A háztűznéző legény II. rész (népmese)

A legény vigyázott, nehogy megmoccanjon, s észrevegyék. Még a lélegzetét is visszafojtotta. Egyszer aztán lenn elhallgatott az énekszó, s elaludt a lámpa. - Na, most! - suttogta az egyik ember. Erre felállt, s a létrára lépett. Utána a másik. A legény hirtelen felugrott, s egyik kezével az egyiket lökte le, a másikkal a másikat taszította a mélybe. Mind a kettő lezuhant a létráról. Mint a béka, úgy terültek el az udvaron. Egyik a lábát törte ki, a másik a karját. Bezzeg jajgattak! A legény sem volt rest, egy erős kötéllel összekötözte őket, hogy el ne futhassanak. Az biztos, hogy nem ússzák meg a börtönt. Az öregasszony rémülten nézett ki a szobája ablakán, de már ekkorra a legény is bent volt, s elmesélte, hogyan akarták ellopni a titkok könyvét. - Az életemet mentetted meg, fiam - hálálkodott most már másodszor az öregasszony. - A könyv drága kincs nekem. Még a nagyanyám hagyta reám, akiről úgy tartotta a hír, értette a tündérséget. Sok titok van abban a könyvben, még olyan is, amit nem jó megtudni, az is, hogy melyik betegséget miféle ír gyógyítja. - Hát jótanácsok vannak-e benne? - kérdezte a legény. - Vannak - bólogatott az öregasszony -, mindenféle. - Hát akkor én is elmondom, mi járatban vagyok. - S elmondta, hogy ő leánynézőbe indult. De a leánynép huncut, hamis népség, nem mutatja meg a legénynek az igazi ábrázatját. - Nézné meg, asszonynéném, a titkok könyvében, hogy miről ismeri meg a háztűznéző legény, hogy melyik leány való feleségnek. A hóhajú öregasszony elővette a nagy, fekete könyvet, ahogy más könyvet elölről hátra forgatnak, ezt a titkok könyvét a legutolsó lapon nyitotta ki, s úgy forgatott visszafelé. Úgy a közepe táján egyszer csak megállott. - Megmentetted a titkok könyvét, jótét helyébe jót várj. Hát figyelj ide, megmondom, itt áll a könyvben: Az a leány, amelyik feleségnek való, nem ül a tükör alatt. Napkeltekor már talpon van, és megfogja a dolog végét. Annak sohasem elég hosszú a nap, ha tehetné, még toldana hozzá. A búzát nem széllel méri, hanem csak kis vékával, s nem a forintokon kezdi a gyűjtést, hanem a krajcárokon. Jó voltál hozzám, hát én is jó tanácsot adok neked. Ahová háztűznézőbe mégy, mindenütt megkérdik, mi a legkedvesebb ételed. Te csak mondjad, hogy mindent szeretsz; nem vagy válogatós, de legjobban szereted az eladó leány főzte pityókát, petrezselymes zsírban sütve. Aztán szemfüles légy! Amikor az eladó leány leül a kisszékre, ülj le te is mellé, mulattasd, beszélj vele szíves, tréfás szóval, de akármilyen szépen néz is rád, le ne vedd a szemed a munkájáról! Ha azt látod, hogy a héja több a kosárban, mint a pityóka a tálban, állj tovább, mert az a leány széllel fogja mérni a búzát is, és nem kis vékával. Sose lesz belőle gondos, takarékos asszony. De ha azt látod, hogy a pityóka több a tálban, és a héja kevesebb a kosárban, ott megmaradhatsz vacsorára, meg is kérheted feleségnek, mert az a leány takarékos, gondos gazdasszony lesz. De a háztűznéző legényt is megpróbálják ám itt-ott! Ha nem is mondod, igyekeznek kifűrkészni a szándékodat. Talpatlan pohárból soha ne igyál italt leányos háznál, mert abba mindig bájitalt töltenek, s aki abból iszik, a boszorkányt meg a csúfot is tündérszépnek látja, s még az ördög nagyanyját is feleségül kérné. Hát csak vigyázz magadra, fiam - búcsúzott a legénytől jó szívvel a hóhajú öregasszony. -, s emlékezz vissza, mit mondottam! A legény megköszönte a jó tanácsokat, és továbbindult. Nem tudta az utat, hát csak ment toronyiránt, míg elért a nagy hegyek aljába. Ott felment egy hegy tetejére, hét falut látott egyvégtében. Egymás után következtek a nagy hegyek aljában. (folytatjuk)