 |
Mostanában egyre gyakrabban kell szembesülnöm az "eltévesztett házszám" esetével - nincs ez másképp a Nádasdy Ádám műfordító-estjének helyszínéül szolgáló Képesház Galériával sem, ahol az utcáról betekintve egy képektől teljesen mentes, mindent beterítő barna fal tárul elém.
A helyszín némileg bizarr volta után így inkább az üvegfalon túl látható emberekre összpontosítok: a beszélgetést vezető Mestyán Ádám esztéta és Nádasdy Ádám megpillantása után már nem kételkedem. A barna - mint utóbb kiderül: kartonpapírból készült - fal azért megkapja a maga mellékszerepét az est folyamán, egy újonnan érkezett lány gyanútlanul nekidől, majdnem leborítva a teljes "építményt". A kartonfalban megtestesülő ok-okozat kísértetiesen hasonlít az eredeti mű és fordítás kényes viszonyára: ez utóbbi olyan, mint az igazi, de mégsem az. A Metafora-estek névre hallgató rendezvénysorozat keretein belül megrendezett beszélgetés a Hűség - de mihez? címet kapta, hiszen a fordítói tevékenységben rejlő, sok esetben konstruktív ellentmondásosság az egyik legkeményebb dió e téren.
A műfordító Nádasdy Ádám így vázolja fel a fordítás egyik alapvető kérdését: "A fordítás alapszabálya egyszerű: ugyanazt kell írni, mint ami az eredetiben van. Csak hát ez nem megy simán: olyan, mint amikor a zongorista ugyanazt akarja játszani, amit a hegedűs. Az ujjaival nyilván másképp csinál, hiszen más a hangszer: de ha jól játszik, az összhatás hű lesz az eredetihez, a hallgató azt fogja mondani: ugyanazt zongorázza, amit az imént a hegedűs hegedült. (Ugye milyen nonszensz?) Koronként érdekesen változik a hűség fogalma, vagy inkább a célpontja - azaz hogy mihez is kell hűnek lenni: szótagszámhoz? Sorhosszhoz? Rímhez? Tempóhoz? Hangerőhöz? Ma - úgy érzem - lazábban vagy diffúzabban értjük a szöveghűséget, mint a XIX. századiak, de szigorúbban a stílushűséget, mint a XX. századiak."
A beszélgetés során felhozott példák alapján úgy tűnt, Nádasdy leginkább a szótagszám és a tartalom megőrzésére törekszik. Rím terén például merész és sokak ellenkezését kiváltó vállalkozásba kezdett: Dante Isteni színjátékát Madách Az ember tragédiája című művéhez hasonlóan rímtelenül, de jambusban fordítja. A "nyílt szemináriumon" a műfordító és beszélgetőtársa Shakespeare Viharjából és Dante már említett művéből kiosztmányon hozott példákat a különböző fordítók eltérő megoldásaira. Sőt, Nádasdy most készülő fordításából egy adott szakaszra egyenesen négy - A, B, C, D - variációt is megmutatott, és kézfeltartásos szavazásra bocsátotta azokat. (Bár sajnálatos módon nem a nekem legjobban tetsző "nyert", szerencsére nem hivatalos voksolásról volt szó, így még reménykedhetek, hogy mégis C-nek kedvez a sors.)
Nádasdy fordításában ugyan feladta a dantei tercinák követését, de ez nem jelenti azt, hogy ne tisztelné a szerzőt és művét: a Paradicsom első tizenkét sorát például állva olvasta fel az eredeti, olasz nyelven. "Ezt nem lehet másképp, ez olyan mű, amely a deklamáló, teátrális előadásmódot követeli meg"- tette hozzá. Eredetileg még rendhagyóbb módon nyúlt a szöveghez: "Megpróbáltam prózában fordítani, de az idegesített. Valami szabja meg nekem, hogy mit csinálok".
Az est során arra is fény derült, hogy a Füst Milán-díjas nyelvész-költő-műfordító annak idején nem feltétlenül csak szépirodalmat fordított: kikerült a keze alól például tánciskolai tankönyv is, sőt, női álnéven lefordította A szex öröme című opuszt. Az új Dante-fordítás egyes részeit elemezve a közönség soraiból többen is éltek az építő kritika eszközével, Nádasdy pedig örömmel fogadta a hozzászólásokat és partnernek tekintette a hallgatóságot - hozzátéve, hogy a nézők tetemes részét tanítványai tették ki, de a felszólalók közt volt például Várady Szabolcs költő is. A merész, újító Dante-fordítását ellenzők - és arról őt lebeszélni akarók - táborához fordulva a költő-műfordító magát mentegetve, de állhatatosságáról tanúbizonyságot téve csak annyit mondott: "Sem Dante rímelését, sem a világ hármas harmóniáját nem tartom be, de nem tudom abbahagyni". Bár érthető módon a szöveget nem kifejezetten a színpad szem előtt tartásával írja, A hárpia megzabolázása avagy A makrancos hölgy és más, a színpadravitelt megkönnyítő nyelvezettel írt fordításaihoz hasonlóan itt is "élő" szövegre számíthatunk. És akárhogy is nézzük, egy kartonfal - bár tudjuk és látjuk a kőfal előnyeit - sok meglepetéssel szolgálhat, még akkor is, ha biztos kézzel van felállítva.
