"Az öregek azt mondják, kivételes életű ember az, aki ünnep idején távozik. Karácsony előtt két nappal, pénteken hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Lázár Ervin. Az író 1936-ban született Budapesten. A Tolna megyei Alsórácegrespusztán gyerekeskedett, ami életművében meghatározó élményként van jelen. Első meseregénye, A kisfiú meg az oroszlánok címmel 1964-ben jelent meg. A kötetet Réber László, későbbi állandó illusztrátora rajzolta. Népszerű mesenovellái, meseregényei, a belőlük készült filmek, illetve rádiójátékok mellett felnőtteknek is írt: groteszk regénye, A fehér tigris 1971-ben jelent meg.
Utolsó kötetében, Az aranyifjítószóló madárban Ámi Lajos meséit gyűjtötte egybe. Munkásságát Kossuth-, József Attila- és Prima Primissima díjjal ismerték el. Ki tudja, ez a fontosabb-e, ha megpróbáljuk érzékeltetni egy írói életmű súlyát, vagy az: hányadik generáció olvassa újra és újra. Ha gyerekkönyvíróról van szó: hányadik nemzedék nő fel a meséin. Lázár Ervin meséin 1964 óta lassan a harmadik. A hétfejű tündér, a Szegény Dzsoni és Árnika, a Berzsián és Dideki, a Négyszögletű kerek erdő mára közös kulturális kódrendszerünk része. Nem mindegy, milyen szövegen tanul meg valaki olvasni. Aki Lázár Ervin írásain lépett be a "felnőttirodalomba", örökre ott is ragadt - és ezt nem lehet elégszer megköszönni. (PO)"
"Van tíz éve is, hogy Lázár Ervinnel Alsórácegrespusztán fényképezkedtünk. A puszta már lakatlan volt. Benéztünk a romosodó gyerekkori ház egyik ablakán. De sokat olvastam ebben a szobában valaha, sóhajtotta, aztán elindult a sehová sem vezető kövesúton, és készültek a képek az eltűnt település lakójáról, aki olyan volt akkor ott, mint egy megtestesült hazajáró lélek. Pusztája után most eltűnt a lakója is. Lelke lesz velünk, amikor kézbe vesszük és olvassuk a könyveit. Aztán a másik helyszín, a Lónyay utca, amely hosszú időn át egy gyilkos nevét kényszerült dicsőségből viselni. De Buddha ezen csak mosolygott. Kimutatott egyszer Lázár Ervin a Lónyay utcai ablakon, s mondta, hogy ott, abban a szemközti házban Mikszáth Kálmán lakott. A tetőt apatini hódfarkú cserép fedi! Innen ballagott be Mikszáth Kálmán a Parlamentbe.
A harmadik helyszínen nincsenek utcanevek. Egy nagy sztráda visz oda föl, Tejút a neve, mind a négy sávja fölfelé vonul. Remélem, ott is fogunk néha találkozni. (Zelei Miklós)"
"Egyszer csak író lettem"
Az író az [origó] Vendégszobájában chatelt 2004. január 21-én az olvasókkal, ebből válogattunk ki néhány érdekesebb választ.
"Teljesen véletlenül lettem író. Gyerekkoromban is nagyon szerettem az irodalmat, húszéves koromban megjelent egy-két írásom, utána azt vettem észre, hogy egyszer csak író lettem. Megjelentek a könyveim, és akkor már nem lehetett ellene tenni semmit. Pedig, hogyha újra kezdhetném, inkább asztalos lennék."
"Az írónak az a legnagyobb próbatétele, hogy élete végéig nem tudja igazából eldönteni, hogy jót csinált vagy esetleg nem annyira jót. Mert a saját munkája megítélése percenként változik az ember fejében. Nem úgy van vele, mint egy rendes asztalos, aki megcsinálja az asztalt, és arról rögtön látszik, hogy jó vagy használhatatlan. Az író örök bizonytalanságban marad saját munkáját illetően, de azért jobb pillanataiban nagyon reméli, hogy mégiscsak valami értékeset tett le arra az asztalra, amit az asztalos megcsinált."
"Kedvenc íróm? Tamási Áron. Talán azért, mert gyerekkoromban az ő műveivel találkoztam legelőször és nagyon mély hatással voltak rám. Természetesen a későbbiekben más írókat és költőket is nagyon megkedveltem, mint például Arany Jánost, de Tamási mellett, úgy látszik, most már életem végéig kitartok."
"Zelk Zoltánnal személyes kapcsolatban voltam, nagyon kedveltük egymást, még az egyik versében is szerepelek, mint őrült Videoton-drukker. Nagyon sokat voltunk együtt, és hálás vagyok a sorsnak, hogy ismerhettem, mert nagyon kedves és rendes ember volt. Ráadásul kiváló költő!"
"Egyszer álmodtam egy kis verset"
"Korábban volt egy ilyen füzetem, amit a zsebemben tartottam, és mindent, ami eszembe jutott, beleírtam. Ennek kétségtelenül volt haszna, mert bizonyos dolgokat nem felejtettem el, de ha hosszú idő után kezdtem el a füzetet nézegetni, akkor a feljegyzések felénél fogalmam sem volt, hogy mit is akartam vele. Egyébként még az ágyam mellé is teszek egy füzetet, hogy ha valami furcsát álmodok, és felriadok, akkor feljegyezhessem. Ennek a leglátványosabb eredménye az volt, hogy egyszer álmodtam egy kis verset, és azt az egyik mesémbe bele is írtam, így hangzik: Szerda ablakában csütörtök ül, és ordít csütörtökül."
"Fruzsi lányom még nagyon pici volt, és úgy mondta a versikét, hogy "Csigabiga gyere ki, ég a háza dideki" - és akkor megkérdeztem, hogy kinek a háza ég, kislányom? Mire azt válaszolta: "Hát nem érted, a Didekinek!" Így lett Dideki."
"Mintha az ember egész nap csokoládét enne"
"A Real Madridot és Raúlt szeretem a legjobban, természetesen minden meccset nem nézek meg, mert mostanában rengeteget lehet látni a tévében. Olyan, mintha az ember egész nap csokoládét enne - elcsapja a hasát. Magyarországon pedig a Tolna megyei csapatoknak drukkolok, mert ott születtem. Mint látható, nincs nagy eredménye a szurkolásomnak."
"Nagyon szeretem az atlétikát, mivel a családomban volt egy híres atléta: Földessy Ödön, aki harmadik volt távolugrásban a helsinki olimpián, utána Eu-bajnokságot is nyert és ezért ifjan minden atlétikai versenyre elmentem. Valamint nagyon szeretem az ökölvívást, mert Szekszárdon, ahol középiskolába jártam, volt egy Leposa Dezső nevű ökölvívóedző, aki a tehetségtelen gyerekekkel is szívesen foglalkozott, mert úgy gondolta, hogy az ökölvívás nem csak verekedni tanít, de a jellemet is edzi. Jó néhányan tanultunk bokszot és emberséget az ő keze alatt, és természetesen a sportágat is megszerettük. Azóta is járok ökölvívóversenyekre, és ha a tévé közvetít ökölvívást, akkor megnézem. Sportoltam sokfélét, de semmiben sem voltam igazán tehetséges."
"Nem szeretnék ismét gyerek lenni"
"Azt gondolom, hogy ha az ember nem vágyik olyan dolgokra, ami nem illik a korához, akkor elégedett lehet öregen is. Kétségtelen, hogy fiatalnak sokkal érdekesebb volt lenni, de én belenyugodtam, hogy öreg vagyok, és arra biztatok mindenkit, hogy fogadja el a saját korát, úgysem tehet mást. És nyilván igaz, hogy aki nem érzi magát öregnek, az nem öreg."
"Nem szeretnék ismét gyerek lenni. Örülök, hogy az életemet így, ahogy megéltem, végigéltem - szép is volt benne, rossz is volt benne. Hogyha a jótündér azt mondaná, hogy újrakezdhetem, nagyon határozottan azt válaszolnám neki, hogy nem akarom újrakezdeni."
A teljes változat az [origó]-n
