Ismét látogatható a kassai Márai Emlékszoba

Irodalom

Márai Sándor

(MTI) A kivitelezéshez szükséges 154 ezer eurót (több mint 45 millió forintot) az Európai Régiófejlesztési Alap (ERDF) támogatásából finanszírozták. Az emlékszoba új arculata César Fernandez Bravo spanyol építész munkája. A tárlaton négy nyelven hallhatók részletek Márai műveiből, és az interaktív panelen megtekinthető Martin Stelbasky az író életéről szóló filmje.

 
"A kilenc Márairól szóló film közül hármat láttam. Mindhárom nagyon lehangoló volt. Ez az alkotás üdítő kivétel. Márainak valóban tragikus és szomorú volt az élete, de ebben az alkotásban érdekesen tálalják az életére vonatkozó tényeket" ? nyilatkozott Ondová Reiter Flóra projektmenedzser.
 
Az emlékszoba az egyik állomása a július végén felavatott Márai Sándor Emlékkörútnak. Lényege, hogy a hazaiak és a turisták végigjárhassák és megtekinthessék a Máraihoz köthető helyszíneket, kassai szülőházát, a Thália Színház Márai Stúdióját, az egykori Megay cukrászdát, ahol megismerkedett későbbi feleségével, a 2004-ben leleplezett Márai-szobrot, az emlékházat, továbbá a Grosschmid család kedvenc kirándulóhelyét, a Bankót.
 
A négy nyelven (magyarul, szlovákul, angolul, németül) kiadott térképek elkalauzolják a látogatókat budapesti helyszínekre is, így például a Márai által kedvelt Centrál Kávéházba, a Margitszigetre vagy a Rudas gyógyfürdőbe.