"Életről, halálról, szerelemről"- indította a beszélgetést Parti Nagy Lajos Bertók 27 évvel ezelőtt Örményországban, saját költészetével kapcsolatban elhangzott definíciójával. A kissé közhelyesnek tűnő megfogalmazáshoz Parti Nagy megadóan csak annyit fűzött hozzá: ő sem tudná jobban összefoglalni a mellette ülő költő verseinek lényegét. Talán éppen azért, mert - ahogy Csorba Győző egyik gondolatát idézve rámutatott - receptet nem kínál a költészet, de "áttételesen segít élni", s ő éppen ezt érzi átütő erővel minden egyes Bertók-kötet esetében. A beszélgetés során az új kötetes költő olyan nyugodtan és csendesen üldögélt, mintha nem is ő lett volna a könyvbemutató díszvendége; de nyugalmat és kiegyensúlyozottságot sugárzó jelenléte, szerény válaszai és az általa felolvasott versek egy elégedett költő képét rajzolták ki.
Az eszmecsere során szó esett Bertók László költészetének egyik kulcspontjáról, a hármas szám misztikus jelenlétéről is, hiszen a költő legutóbbi kötetei kivétel nélkül három ciklusra oszlanak, emellett Parti Nagy is három ágra osztotta az idős költő munkásságát: szonettekre, haikukra, és "dumaversekre". Az utóbbiakat, amelyek az új kötet gerincét is alkotják - "háromkáknak" elkeresztelt haikui után - Bertók "hosszúkáknak" nevezte el. Ez a becézgetés jól példázza a költő saját verseihez való viszonyát: úgy formálja, gyúrja - Parti Nagy Lajost idézve: "idomítgatja a kezéhez" - őket, hogy abban saját maga lenyomata szülessen meg. A beszélgetést vezető költőtárs a hangyák vonulását és a félhosszú versek egymásutánját az öregkor csendes poroszkálásához hasonlította, Bertók László pedig rámutatott, hogy a mindent megfigyelni akarás, a kifelé és befelé figyelés vált fontossá számára ebben a kötetben. Hozzátette: "Nem mondanám, hogy tömény szeszek, hanem a finomabb délvidéki borokra hasonlítanak ezek a versek".
Arra a kérdésre, hogy hogyan születnek a versei, nemes egyszerűséggel csak annyit válaszolt: úgy halad, mint az árokásók: csak arra tud építeni, ami már megvan. A versek, amelyeket a költő ez alkalommal felolvasott, úgy tűnt, valóban a Parti Nagy Lajos által "öregségversnek" nevezett műfajba illeszkedtek. A hangyák monoton vonulásának aprólékos megfigyelése, a "bezártam-e az ajtót" kellemetlen érzése, vagy a telefoncsörgések számával kapcsolatos bizonytalanság mind az elmúlás, a kudarc, a vereség élményét közvetítik.
A kötet a Magvető Kiadó gondozásában jelent meg.
