Felmerülhet bennünk a kérdés: ha a látványos képzőművészeti alkotásoknak és a mozgalmas performanszoknak, táncelőadásoknak érthető módon van is létjogosultsága a Szigeten, szükség van-e arra, hogy az irodalmi művek önállóan is megmutassák magukat. A válasz természetesen igénytől függ, mindenesetre ez közvetve - a megfilmesítés és színpadra vitel révén - több formában is megtörténik, nem beszélve a megzenésített művekről. Az egy-egy nagyobb zenei színpad kínálatában elvétve fel-felcsendülő feldolgozásokon túl azért olykor a szöveg és zene egymásmellettisége is megjelenik. Ilyen üdítő kísérlet az Octopus-nagysátorban megrendezett Áthangolt írónők: Irodalmi Centrifuga című est, amely három írónő rejtett oldalát helyezi reflektorfénybe. Az ezúttal moderátorrá avanzsált Bódis Kriszta által csak "különös nőerőműként" aposztrofált alkalmi társulás Esze Dórát, Karafiáth Orsolyát és Nagy Ildikó Noémit tudhatja tagjai közt - Kiss Judit Ágnes esőnap miatt távol marad, hiányát társnői Hajnóczy Zsuzsa zongoraművész segítségével igyekeznek orvosolni, több-kevesebb sikerrel.
A közönség tetemes részét gyanútlanul heverésző külföldi fiatalok alkotják, akik a magyar felkonf hallatán félszegen kuncognak egymásra, az Esze Dóra prezentálásában hallható Vivaldi-áriát még megadóan hallgatják, de Nagy Ildikó Noémi és Karafiáth Orsolya prózarészleteit már csak néma eloldalgással honorálják. Marasztalnám őket, elvégre nem mindennapi pillanat, hogy Esze Dórát áriázni, Nagy Ildikó Noémit pedig hegedülni hallhatjuk, de ráébredek: egy egész hét sem lenne elég arra, hogy a hazai irodalom esszenciáját megfelelően tolmácsoljam.
Ez a probléma fokozottan merül fel bennem a Petőfi Irodalmi Múzeum Nyugat-buszát szemlélve. Szilágyi Judit, a múzeum munkatársa nagy meglepetésemre közli: az előzetes várakozások ellenére a buszlátogatók kétharmada külföldi. Ez utóbbi az idegen ajkú szigetelők túlnyomó arányát tekintve nem is annyira meglepő, az viszont igen, hogy egy francia fiú egyenesen arra hivatkozott: érdekli a dolog, elvégre Karinthy távoli rokona. A Nyugat nagyjait szállító jármű látogatottsága igencsak alulmúlja a vártat, de ez a Szigeten némileg alulreprezentált irodalom kontójára is írható. Nem szeretnék a kereslet-kínálat hálójába gabalyodni, de annyit mindenesetre érdemes leszögezni, hogy a kevesebb több taktikát látva az irodalomkedvelőknek sem lehet oka panaszra. Az Octopus-nagysátorban 17 órától mindennap akad egy-egy ínyenc próza-, avagy verscsemege, általában karöltve némi zenével, elvégre mégiscsak zenei fesztiválon vagyunk.
A nemzetek párbeszédének jegyében több náció irodalma is szóhoz jut: a német és angol mellett a spanyol is képviselteti magát némi flamencóval fűszerezve. A megzenésített művek az Octopuson kívülre is elmerészkedtek: a Vándor vurstli színpad ad otthont a duplaplatina-lemezes Hangzó Helikon sorozat élő koncertjeinek, amelyek a magyar költészet legnagyobbjainak verseit zümmögik bele a megfáradt fülekbe. Szerdán este például Ferenczi György és a Rackajam hangolta Petőfire a fesztiválozókat: más forma, ugyanaz az érzés. Kóros irodalomhiányról tehát nincs szó, arról nem is beszélve, hogy a néha kacéran felcsillanó büfészlogenek és a nem kevésbé mosolyogtató pólófeliratok, szimbólumok is megalkotni látszanak saját, összetéveszthetetlen irodalmi nyelvüket. Na jó, talán - még - nem irodalmi, de mindenképp értékelendő nyelvezet ez. Amíg pedig a sátrakból kihajoló, kócos olvasók mellett a szekuritis emberek közt is találni egy-egy könyvbe révedő, izmoktól övezett tekintetet, az irodalom hűlt helyétől sem kell rettegnünk a Szigeten.
