A hét kérdés I. rész (Benedek Elek)

Hol volt, hol nem volt, hetdhét országon túl, az Óperenciás-tengeren innét, volt egyszer egy szegény ember. Olyan szegény volt, mint a templom egere, még annál is szegényebb. Egyszer csak beállít ehhez a szegény emberhez egy ringyes-rongyos ember, köszön illendően, s mondja: - Hallod-e, te szegény ember, fogadj meg engem szolgádnak, bizony nem bánod meg. Hej, akkorát kacagott a szegény ember, hogy csengett belé a ház, az udvar, csengett belé az egész falu. Amikor aztán istenes igazában kikacagta magát, mondta a ringyes-rongyos embernek: - No, hallod-e, hol tartod te az eszedet? Olyan szegény vagyok, mint a templom egere, enném, ha volna, s te hozzám akarsz szegődni? - Ne törődj te azzal, szegény ember, csak fogadj meg szolgádnak, majd meglátod, jóra fordul a sorsod. No, addig beszélt a ringyes-rongyos, hogy a szegény ember azt mondta: - Hát, isten neki, maradj itt. Hadd legyen egy koldustarisznyából kettő. Alig telt el egy hét, kettő, hát a szegény embernek virradni kezd, ez is került a házhoz, az is, volt már kenyér az asztalfiában, szalonna a kamrában. Hogy szerezte, mint szerezte a ringyes-rongyos, még csak nem is sejtette a szegény ember. Nem ám, mert nem tudta (ugyan honnét is tudta volna?), hogy a ringyes-rongyos ember ördöngös, táltos ember volt. Azt mondja egyszer a ringyes-rongyos ember. - Hallod-e, gazda csűr nélkül nem gazdaság a gazdaság, építsünk egyet. Nagyot kacagott ismét a szegény ember. - Ugyan miből, amikor se pénz, se fa, se kő, semmi sincs. Mondta a ringyes-rongyos: - Eredj az urasághoz. Kérj tőle háromszáz pengőforintot. - Hát te mit gondoltál? Fakrajcárt sem ád az nekem. - Csak eredj hozzá, s addig kunyorálj, amíg azt nem mondja: ,, Az ördög vigye el minden pénzemet, ha csak egy rézkrajcár is van a házamnál!" No, mit tegyen a szegény ember, addig beszélt a ringyes-rongyos, hogy így meg úgy, mégiscsak beállított az urasághoz, könyörgött, rimánkodott, s addig könyörgött, addig rimándkodott, hogy az uraság nagy mérgesen ráförmedt: ,, Az ördög vigye el minden pénzemet, ha csak egy rézkrajcár is van a házamnál! " Erre már csakugyan nem tehetett egyebet a szegény ember, nagy szégyenkezve kikullogott s hazament. - Látod, látod, hiába jártam! - mondta a ringyes-rongyosnak. - Dehogy hiában, dehogy hiába - örvendezett a ringyes-rongyos. Aztán csak az estét várta, ördög képében beállított az urasághoz, s azt mondta neki: - Ugye, azt mondta ma egy embernek, hogy az ördög vigye el minden pénzét, ha csak egy rézkrajcár is van a házánál? - Nem tagadom, azt mondtam. - No, ha azt mondta, ide a pénzt, mert én az ördög vagyok! Azzal se szó, se beszéd, az uraságnak minden pénzét elvitte. Egy hét sem telt belé, csűrt építettek, de még házat is, de még kaput is, olyan cifrát, hogy csudájára járt a falu. Telik-múlik az idő, mondja a ringyes-rongyos: - Hallod-e, gazdám, eredj az urasághoz, s vállald el a búzáját aratásra. - Mit beszélsz? Hiszen az uraságnak akkora búzaföldje van, hogy száz arató sem vágja le a nyáron! - Csak eredj, eredj, vállald el, egyéb gondod ne legyen. Vállald az aratást részibe. Ne kérj több részt, csak annyit, amennyit egyszerre el tudunk vini. Az uraság csak nevetett, amikor a szegény ember elmondta, hogy mit akar, de végezetül mégiscsak azt mondta: - Hát jól van, fiam, kezdj bele, majd meglátom, mit tudsz. (folytatjuk)