Írótáborra készül Magyarkanizsa

Irodalom

 

(MTI) - Immár 59. alkalommal rendezik meg a Magyarkanizsai Írótábort a Vajdaságban. A programsorozat augusztus 31-től szeptember 3-ig várja az érdeklődőket. A hagyomány-oknak megfelelően a tábor kezdetén megkoszorúzzák az írótábor emlékművét, majd a Költő és a Festő szobrát is- mondta Tari István, a programbizottság elnöke a Magyar Szó című délvidéki napilapnak.

   
Az ünnepélyes megnyitón a nándorfehérvári diadalra emlékeznek az 555. évforduló alkalmából. A rendhagyó irodalmi órákon kívül a tábor érdekessége lesz, hogy négy lengyel író is jelezte részvételét. A vendégek bemutatkozása mellett a száz évvel ezelőtt született Nobel-díjas Ceslav Milosról is megemlékeznek. Az idei írótáborban a 120 évvel ezelőtt született Draskóczy Edét emelik ki az íróelődök közül, aki a délvidéki magyar irodalom jelentős alakja. A 110 éve született Csuka Zoltán életművével is foglalkoznak.
   
A könyv sorsáról szóló tanácskozásra nemcsak írókat, hanem könyvkiadókat is várnak majd, azaz olyanokat, akik hivatásuknak tekintik a könyvkiadást.
   
A Magyarkanizsai Írótábor szervezői azt tervezik, hogy jövőre újra antológiát adnak ki, válogatást az előző írótáborokban született művekből.