Éppen vacsoráztak a háznál, amikor beléptek. Mindjárt tiszta tányért hoztak, maguk közé ültették a legényt, és kínálták szíves szóval. A legény akkor nézett szét. Három leánya volt a veres képű embernek, de egyik csúnyább, mint a másik. Legcsúnyább volt a legkisebb, mégis ez kellette magát legjobban a legény körül. Az ördög nagyanyja sem lehetett csúnyább nála. Hogy mit főztek, hogy főztek, a legény nem láthatta, vagy tán, hogy nagyon éhes volt, jól evett a vacsorából. S észre sem vette, hogy utána talpatlan poharat nyomtak a kezébe. Már kétszer is körbejárt a pohár, de tán bájital volt benne, hogy a legénynek egyszerre jókedve kerekedett. Nem vette észre, hogy a veres képű ember odasúgott a legidősebb leányának. Se látott, se nem hallott ő már. - No, mire harmadszor körbejár a talpatlan pohár, megtudjuk, hogy kis mi ez a legány, s mi a szándéka. S tudom, Istenem, hogy nem megy el addig, míg egyikőtöket meg nem kéri feleségül. Igen, de melyiket? A legkisebbik ugyancsak tett-vett a legény körül, s a másik kettő nem nézte jó szemmel. ,,Ejnye, ni, nem is olyan csúnya, mint ahogy legelőször láttam! - mondta magának a legény. - Mennél tovább nézem, annál szebbnek látom. Tán még ez illik hozzám legjobban feleségnek. Meg is kérem az anyjától, adja nekem ezt a hajladozó rozmarigszálat." Harmadszorra járt körül a talpatlan pohár. Épp inni akart belőle a legény, amikor a legidősebb leány, hogy őt is észrevegye a mellette ülő legény, a könyökével megérintette. A pohár azonnal kiesett a legény kezéből és a földön darabokra tört. Ebben a pillanatban eszébe jutott a legénynek a hóhajú öregasszony szava: talpatlan pohárból ne igyál háztűznézőben, akárhogy kínálnak is! Most látta csak, hol van, s kik között. Bezzeg észerevette most, hogy milyen csúnyák a veres képű ember leányai. Nem is maradt ott, hanem megköszönte a vacsorát, és vendégfogadóba szállt éjszakára. Nem győzött eleget örvendezni: - Milyen szerencse, hogy nem járt körbe harmadszor is a talpatlan pohár, azóta már megkértem volna feleségül a veres képű ember csúnya leányát, s most vihetném haza az anyám házába az ördög nagyanyját. A következő faluban sem volt szerencséje, az ötödikben meg a hatodikban sem. Már csak egy falu volt hátra a nagy hegyek alján. Kilyukadt a legény csizmájának a talpa, mire odaért. Biz a gúnyája is megkopott, elvásott akkorára. Fáradt volt, vagy szomjasabb inkább, majd elalélt a szomjúságtól, de az úton sem kutat nem látott, sem forrást, de még csak szekérnyomban sem egy csepp vizet. Szinte csak vánszorgott már, hogy a falu szélén észrevett egy kis szalmafedelű házikót. Benyitott a kapun. Egy leányt látott ülni a tornácon. Pityókát hámozott vacsorára. A legény illendően köszöntötte, s mindjárt egy ital vizet kért. A leány jó szívvel adott. Aztán tovább hámozta a pityókát. Most már a legény jobban érezte magát, leült a leány mellé, s úgy beszélt vele. Liccs-loccs! - hullott, potyogott a pityóka a tálba. Adta kis boszorkánya, milyen gyorsan jár a keze, nézi a gazdag ember fia a szegény ember lányát. Lám, már tele is van a tál, s nini, a kosárban alig van héja. A legénynek egyszerre felvidult az ábrázata: ez kell nekem feleségnek! Ügyes is, takaros is, bár csak egyszerű ruha van rajta, s gyűrű egy sem az ujján, de milyen gonddal hámozza a pityókát s vékonyan a héját, hogy kárba ne vesszen. Ebből jó gazdasszony lesz. Mire este hazajöttek a mezőről az asszony meg az ember, akkorára már meg is kérte feleségül a leányt. A leány azt hitte, hogy valami vándorló legény kéri meg a kezét, de mert tetszett neki a szép szál, derék legény, úgy gondolta, majd csak megsegíti őket a jóisten, ha szegények is. Volt ámuldozás, mikor piros pünkösd napján csengős lóval, nagy násznéppel jött a legény a mátkája után. Akkor tűnt ki, hogy ki is veszi feleségül a szegény ember leányát. A lakodalom egy álló hétig tartott. A fiatalok nagyon boldogok lettek. A szegény ember leányából csakugyan ügyes gazdasszony lett. Úgyhogy az országban elterjedt a híre, és a házasulandó legények feltették maguknak, hogy ők is ilyen leányt vesznek majd feleségül. pityóka = krumpli
