Hetven év után ismét lesz magyar könyvhét Kolozsváron

Irodalom

 
(MTI) - Június elején Kolozsváron a könyvkiadók sátraikat a Mátyás király szülőháza előtti téren állítják majd fel, ugyanis ez "jól belakható", míg a 70 évvel ezelőtti rendezvénynek helyet adó Főtéren elvesznének a kiállítók - írja a Krónika. A térnek "megfelelő hangulatú és stílusú" zenekarok is fellépnek majd a könyvünnepen, lesz jazz, régizene, operett és opera, valamint könnyűzenei koncert és néptánc előadás is.
   
A rendezvényen zömében erdélyi kiadók vesznek részt, és a határon túli könyvek forgalmazásával foglalkozó magyarországi Xantus Könyvkereskedés jóvoltából például felvidéki és vajdasági magyar könyveket is lehet majd vásárolni.
   
A könyvhetet Csoóri Sándor költő, író köszönti, akivel a Kolozsvár Társaság székhelyén közönségtalálkozót is szerveznek a nyitónapon, csütörtökön. Az erdélyi "helybéli szakma" részéről Dávid Gyula irodalomtörténész, a Polis Kiadó vezetője nyitja meg a rendezvényt.
   
A Kolozsvár Társaságon kívül a Sapientia egyetemnek otthont adó Bocskay-ház Óváry Termében, illetve a Klausen kávéházban is lesznek rendezvények, illetve koncertek, a Bulgakov kávéház pedig a fiatal alkotók felolvasásának ad helyet.
   
Akik ellátogatnak a könyvhétre, könyvek felajánlásával támogathatják a szórványban működő magyar iskolákat is.
   
A könyvünnep részletes programját és a kiadók listáját a www.unnepikonyvhet.ro címen érhetik el az érdeklődők.