Hogyan mondjam el neked?

Irodalom

Az  alapítvány, a veresegyházi Váci Mihály Művelődési Ház és a Veresegyház Város Önkormányzat és a Pest Megyei Közművelődési Intézet támogatásával Anyám fekete rózsa címmel, tizenkilencedszer rendezi meg magyar nyelvű nemzetközi vers- és prózamondó találkozóját, nem hivatásos versmondók számára.

 
Az édesanyák tiszteletére meghirdetett versenyen gyermek (12-15 év), ifjúsági (16-21 év), felnőtt (22-65 év), valamint szépkorú kategóriákban (66 évtől) lehet indulni. Énekelt vers kategóriában 15 éves kortól "szabad a pálya".
 
Színművészeti főiskolát végzettek és színművészeti képzésben résztvevők nem vehetnek részt a találkozón. A Radnóti-díjas versmondók az elődöntőket követően, a döntőn meghívottként vesznek részt, és külön díjazásban részesülnek.
 
A jelentkezőknek három verset vagy prózát kell megjelölni, amelynek kortárs magyar vagy világirodalmi alkotásnak kell lennie (XX-XXI. század), ezen túl jelentkezhetnek a magyar népköltészet remekeivel. A zsűri bármelyik művet kérheti az indulótól, az előadott mű időtartama nem haladhatja meg az öt percet.
 
A versenyzők más versenyen helyezést elért produkciókkal nem nevezhetnek.
 
Nevezési határidő: december 15.
A döntő és a gála időpontja: 2009. május 1-2-3.
helyszíne: Váci Mihály Művelődési Ház, Veresegyház, Köves u. 14.
 
A jelentkezéseket az Anyám Fekete Rózsa Közhasznú Alapítvány (2113 Erdőkertes Pf. 23.) címre várják.
 
További részletek és jelentkezési lap itt.