Volt egyszer egy szegény ember, volt neki három fia. Mikor eljött a halála órája, az ágyához hívatta mind a hármat. - No, fiaim, ami vagyonom van, rátok hagyom. Volt egy kaszája, egy kakasa meg egy macskája. - Egyikteké lesz a kasza, a másiké a kakas, a harmadiké a macska. Ahogy az öreg ezt elmondta, lehunyta a szemét, föl sem nyitotta többet. A legények meg vakarták a fejüket. - Mit csináljunk ezzel a furcsa vagyonnal? Akire a kaszát hagyta, elindult világnak. Úgy gondolta, addig megy, míg olyan országba ér, ahol nem ismerik a kaszát. No, sok talpalás után meg is találta azt az országot. Ott bizony ágyúval lövöldözték a gabonát. De sehogy sem volt jó, mert ahol hajlatban volt a búza, ott a kalászát vitte le az ágyúgolyó; ahol meg dombon volt, ott a töve alatt ment el. A legény meg csak nézte, mit művelnek a drága gabonával. - Mit csinálnak maguk? - Aratunk. - Nem így kell aratni! - Hát hogy? Elővette a kaszát, és szép rendben dőlt a kalász. Hej, nagyon megörültek az emberek, mentek egyből a királyhoz, elújságolták, micsoda szerszámot hozott a legény. A király sok-sok pénzért megvette a kaszát a legénytől. Attól fogva a kovácsokkal ott is csináltatták kaszát, kaszával arattak. A legény mikor hazajött, mutatta a testvéreinek a zsákot. - Nézzétek, milyen temérdek pénzt kaptam a kaszáért! Akkor a középső legény indult el országot-világot próbálni a kakasával. - No, én addig megyek, míg olyan országba érek, ahol a kakast nem ismerik. Ment, ment egyik országból a másikba, de mindenütt látott kakasokat, sok helyen még a torony tetején is azok begyeskedtek. Már elkoptatott hét pár csizmát, mikor végre olyan országba érkezett, ahol nem ismerték a kakast. Kérdezték tőle egyre-másra: - Mi az a furcsa állat a hónod alatt, te legény? - Ez bizony időjós. - Hogy jósolja az időt? - Ez mindig jelzi, ha hajnalodik. Vitték a királynak a jó hírt, az meg drága pénzen megvette a kakast a fiútól. A legény aztán szedte a lábát szaporán hazafelé, hogy eldicsekedjen a szerencséjével. - Nézzétek, mennyi pénzt kaptam! No, a harmadik fogta a macskát. - Én is útnak indulok az örökségemmel. Addig meg sem állok, míg olyan országba érek, ahol a macskát nem ismerik. Ahogy ment, mendegélt egyik országból a másikba, egy orszábgan annyi egeret látott, hogy mindenfelé szaladgáltak, alig lehetett tőlük menni is. A legény megkérdezte: - Miért van maguknál ennyi egér? - Miért, miért? Nem tudjuk pusztítani, mit csináljunk vele? Hát az meg micsoda ott a nyakában? - Ez az egerek királya. - Az egerek királya? Aztán hogy királyoskodik az egereken? - Ez úgy, hogy minden egérnek parancsol. - Akkor gyerünk a királyhoz! Elmentek a királyi kastélyba. Bizony ott is annyi egér szaladgált, hogy mozdulni sem lehetett tőlük. Még az asztalon is futkároztak. A legény eleresztette a macskát. Az hozzáfogott fogdosni az egereket. Míg éhes volt, megette, azután meg csak rakásra hányta. A királynak nagyon tetszett. - No, ez kipusztítja egykettőre az egereket a palotából! Megfizetett a legénynek nagyon jól, amiért a macskát otthagyta. No, a macska teljesítette szépen a feladatát, fogdosta az egereket, de egyszer aztán megszomjazott. Elkezdett nyávogni, nézett a királyra is, a királynéra is. - Mit akar ez? Kiszaladtak a palotából, szóltak a katonáknak: - Húzzatok ide nagyon gyorsan egy ágyút! Azt a szobát, ahol a macska tanyázik, szét kell lőni! Ki tudja, mit akar, miért nyávog, úgy néz ránk, hogy talán bennünket is meg akar enni! Beledurrantottak a szobába, a macska ijedtben kiugrott az ablakon, elszaladt, a király meg örömében rikkantott egy nagyot: - Nem baj, ha elszaladt is, csak hogy megmenekültünk tőle! Most már nem jön vissza! A legény pedig hazaért, mutatta a bátyjainak, milyen jól járt ő is, milyen szép summát kapott a macskáért. A három testvér azóta is boldogan él a pénzéből, ha meg nem halt.
