Hosszában összeköt, keresztbe elválaszt
2006-ban, '56 ötvenedik évfordulóján Ötvenhat író Esztergomról címmel kötetet jelentetett meg a PONT Kiadó. Hogy miért éppen ötvenhat írótól kértek szöveget? Erre nincs utalás Onagy Zoltán szerkesztő Előszójában, ezért az olvasó kénytelen maga megválaszolni a kérdést. Persze csak akkor, ha egyáltalán felmerül benne.
Az ötvenhat az évfordulótól függetlenül is történelmi szám, és ez jól illik Esztergomhoz. Az ötvenhat a magyar történelemben a dacos szabadságvágy száma, és ez jól illik Onagy Zoltán generációjához. A szerkesztő az említett Előszóban meg is villantja konok múltrendszer-ellenességét: haragos iróniával idézi fel, hogy ?a Szeretett Vezér, Rákosi Mátyás javaslatot tett arra, hogy a várost csatolják Doroghoz, és nevezzék el Dózsafalvának, mert az olyan szép és nemes, mint amilyen szép és nemes volt a Dózsa-parasztfelkelés?. Rákosinak nem tetszett a város ?klerikalizmusa? és királyi múltja, a Várhegyet a Bazilikával együtt a gátba szánta (már akkor készültek a bős-nagymarosi erőmű tervei). Esztergomban nagy magyar költők haldokoltak, Balassi Bálint ott is halt meg, Babits Mihályt utolsó napjain onnan vitték a budapesti Siesta-szanatóriumba. Esztergomon máig nem gyógyuló sebet ejtett a trianoni békeszerződés. Babits írja (1932-ben, amikor már nyolc éve esztergomi háztulajdonos) az Esztergomi séta című publicisztikájában: ?Esztergom ismét végvár, mint Balassa idején?.
Természetesen az ötvenhat író nem mindegyike tartozik az Onagy-generációhoz. Mai húszon- és harmincévesek is őriznek emlékeket a városról, a megszólalók mindegyikének van saját Esztergom-történelme. Összecsengő motívumkészlet jellemzi a kortársak közös múltját. A fiatalabbak ?emlékirataiban? rendszeresen felbukkan a kötelező osztálykirándulás, a Bazilika- és Keresztény Múzeum-látogatás, a szenvedés a buszon az első korrekt besörözések után, a lopott csókok a híd lábánál, satöbbi. Az elbeszélések tartalma és a Mária Valéria-híd éppeni állapota is Esztergom történelmi sorsát jelképezi.
Karafiáth Orsolya emlékei hozzá méltóan extravagánsak: baráti társasága ? halaszthatatlan kisdolog miatt ? már odafele megállította a menetrendszerűen közlekedő buszt. Szilágyi Sisso Szilvia Esztergom kapcsán gyermekkori eklézsiaszorongására emlékszik, meg a Bazilika főbejárata előtt kapott anyai pofonokra. Benedek Szabolcsnak is fájdalmas mementó a Bazilika lépcsője, ahol egy osztályfotó készült, amelyen ?mindenki hepi, mosolyog?, és (egy friss szakítás után) ő ?az egyetlen, aki üres tekintettel, bamba képpel, világ- és szerelmi fájdalomtól elgyötört arccal ül a fénykép szélén?. A fiatalabbak magántörténelmében többször felbukkan a játék a város nevével (gyerekként sokan Esztergombnak értették), a hatvanas éveit taposó Bikácsy Gergely viszont történelmi napokról számol be: éppen 1968. augusztus 20-án járt a határvárosban.
Visszatérő motívum a folyó és a híd is. A folyóról elhangzik, hogy hosszában összeköt, de keresztbe elválaszt. A közös EU-tagság és az újjáépített híd okot ad a történelmi optimizmusra. A Szlovákiában élő Pénzes Tímea Párkányból, a hazájából nézheti az anyaországát. Elgondolkodtató és bájos az élménye: ?szegény magyaroknak erre a gyárral beépített, csupa panel Párkányra kell nézniük. Mi pedig Esztergomban gyönyörködhetünk. Melyik a jobb??.
Pénzes kérdésére ötszázhatvan író sem tudhatna örök érvényűen választ találni. A kötetnek nem is ez a célja. Az Ötvenhat író Esztergomról novella-, esszé-, tanulmány- és memoárkötet. Mindemellett hasznos irodalmi kézikönyv: ötvenhat kortárs író fényképes életrajzát is tartalmazza.
Ötvenhat író Esztergomról, Budapest, 2006
Szerkesztette: Onagy Zoltán
Távoli költő így lép közel
Az ötvenhat írós esztergomi kötettel egyidőben Onagy Zoltán befejezte a több éve készülő Babits-regényét is. A Babits-szexregény című, Tavaszi iramlás ősszel alcímű könyv nem Babits-regény, nem szexregény, de nem is regény. Műfaja nehezen meghatározható, leginkább esszéregényhez hasonlítható, a tartalma alapján pedig Tanner Ilona-, azaz Török Shophie-regény volna a helyes címadás. Hogy miért vágott 2000 telén Onagy a témába? Az író (másik önmagával, a kötetszerkesztővel ellentétben) ezúttal nem rejtélyeskedik: ?Mert Esztergom. És mert közös küzdelem a létért, a legitimációért. Esztergom és Babits, mindketten most másznak ki.? Hogy honnan? A rendszerváltás idején elmúlt negyven évként emlegetett korszak kemény, később puha elnyomásából.
Babits Mihály az utóéletében, a múlt század negyvenes éveinek végétől kezdve, választott városához hasonlóan nem számíthatott a hivatalos Magyarország felé megnyilvánuló lelkesedésére. Ennek okai (remélhetőleg) a mai középiskolások számára is ismeretesek. Azon már kevesebbszer gondolkodunk el, hogy bármennyire is tiszteljük a tudós költőt, Babits ? a politikai kurzusok értékítéletétől függetlenül is ? valahogy mindig a polcon marad. Versesköteteit nem vesszük elő mélázva, mint Juhász Gyuláét vagy Tóth Árpádét, nem hivatkozunk rá, és költeményeiből nem rendezünk előadói estet, mint József Attiláéiból, Babitsot nem olvassuk újra sokadszor, mint a Szabó Lőrinc-verseket, és ha irodalomtörténeti hiányosságainkat akarjuk gyorsan pótolni, akkor sem az ő tanulmányait keressük, hanem Szerb Antaléhoz nyúlunk.
Onagyot személyes élmény is inspirálta: 2000 telén ?egy rádiós kisasszonyka? felmászott az esztergomi Előhegyre, és elszavalta a Halavány téli rajz című Babits-verset. ?Ismertem, de nem volt meg. Nem hatott. Most pedig bekattant. A hó, a domb, a nő altja, egzotikuma, a ragyogó fehér napsütés, a várakozás. Távoli költő így lép közel? ? írja Onagy.
A közel léptetésnek a könyvben speciális technikái is vannak. Mutasd be a feleséged, megmondom, ki vagy ? csavarhatnánk ki a mondást. Onagy a Babits-szexregényben kicsavarja: a költő feleségéről, Török Sophie-ról, született Tanner Ilonáról fest ? nem éppen hízelgő ? portrét. Ha megismerjük (a könyvből) Kosztolányi Dezsőné, született Harmos Ilona véleményét is, Onagyot nem vádolhatjuk negatív elfogultsággal: ?Tehetséges nő, de rendkívül műveletlen. Tehetsége elsőbben is nárcizmusában és indulattelt hőbörödöttségének talajából fakad. Ezt a hőbörödöttséget gőggel viseli. Fiút mímel, nem férfit, de fiút. Cigaretta, töltött cigaretta, hülzni, dohány a dobozban, George Sand készen vett, áruházi öltözetben, izzadságszagúan. Sóvárog elismertetéséért, s egyben férjére és férje nevében is féltékeny.? Mennyire vet rossz fényt Babitsra, az emberre a házassága? Bár a szintén költői babérra áhítozó Tanner Ilonka előre megfontolt szándékkal hálózta be a híres költőt (közben, és később viszonya volt Szabó Lőrinccel és másokkal is), a nála jó másfél évtizeddel idősebb költőfejedelem gyorsan és boldogan gabalyodott bele a céltudatos asszonyka kötelékébe. Pedig nem a forró vére hajtotta: a Babist-szexregényből megsejthető, hogy Babits életében szexről alig esett szó. Szex-tettről még annyi sem. Lányát, Babits Ildikót a felesége fivére nemzette, és a szolgálója szülte.
Ezek a részletek kétségtelenül érdekesek, eltitkolni nem kell őket, de ettől Babits még nem fog gyakrabban lekérezkedni a polcról. A későbbiekben sem a házasélete miatt fogjuk őt szeretni, mint ahogy a Baumgarten-bizottságban hozott egyes döntéseiért sem rajongunk érte. Azt viszont remélhetjük, hogy Onagy Zoltán könyvét ? frivol részleteinek okán is ? sokan kézbe veszik, és így a múlt század egyik legnagyobb költője ideig-óráig az érdeklődés középpontjába kerül. Kicsit olyan ez, mintha a Nemzeti Filharmonikusok Bartók-koncertjét karaoke-versenyre szóló ingyenes belépőkkel népszerűsítenénk.
Onagy Zoltán: Babits-szexregény, Budapest, 2006
Szerkesztette: Benedek Szabolcs
Tanner Ilona XXI. századi reinkarnációja
Benedek Szabolcs Kommunikációs zavara leginkább abban különbözik a fentiekben ismertetett két kötettől, hogy egységes, egyenletesen színvonalas, kitűnő kiadvány. Az előbbiek is jó könyvek, de színvonaluk hullámzó. Benedek Szabolcs öt év (folyóiratokban már jórészt megjelent) novellatermését gyűjtötte csokorba. A válogatás meglepően érett íróról, biztos kezű mesterről tanúskodik. És ami fiatalnak nevezendő írótól még szokatlanabb: árad belőle a bölcsesség. Nem szószátyár okoskodás, hanem a történetek konklúziójából, az elbeszélések hangneméből, stílusából fakadó bölcs éleslátás. Benedek birtokolja a legnehezebben megszerezhető készséget: tudja, mennyi a sok, és mennyi az elég. Az olvasóban azt a benyomást kelti, hogy feszesre szabott elbeszéléseiben nincs felesleges szó, miközben egy hang sem is hiányzik belőlük. Maupassant-t és Moraviát juttatja eszembe. Utóbbit azért is, mert izgalmas, titokzatos női figuráit távolból szemléli, de közben lelkük rejtett titkait is ? ki tudja, honnan szerzett, bámulatos ismeretekről és empátiáról tanúságot téve ? az olvasó elé tárja. Az Eszter című szerelmi történet legvégén derül ki, hogy az egyes szám első személyben elbeszélő, nőbe szerelmes én ? egy másik nő. Leszbikus nő álarcába bújt férfi író nőismerete emberismeret. A szerelem felülírja a konvencionális nemi szerepeket. A gondolat nem új és nem szokatlan, de bravúros eleganciával csattan elő a novella végén.
Benedek realista, és hagyományos eszközökkel operál: mindegyik írása végén van csattanó. De különösen jók a kezdőmondatai is. Néhány példa: ?Szénné égett Bakonyi Dénes reggelije, mindkét szelet a kenyérpirítóban ragadt.? ?Bodor Imre elővette farzsebéből a mérőszalagot.? ?A büfé előtti sor lassan halad.? ?Csilla a következő lámpánál fejezte be az SMS-t.? És még folytathatnám. Mai témájú elbeszéléseinek mindegyike örök érvényű Zeitstück. A történelmi és-vagy egzotikus környezetbe helyezett történeteinek hősei ? legbelül ? ugyanolyanok, mint a mai emberek. A Brüll-ház című novella Ady Endrével találkozó, rajongó bakfisait mintha a mai plázákból ismernénk ? csak a külsőségek másmilyenek. Azt gondolom, az olvasó mégis inkább a mában játszódó eseményekbe éli bele jobban magát. A Lídia és az Üzenet olyan szeretőkről szól, akik a konkurens feleségekkel szemben eleve vesztésre vannak ítélve. Benedek ? kimondatlanul is egyértelműen ? a gyengébbek pártján áll. A kötet címadó novellájából, a Kommunikációs zavarból megismerhető és megérthető az elesettek, a gyámolításra szorulók, a másmilyenek, a kicsit hibásak iránti érzékenysége. A Kóla együttesben egy csöndes vasárnapi ebéd közben generációk eltérő értékrendje tárul fel, őrület, de a hajdan lázadó mai ötvenesek ugyanúgy képtelenek megérteni a gyerekeiket, mint ahogy őket sem fogadták el a szüleik.
Az utolsó három novellában, a Súlyfeleslegben, a Buliban és a Versekben a már a Parázsvölgy című, 2005-ben megjelent Benedek-regényben megismert alakkal, Sárosdival, a prózaíróval találkozhatunk. A körgangos bérház leválasztott garzonjában magányosan élő elvált férfi visszatérő figurája (és környezete) halvány Krúdy-hangulatot áraszt. Sárosdi a fiatal, trendi szomszédjai szemében őskori leletnek tűnik, a Versek Dórája, ?a nagyon csinos, nagyon jó alakú, szép arcú és nagyon dekoratív, szőkésbarna hajú? ifjú költőnő sem tud vele mit kezdeni. Pedig a XXI. századi szépség ? karrierje érdekében ? a dizájnos ágyába is beráncigálja a testileg leépült, öregedő értelmiségit. Megint Tanner Ilonka jut eszembe. A költőfejedelmet verseivel felkereső ifjú hölgyet Babits ? saját, későbbi bevallása szerint ? első találkozásukkor nagyon szépnek látta. Ettől nyilván a versek prozódiája is sikkesebbnek tetszik. Kicsi a világ, és nincs új a Nap alatt ? még akkor is, ha Benedek alakjai nem valóságban élt emberek, hanem kitalált figurák. Ha valaki mégis magára ismer, az csak a véletlen műve lehet.
Benedek Szabolcs: Kommunikációs zavar, Budapest, 2006
