búbját a halász. Amint így tűnődik, hallja ám, hogy valahol zörögve jön egy kocsi. Fut Bálint, kifogja a két lovat, és viszi a partra. Majd megszakadt a két állat, amíg a hálót kivonszolták. De volt ám nagy meglepetés! Mert a háló teli, de teli volt kövekkel. - Elmegyek világgá - mondta nekibúsultan Bálint. - Hogy tudok én az asszony szeme elé kerülni, ha még annyi halat sem fogtam, hogy vacsorát készítsen belőle? A két koma vígasztalta, hogy majd jóra fordul minden, csak ne adja fel a reményt. Bálint kidobálta a köveket a hálóból, hát a háló alján egy kis süllő vergődött. - No, te kis árva, hogy kerültél a kövek közé? Hát nem vagy éppen nagy falat, de Julinak elég leszel vacsorára. Megfogta a kis halat, hogy beteszi a bárkába, hát látja ám, hogy a kis hal szeméből hullanak a könnyek. Igen megsajnálta Bálint a kis halat, és visszadobta a vízbe. - Eredj az utadra! Majd máma is csak a bánat lesz vacsorára. A parton már várta Juli az urát. - Van-e jó fogás? - kérdezte tőle, de az nem szólt egyet sem, csak ment befelé a házba. Igen szomorúk voltak mindketten. - Hallod-e, asszony! Én elmegyek világgá, mert látom, hogy itt üldöz a balszerencse. - Jaj, ne menj el, édes uram, hát mi lesz velem itt egyedül? Még ha lenne egy kislányom, nem érezném úgy az árvaságom. - Inkább fiunk lenne, az segítene a munkánál, mindjárt más lenne a sorsunk - mondta Bálint. Juli kérlelte az urát, hogy próbálkozzon meg még egyszer a halfogással, és ha megint nem sikerül, hát akkor menjen szerencsét próbálni. - Jól van - mondta Bálint -, holnap még megpróbálom, de ha nem sikerül, süss nekem hamuból pogácsát, és elmegyek a nagyvilágba. Másnap igen szelesre fordult az idő, de Bálint csak kiment a vízre. - Jaj, ne menj el édes ura, hiszen nézd, mennyire beborult az ég, és milyen rohanva jönnek a sűrű, fekete fellegek! - kiáltott az ura után Juli. De a halász csak evezett, nem figyelt az asszony szavára. A szél nagy erővel lódította ide-oda a bárkáját, és sűrű cseppekben eleredt az eső. ,,Na, ennek már a fele sem tréfa! " - gondolta Bálint, és próbált kifelé evezni a partra. De a szél csak befelé sodorta a bárkáját, és a hullámok keresztülcsaptak a feje felett. Szeme-szája tele lett vízzel, aztán felfordult a bárka. (folytatjuk)
