"A gazdagság éppoly állapot, mint az egészség, a betegség, a fiatalság, vagy a szegénység. A szegénység irodalmilag minden oldalról meg van világítva. Ellenben a gazdagság, kevés lévén a kapitalista író, még alig kiaknázott irodalmi érték. Ezért anyagilag független ember, ha ír, ne adja a műszegényt, hanem vigye bele írásába kivételes helyzete összes dokumentumait." (Hatvany Lajos: Válaszok. Nyugat, 1910.)
Hatvany Lajost, a zsidó kereskedőcsaládból származó arisztokrata mecénást elsősorban irodalompártolói, kritikusi és irodalomtörténészi tevékenysége alapján ismeri a szélesebb közvélemény, regényírói munkássága az elmúlt évtizedekben feledésbe merült. Az Ulpius-ház Könyvkiadó Anno-sorozatában most a kiváló irodalmi személyiség dokumentum erejű regényfolyama, az Urak és emberek című trilógia első kötetével jelentkezik.
1867 és 1918 között több mint 280 zsidó vagy zsidó származású család emelkedett a nemesek közé, és sokan a báróságot is megkapták. Ilyenek voltak a Hatvani Cukorgyár tulajdonosai: Deutsch Sándor, József és Béla. 1908-ban királyi adománylevél emelte bárói rangra az unokatestvéreket, családnevük elé kapták a "hatvani" nemesi előnevet. Hamarosan családnevüket is erre magyarosították, s minthogy már valóban nemesek voltak, az "i"-re végződő vezetéknevet "y"-nal írhatták.
Hatvany Lajos édesapja, Hatvany (Deutsch) Sándor nagy szervező és kiváló üzletember volt. A gazdag, tevékeny család, amely eleve tisztelte a kultúrát és mindenekelőtt a magyar irodalmat, korán tudomásul vette, hogy a tanulástól megszállott legidősebb fiú nem fogja továbbvinni a családi vállalkozást.
A fiatal Hatvany - aki jól beszélt angolul, németül és franciául is - a gimnázium befejezése után a Freiburgi Egyetemen tanult, miközben gyakran látogatott Angliába és Franciaországba, ahol közel került korának jelentős nyugati irodalmi műhelyeihez. Egyik célkitűzése az volt, hogy a Párizsban megismert, új kritikai szemléletet meghonosítsa a magyar irodalmi életben.
Hazatérése után lelke és anyagi támasza a megalakuló Nyugatnak, és barátjához, Ady Endréhez hasonlóan irodalmi körökben is képviseli a demokratikus forradalom eszméit, majd az 1918-as őszirózsás forradalom után Károlyi mellett a Nemzeti Tanács egyik vezéralakja lesz. A Tanácsköztársaság kikiáltását már emigrációból figyeli, és később a Horthy-hatalomátvétel ellen is tiltakozik. Mindeközben lassanként megírja a század szépirodalmának egyik legérdekesebb, dokumentum erejű nagyregényét, az Urak és embereket.
A monumentális nemzedékregény a magyar liberalizmus nagy korszakáról fest hiteles képet egy zsidó család négy generációjának történetén keresztül, számos önéletrajzi elemmel. Az olvasó II. Józsefig visszatekintve lesz tanúja egy nagy családi vagyon megszerveződésének, a társadalmi felemelkedés felemás útjának és az asszimiláció kettősségeinek.
A történet 1790 körül kezdődik, mikor Magyarországra érkezik Náthán fia Simon, egy szegény, árva, magyarul nem beszélő, pajeszos-kaftános-szakállas zsidó fiú. Az 1930-as évek derekán pedig dédunokája az ország egyik legnagyobb iparmágnása, a legdivatosabb pesti ruhákba öltözött, művelt pesti zsargonban beszélő Bondy Zsigmond...
A regényfolyam első része Zsiga a családban címmel 1927-ben jelent meg, éppen amikor Hatvanyt forradalmi múltja miatt letartóztatták és elítélték. A magyarországi közéletben uralkodó állapotok, de még inkább a gyűlölködő és botrányos kritikai fogadtatás annyira elkedvetlenítették az írót, hogy a regény beígért folytatását már nem adta közre, sőt szóbeli nyilatkozataiban tagadta is a kötetek létezését. Gazdag írói hagyatékának feldolgozása közben aztán - a '60-as években - előkerült a folytatás: a Zsiga az életben, amely nyomdára kész állapotban volt már Hatvany bebörtönzése idején is, és csonkán ugyan, de csonkaságában is befejezetten, a trilógia harmadik része, a Zsigmond a kastélyban.
