Még aznap kiment a szegény ember meg a ringyes-rongyos a búzaföldre, aratni kezdtek, de alig vágtak két-három kévét, azt mondja a ringyes-rongyos: - Te csak feküdjél le, s az aratást bízd rám. Hiszen lefeküdt a szegény ember jó szívvel, hamarosan el is szenderedett, de szendergés közben is jól hallotta, amint a ringyes-rongyos ember folyton ezt mondta: egy sarló, két sarló, egy sarló, két sarló. Egész éjjel hallotta: egy sarló, két sarló, s hát, uram teremtőm, reggelre mind egy szálig le volt aratva az a rengeteg nagy búzatábla! Akkor a ringyes-rongyos ember font egy nagy-nagy kötelet, olyan hosszút, hogy egy falut körülkeríthetett volna vele, ebbe a kötélbe belekötötte mind azt a sok-sok ezer kévét, fellódította a hátára, s azt mondta: - No, most gyerünk. Vigyük haza a részünket. Ott mentek el az uraság háza előtt, s a ringyes-rongyos bekiáltott. - Pálinkás jó reggelt, nagyságos úr! Visszük a részünket! De már most csak volt szegény ember a szegény ember, úgy meggazdagodott, hogy hét vármegyében sem volt több olyan gazda, mint ő. Hát ez így jól volt, ahogy volt, telt-múlt az idő, s egyszer csak azt mondja a ringyes-rongyos. - Hallod-e gazda, kiütött a háború, el kell mennem katonának, hát vigyázz a gazdaságra. Aztán azt is megmondom, ne gondolt, hogy amíg oda leszek kifürösztesz engem ebből a jómódból, mert ha hazajövök, hét kérdést adok fel neked, s ha meg nem felelsz rájuk, kioltom az életed gyertyáját. - Ugyan, ugyan, mit gondolsz rólam? - mondta a meggazdagodott ember. De a ringyes-rongyos ember nem azért volt táltos, hogy át ne látott volna a gazdája lelkén. Na jó, elment a ringyes-rongyos katonának, a gazda meg otthon maradt, élte világát, s bizony azon törte a fejét, hogyan szabaduljon meg a ringyes-rongyostól, ha majd haza kerül. Ám aminek kezdete van, vége is szokott lenni. Vége lett a háborúnak is. Bezzeg szurkolt a meggazdagodott ember, hogy egyszer csak beállít a ringyes-rongyos. Hát egy este csakugyan kopogtat valaki az ajtón. ,, No ez bizonyosan a ringyes-rongyos" - gondolja nagy ijedten a gazda, kinéz az ablakon, vajon ő-e, de bizony nem a ringyes-rongyos ember volt, hanem egy híres soktudó ember, akit jól ismert mert ott lakott a szomszéd faluban, s erre jártában szállást kért éjszakára. Hej, hogy megörült a soktudó embernek! Mindjárt ajtó nyitott, betessékelte, megvacsoráztatta, s a vacsora közben elpanaszolta, hogy mi búja-baja van. Azt mondta a soktudó ember: - Egyet se búsulj! Háljunk egy szobában, s ha eljön a ringyes-rongyos, majd megfelelek én, ha hetvenhét kérdést ad is fel. Na, lefeküdtek, elaludtak, de hajnal felé kopogtat az ablakon a ringyes-rongyos, s beszól: - Aluszol-e gazda? Háromszor kérdezte, egyszer sem felelt a gazda. A harmadik kérdésre azonban válaszolt a soktudó: - Nem alszom. Mit akarsz? - No, ha nem alszol, felelj a kérdésemre? - Hadd hallom, kérdezz! - Az első kérdésem, mi egy? - Egy az Isten. - Mi kettő? - Lásson jól a szemed, mind a kettő! - Mi három? - Három ablak egy házon. Nem elég? - Mi négy? - Négy kerék egy szekéren. - Mi öt? - Öt ujj egy kézen. - Mi hat? - Akinek hat lánya van az nem megy a szomszédba bánatért. - Mi hét? - Akinek hét hája s hét szalonnája, annak elég zsíros lehet a szája. - Hej, látom kiáltott a táltos, hogy nagyobb ördög vagy nálam! Azzal mérgesen elszaladt, a cifra kaput úgy megrúgta, hogy összedőlt, s végig a falun minden kaput széjjelrúgott, aztán szaladt, szaladt, s meg sem állt a pokol tornácáig. Holnap - ne legyen a vendégetek.
