Bereményi Géza: Az arany ára című drámakötete az író-rendező harmincöt éves drámaírói tevékenységének teljességét tartalmazza, vagyis hét színművet. Az 1946-ban született Kossuth-díjas író és rendező tizenharmadik kötetében Szabó MagdaAz ajtó című regényének színpadi adaptációja mellett a Kutyák, a Légköbméter, a Halmi, Az arany ára, a Shakespeare királynője és a Laura című játszott darabokat, vagy még elő nem adott műveket ajánlja a Napkút Kiadó az olvasó figyelmébe.
Berg Judit
Berg Judit (író) és Gervai Csilla (illusztrátor): Mesék a Tejúton túlról című gyerekkönyvükett dedikálták vasárnap. A könyv története szerint "egy kisiskolás fiú (Bojti) és egy óvodás kislány (Tücsök) csúnyán hajbakapnak a játszótéren. Addig-addig ráncigálják Bojti új biciklijét, amíg az el nem ragadja őket, és átrepíti a Tejúton, egy egészen különleges világba. Ahhoz, hogy hazajussanak, a gyerekeknek végig kell haladniuk a Bátrak útján, veszélyek, kalandok, gaz ellenségek és segítőkész barátok között. Hol bátorsággal, hol kitartással, hol igazságossággal sikerül továbbjutniuk a hosszú úton, amely átvezet Homokországon, Növényországon, Árnyékországon, Vasországon és más különleges vidékeken." (Még több infó Berg Judit honlapján)
Csoóri Sándor
Csoóri Sándor: Tizenhét kő a parton című esszékötetét dedikálta. A költőnek 2004-ben jelent meg a Nap Kiadónál Elveszett utak című Év könyve-díjas esszékötete. "Az azóta született újabb írásokat tartalmazza a "Magyar esszék"-sorozatban megjelent új könyv, a költő Csoóri Sándorhoz méltó választékos stílusban. A közállapotokért aggódó figyelem süt az írásokból" - áll a kiadó tájékoztatójában.
Esterházy Péter
Esterházy Péternek ugyan most nem jelent meg könyve, de - mondhatni: szokás szerint - állandó sor kígyózott asztala előtt. Ám Debrecenben ő nyitotta meg néhány éve a Könyvhetet, úgyhogy Confessio Debrecina című szövegét közöljük, mivel úgy érezzük, az írás most is aktuális.
"Hölgyeim és Uraim!
A debreceni Könyvhetet megnyitom. (Hosszú szünet.)
Azt hiszem, föl kell tennem a kérdést, hogy most megnyílt-e itten ez a könyvhét, vagy nem, vagy ahogy a költő mondja, senem.
Attól tartok, a könyvhét is olyan, mint a kiállítások - megnyitni meg lehet őket, de ki tudja. Egy kiállítás vagy megnyílik magamagától, vagy nyitogathatjuk napestig, tűzön-vízen, orrba-szájba, aztán mégis zárva marad.
Mitől nyílik meg egy könyvhét? Hát nem a megnyitótól.
Hanem a könyvektől és a könyvesektől - meg az olvasóktól. A szép irodalomtól és a szép olvasóktól. Legjobb formámban én se Kossuth-díjas könyvhétnyitogató vagyok, hanem szép olvasó. Szép magyar olvasó.
Azt nem mondom, hogy szeretek olvasni. Mert az túl kevés volna. Az olvasás az életem. Valahogy úgy alakult, hogy könyvek közt telik az életem. Nem sajnálom hogy így van, de nagyon így van. Ezért aztán nem is veszem a bátorságot, hogy azt mondjam innét: tessék olvasni! Ne tessék. Csak ha tetszik. Ha van kedvük. A könyvhét az nem éjféli mise - ja: azt nem tisztáztuk, hogy én meglehetősen katolikus vagyok, nyakas katolikus, kálvinista Róma ide, kálvinista Róma oda -, szóval ahogy némely pápisták (rendben, legyen: pilises pápisták) lelkifurdalásosan elmennek az éjféli misére és aztán egész évben soha többet még a templom felé se néznek.
A könyvhét nem a kompenzálás néhány napja, letud és kipipa, hanem ahogy jó hetven éve Supka Géza zseniálisan kitalálta: ünnep. És ünnep csak akkor van, ha van hétköznap.
Van, aki azt mondja, nincs mit ünnepelni, az irodalom elárulta az olvasót, és csupán csak a saját köldökét nézi, van, aki ezt mondja. Én nem szeretem az ilyen fanyalgást. Egyrészt van ilyen meg amolyan irodalom, remélhetőleg van olyan is, amelyik a köldökét nézi, másrészt meg az irodalom olyan, amilyent az olvasó megérdemel. Az író nem tud jobb lenni, mint az olvasó.
Az igaz, hogy megváltozott az irodalom helye, helyzete, szerepe, fontossága, az irodalom nyelve is csak egy a sok között - de nem azért, mintha az irodalom elhagyta volna isteneit, vagy őt hagyták volna el a jó szellemek.
Bár éppenséggel lehetne mondani, hogy én ehhez nem értek, mert túlságosan benne vagyok, vagy olvasok, vagy írok, vagy várok, hogy olvassak vagy írjak. Jó, akkor hagyjuk ezt.
De bárhogyan van is, az irodalom nagy egyesítő erő. Például az irodalom mindig hagyományőrző. Mindig. Mert egy úgynevezett irodalmi mondat mindig ismeri, ismernie kell az előzményeit. Minden mondat mögött ott van az egész irodalmi múlt, vagyis a közösség múltja, vagyis a történelem. Aki tisztességes mondatokat ír, az jó hazafi. Minden esetre aki nem, az biztosan nem.
Aztán bármilyen megosztott is az irodalom élete, maga az irodalom nem az. A könyvek ugyanazon a könyvespolcon állnak. Azok a könyvek is egymás mellett állnak, melyeknek szerzői nem. Ez nem jelenti a valódi ellentétek elmismásolását. Fontosak a különbségek, fontosak az ellenszenvek is. De fontos az a közös könyvespolc is. Az az irodalom is fontos, amely - metaforikusan szólva - nekem nem fontos.
Mitől debreceni a könyvhét, ha debreceni? Hát erre nem lehet okosabbat mondani, mint azt, hogy Debrecentől. De mi az, hogy Debrecen?
Mindenkinek más. Nekem például most már örökre az a hely, ahol - napra 25 éve, sőt negyedévszázada - megjelent az első írásom. Ha akarom, hallom Bata Imre hangját, amint rémülten biztosítja Fülöp Lacit, hogy nincs semmi baj az írásommal, az minden kétséget kizáróan realista. Illetve ő úgy mondta: reálista. Amitől aztán mindenki megnyugodott.
Ezt az örömet én soha nem felejtem el Debrecennek, illetve az Alföldnek.
Debrecen az Oravecz Imre és a 100 éve született Gulyás Pál, Csokonai Vitéz Mihály és Méliusz Juhász Péter és Mészáros Sándor. De főleg azok, akik akkor is itt vannak, ha nem könyvhét van, és többnyire nincsen könyvhét, nem van.
Őtőlük debreceni a debreceni Könyvhét, és azt remélem - messziről jött ember azt remél, amit akar -, ezt tudja az olvasó is, azaz tudja a város is.
Azt, hogy itt van az egyik legjobb magyar folyóirat, az Aczél Géza vezette Alföld Kereszturystul, hogy itt van az egyetem Vajda Mihályostul, hogy itt él Tar Sándor és Bálint Péter, Imre László, Borbély Szilárd vagy Görömbei Andor, nem akarok névsorolvasást tartani, és persze itt van Szabó Magda, mert ő akkor is itt van, Debrecenben, ha nincsen itt.
Ez volt az én Confessio Debrecinám.
És akkor most megpróbálom mégegyszer: és ezennel megnyitom a debreceni Könyvhetet. Talán meg is nyílik.
Majoros Sándor
Majoros Sándor: Emberrel esik meg című, válogatott és új novellákat tartalmazó könyvét dedikálta. Elek Tibor ezt írta az Akácfáink sokáig élnek című novelláskötetről, mely az NKÖM (jelenleg OKM) "Édes Anyanyelvünk" pályázatán első helyezést ért el: "Majoros ebben a kötetében sem tesz mást, mint folytatja azt (időben némiképp továbblépve, és ezúttal csak néhány évre koncentrálva), amit az előző három novelláskötetében elkezdett (és a regénnyel is folytatott) - első kötete egyik novellacímének (Visszatérés Bácskába) szellemében, a második kötete címével (Távolodás Bácskától) szembehaladva -, megpróbálja "a hetvenes-nyolcvanas-kilencvenes évek Bácskáját ráírni a magyar irodalom térképére", ahogy nemrég nyilatkozta egy interjúban. [...] Ráadásul új minőséggel is gazdagodik most a majorosi próza, amikor a korábban csak nyomokban fellelhető irónia szinte a kötet minden írását áthatja. Külön elemzést igényelne ennek az inkább szeretetteljes, mint bántó, nyelvileg alig artikulált, inkább a groteszk helyzetekben, a szereplők vágyainak, gondolatainak és cselekedeteinek ellentmondásaiban, a jellemek összetettségében rejtőző iróniának a működése, nem ritkán frenetikusan humoros hatása, mint például a kötetnyitó Emberrel esik meg, vagy A kapufától három lépésre, a Sírgyalázók éjszakája című elbeszélésekben. [...]Majoros Sándor regénye és novelláskötete így is látványosan bizonyítja azt, hogy a Bácska eddigi legnagyobb írójának, Gion Nándornak megvan a méltó örököse." (A teljes cikk ITT)
Szilágyi Ákos 1.
Szilágyi Ákosnak a Könyvhétre a Palatinus kiadó gondozásában a Halálbarokk című esszékötete jelent meg. "Addig nyúlkáltam a könyv kész szerkezetébe, amíg egy szép nap elkapta kezemet a gépszíj és berántott: egy teljesen új könyvet kezdtem el írni, ami nemcsak másról szólt, hanem másvalakinek a hangján. Egy másik hang kezdett el belőle beszélni." - részlet egy interjúból (A teljes szöveg a litera.hu-n olvasható)
A kiadó ajánlója szerint a könyv "annak a világállapotnak megrázó diagnózisa, amely számára "Isten halott". Bármiről szólnak a hatalmas kultúrtörténeti anyagot élményszerűen feldolgozó írások - a halott Krisztusról vagy az élőhalott Kádár Jánosról, a nemzeti irodalom vagy a történelem haláláról, a sztálini korszak nagy temetéseiről vagy Spiró György "Fogság" című Jézus-regényéről, a haláltól megváltó nevetésről vagy Übü király "szahartaposójáról" - ugyanarra a kérdésre keresik a feleletet: megszelídíthető-e, domesztikálható-e egy Istentől elhagyott világban a halál? Polgárosítható-e a semmi?"
Szilágyi Ákos 2.
Győrffy Ákos: Nem mozdul című verseskötetét dedikálta a Vörösmarty téren. Értékelések helyett inkább a kötet egyik versét idézzük:
Matt
Ketten voltunk csak a turistaházban Esténként a gondnok jött megnézni a kazánt. Fiatal, szőke lány, Bolzanóban volt pincérnő
másfél évig, egy szállodában. Erről sokat beszélt, hogy ahhoz képest most, egy olyan helyről egy ilyen helyre visszajönni.
Katasztrófa, mondta, itt tényleg semmi sincs. Miután elment, kettesben üldögéltünk
a társalgóban.Vállalati üdülő volt azelőtt a turistaház. Tévét nem akartunk nézni, a kocsma
korán zárt, az a néhány erdész és favágó alighogy megitta a fél deci töményt fröccsel,
már el is tűnt a sötétben. Sakkoztunk, mindig vesztettem. Aztán utolsó este történt valami,
magam sem értettem, de hirtelen átláttam az egész helyzetet. Tudtam, két vagy
három lépés kell csak, hogy meglegyen a győzelem. Nem akartam elhinni, el sem tudtam
képzelni, hogyan alakulhatott így. Alig vártam, hogy megléphessem azt a mindent eldöntő utolsó ugrást a lóval.
Megléptem, hosszú csend, lassan felnéztem, vártam a hatást, és akkor azt kérdezted, látom-e. Persze, mondtam,
hogyne látnám, matt. Igen, tényleg matt, de te magadnak adtál mattot, mondtad. Néztem a táblát, először nem
fogtam fel, aztán hirtelen megértettem. Tökéletes támadás önmagam ellen, minden lehetséges menekülési
út elvágva. Kérdeztem, miért nem szóltál közben. Látni akartam, meg tudod-e csinálni, mondtad. Úgy látszik, igen, akartam
mondani, de nem szólaltam meg. Néztem ki az ablakon a csillagtalan, ködös, dermesztő középhegységi éjszakába, és félni
kezdtem hirtelen. Felálltam, behúztam a függönyt. Úgy látszik, igen, mondtam a molyirtószagú, vörös
