Volt egyszer egy ember, annak volt három lánya meg egy fia. Aratáskor a legény meg a két kisebbik lány kiment a mezőre, a nagyobbikat meg otthon hagyták, hogy főzzön és majd vigye utánuk az ebédet. Na, de a nagylány azt gondolta magában, még korán van, ráér a főzéssel, inkább átmegy a szomszédasszonyhoz beszélgetni. Át is ment, csak akkor ijedt meg, amikor látta, már nagyon fönt jár a nap. Hazaszaladt, föltette az ételt, s rakta a tüzet nyakra-főre. Mikor már jól főtt az ebéd, eszébe jutott, hogy még valamit még nem mondott el a szomszédasszonynak. Megint átment hozzá. Hát amikor visszajött, látta ám, hogy kozmás lett a bableves. Nagyot kiáltott, s lekapta a fazekat a tűzről, hogy a levest majd kiönti és főz helyette másikat. Félt, hogy a bátyja megszidja, ha kozmás ételt visz neki. Amikor éppen öntötte a levest a moslékba, a háta mögött egyet bőgött egy borjú. Azt gondolta a lány, a borjú most elmegy a faluba s elmondja, hogy ő odaégette a bablevest, s akkor nem megy férjhez soha. Megfogta a borjút, s nem törődött többet az ebéddel. Eljött a dél. Odakint már várták az ételt, de hogy nem vitte senki, a legény a nagyobbik lányt hazaküldte, nézze meg, mi van otthon. A lánynak a nénje elmondta, mi történt vele, meg hogy a borjút miért nem ereszti el. Hát a másik lánynak se kellett több, odaállt ő is, s segített fogni a borjút. Azok meg odakint várhattak. Egy idő múlva azt mondja a legény a másik lánynak: - Eridj már haza te is, mert ma nem ebédelünk! Hazament a legkisebb lány is, de az is otthon ragadt a borjút fogni s meg se mozdult. Végre rászánta magát a legény és hazament, hogy lássa, mi van a lányokkal. Kérdezi tőlük: - Na, ti három istenverték, mit csináltok itt? A lányok elmondták, minek fogják a borjút. Haragudott a legény, s odakiáltott: - Mind a hármatokat világgá zavarlak! A lányok kétségbeeseve könyörögtek neki, inkább fogja ő is a borjút. Ahogyan a legény ezt hallotta, megfordult s elindult a kapu felé. Onnan még visszaszólt: - Hát én most elmegyek országot-világot próbálni. Ha még olyan három bolondot találok, mint ti vagytok, akkor jó. De ha nem, elkergetlek benneteket. Azzal a legény elment világnak. Beér egy faluba, látja, hogy egy kotlós körül ott a sok csibe, egy öregassszony meg üti-vágja a kotlóst. Odaszól: - Hé, öreganyám! Minek bántja azt a kotlóst? Azt mondja az öregasszony: - Hát azért, mert nem szoptatja a csirkéket! - Azért nem kell a kotlóst agyonverni. Van-e kásája? - Van - felelte az asszony. - Náhát, akkor főzze meg s adja a csirkéknek. Az asszony úgy is tett. Mikor kiszórta a főtt kását, látja, hogy a kotlós tüsténét hívogatja a csirkéket a kására. Többet nem is bántotta. Akkor a legény továbbment. A harmadik faluban éppen házat építettek Odaköszön nekik: - Jó munkát! Azok visszaszólnak: - Nincs itt jó munka! Már két éve építjük ezt a házat, de van itt egy kis gerenda, húzzuk, húzzuk kétfelé, hogy olyan hosszú legyen, mint a többi, de csak nem nyúik meg. A legény ekkor elővett egy másik gerendát, hozzátoldotta a kis gerendához, s mindjárt jó lett. Azzal ment tovább. Alkonyodáskor beért egy faluba s látta, hogy az egyik udvarban sok nép áll, kezükben mindenféle ringy-rongy, s hadonásznak vele. - Hát maguk meg mit csinálnak itt? - kérdezi tőlük. Azt feleli az egyik asszony: - Talán nem látja? Fölhajtjuk a legyeket a padlásra. - Aztán minek? - Csak azért, mert nagyon elszaporodtak, s bántják az állatokat. - Azokat ugyan hiába hajtják, úgyis megint lejönnek. Azt mondja egy másik asszony: - Lejönnének, ha tudnának. Csakhogy mi elvesszük ám a létrát. Akkor a legény egy szót sem szólt, sarkon fordult, ment haza. Otthon a lányoknak elmondta, hogy maradhatnak, mert látott már több bolondot is, nemcsak őket. Örültek a lányok, de hiába örültek, mert azért eljárt a hírük, és nem mentek férjhez soha. Ha férjhez mentek volna, akkor talán ez a mese is tovább tartott volna.
