Miért jó egyáltalán költői estekre elmenni? Mert például az ember megtudhat klassz kis műhelytitkokat. Csuhai István kérdezte Bertók Lászlót, akinek elég sajátosan alakult a ?karrierje? az irodalmi életben. Önéletrajzi írásaiból (nincs túl sok egyébként) tudhatjuk, hogy még kamaszként lecsukták 1955-ben, mert verset írt többek között a padláslesöprésről, vagyis a proletárdiktatúrát kritizálta, nem éppen kifinomult napi politikai érzékről téve tanúbizonyságot. Utólag visszatekint a hetven éves költő, és azt mondja, nem bánta meg, hogy ez történt, sokat tanult a három hónapnyi börtön alatt, ott érett férfivá. Nyilván mindenki más felnövést szeretne magának, de Bertók olyan lelki nyugalommal tekint vissza, sőt mosolyog a történteken, hogy magunk részéről példaértékűnek tartjuk ezt a fajta hozzáállást. Eszünkbe jut egy másik hetvenéves, csendes ex-politikai fogoly: Bodor Ádám, aki Romániában élt át hasonlókat. Érdekes, hogy mindketten későn, viszont rendkívül éretten érkeztek meg a magyar irodalom szalonjába, a kamra ablakán bemászva, hogy aztán az asztalfőnél foglaljanak helyet.
A szomszéd fiú tehet róla
De megtudtuk azt is, miért kezdett el egyáltalán verset írni a még gyerek Bertók László. A válasz igen egyszerű és prózai: az egyik idősebb szomszéd fiú verset írt a kertjük végében csordogáló patakról, ami természetesen hősünkből is azonnal kihozta az addig mélyen szunnyadó poétát. A szomszéd fiú sosem írt többé semmit, Bertók Lászlónak viszont tavaly jelent meg ötven év versterméséből álló kötete.
?Á, maga az a Bertók!?
Azt mondtuk, furcsa pálya a Somogyban felnőtt, jelenleg Pécsett élő költőé: 37 évesen jelent meg az első kötete, harminc is elmúlt, mikor elkezdte pályáját. A börtön után szakmunkásként kellett dolgoznia, majd elmehetett könyvtárosnak, de még sokáig éreztette vele az akkori hatalom, hogy nem különösen kedveli. Elhangzott egy anekdota a fontos pesti kultúrpolitikus elvtárs érkezéséről, akinek tiszteletére felsorakozott az egész pécsi irodalmi elit, ám a kézfogás közben a fontos elvtárs odavakkantotta, hogy ?á, maga az a Bertók, aki azokat az indulatos verseket írja.? Nehéz elképzelnünk a költőt indulatosan, a verseit meg pláne nem sikerül. Finom, filozofikus, létösszegző ? ilyen közhelyek jutnak eszünkbe elsőre a bertóki líráról. Aztán szóba kerül bensőséges viszonya számokkal, különösképpen a hármassal: egyszer véletlenül 81 szövegből hozott össze egy kötetet ? matekos fia szólt is, hogy hát ez bizony három a negyediken ? legközelebb Bertók már három az ötödiken szonettet írt a kilencvenes évek elején (a kötet címe is ez lett: Három az ötödiken), és ?háromkák? fantázianévvel illette saját, a haikuból kiinduló háromsorosait (Háromkák c. kötet), emellett a könyvek is legtöbbször három ciklusból állnak.
A pécsi mikroklíma
És ha már szóba került a pécsi irodalmi elit: a mediterrán hangulatú város irodalmi életét olyan alkotók határozták meg, mint például Weöres Sándor vagy Csorba Győző ? utóbbi Bertók László mestere volt, sokszor került szóba a beszélgetés alatt kapcsolatuk (egy idő után már nemcsak Csorba csiszolgatta a Bertók-verseket, hanem fordítva is előfordult), de persze a témát Csuhai is jól ismeri, hiszen a Jelenkor főszerkesztője volt évekig, ebből kifolyólag tizenöt évig dolgoztak egy városban, egy helyen Bertókkal. Mégis elmarad a nyilvános bratyizás, amit külön köszönünk mindkettőjüknek: a beszélgetés végig visszafogott és intim maradt. A kérések nagy része persze az összegzésről szólt, hiszen tavaly jelent meg az egybegyűjtött verseken kívül egy esszékötet (Hazulról haza) és egy tanulmánykötet a költőről. Utóbbit teljesen titokban készítette el a Jelenkor, bár Csuhaitól megtudjuk, hogy Lengyel Balázs egyszer véletlenül elszólta magát, de mégis elkerülték a lebukást. A legérdekesebb választ generáló kérdés mégis a végén hangzott el: azt kérdezte Csuhai, hogy Bertóknak milyen természetű az ihlete. Megtudtuk, hogy sokáig fejben írta a verseket, már gyakorlatilag készen vetette őket papírra, és hát azóta is az induló sorhoz, a szikrához sokszor sokat kell várni, azt nem lehet csak úgy, előre eltervezni. De a több száz szonett is csak jött, jött, alig lehetett elzárni az ihletcsapot.
Valahol, valami
Egy nagy életbölcsességgel és lelki nyugalommal megáldott költőt hallottunk beszélni, akinek személyes varázsán kívül persze a költészetéből is ízelítőt kaphattunk, méghozzá Lázár Balázs színész-költő tolmácsolásában, aki ismét előadta minimalista versszínházát, a Valahol, valamit ? a tavalyi egri Parnasszus-táborban már elvarázsolt minket vele, nem volt ez így másképp most sem. Lázár elmondta, hogy 1999 óta körülbelül hússzor adta elő az egyórás versestet, de közben többször is átalakult a műsor. Reméljük, még sokszor lesz alkalma előrukkolni vele.
Bertók Fölösleges című verse kezdődik e sorokkal: ?Az idő, ha siettetni szeretnéd, / lassabban múlik?. Eszünkbe nem jut többé siettetni.
Bobby meg Feri
Letölthető művek és életrajz a DIA-n
