Hosszan emlékeznek Örkényre

Irodalom

 

(MTI) - Az elképzelések szerint többféle irodalmi vetélkedőt hirdetnének meg a fiataloknak, a középiskolások például egyperces novellapályázaton mérhetnék össze képességüket. Emellett emléktáblát is avatnának és a helyi könyvtár felvenné a híres író nevét. 
    

Megkeresték az Örkény István Színház igazgatóját, aki ígéretet tett arra, hogy a társulat jövő áprilisában két előadást is tart Örkényben a kerek évforduló alkalmából. A tervek szerint a születésnapi rendezvénysorozatra mások mellett meghívást kapna Örkény István két gyermeke is, akikkel hamarosan felveszi a kapcsolatot a település önkormányzata. 
    
A helyi legenda szerint az eredetileg Österreicher vezetéknevet viselő fiatal írót Budapestre küldte apja a névváltoztatás elintézése miatt, de ő elszórakozta az időt, nem végzett semmit. Hazafelé vonatozva épp Örkény vasútállomására gurult be a szerelvény, amikor kinézett az ablakon, s meglátta a feliratot. Ekkor, hirtelen ötlettől vezérelve döntött az Örkény vezetéknév mellett, már csak azért is, mert így legalább nem kellett áthímezni a ruhadarabjait díszítő Ö. I. szignót.