Ismét Salvatore Quasimodo Költőverseny

Irodalom

 

(MTI) Bóka István, Balatonfüred polgármestere elmondta: felvetődött az ötlet, hogy a jubileumi eseményre a hagyományok megőrzése mellett valami újjal álljanak elő. Ezért az idei rendezvény több napos lesz: szeptember 4. és 8. között számos Olaszországhoz köthető gasztronómiai, könnyűzenei, szórakoztató program és kiállítás várja az érdeklődőket.
    

A Vaszary Villa ad helyet Piero Gauli és Aligi Sassu olasz festők, a Corrente kör tagjai kiállításának, de más képzőművészeti tárlatot is terveznek a költőverseny idejére ? említette példaként Bóka István, hozzátéve, hogy saját programokkal, bemutatókkal jelennek meg Balatonfüred olyan kulturális-idegenforgalmi partnerei is, mint Debrecen és Opatija.
    
Bogyay Katalin, az UNESCO közgyűlésének elnöke arról beszélt, hogy a balatonfüredi költőverseny három ponton tud csatlakozni a nemzetközi szervezet rendezvényeihez: a veszélyeztetett nyelvek megőrzésében (a csángó például ilyen), az irodalmi művek több nyelvre fordításában, valamint az anyanyelv megőrzésében, hiszen jövőre az UNESCO-nál a magyar lesz az év anyanyelve. 
    
A szervezet nemzetközi fordító konferenciájának résztvevőit elhozzák szeptemberben Balatonfüredre, így a költőtalálkozó egy nemzetközi programhoz is csatlakozhat ? emelte ki a magyar UNESCO nagykövet.
    
A Magyar PEN Club szeptember elején rendezi meg nemzetközi írókonferenciáját Pécsen, ahol először adják át a Janus Pannonius nevét viselő nemzetközi költészeti díjat. A találkozó résztvevőinek hivatalos programjában szerepel a Quasimodo Költőverseny is ? közölte Szőcs Géza kulturális államtitkár, a Magyar PEN Club elnöke, hozzátéve, hogy a füredi rendezvényre így az irodalmi élet világnagyságai látogatnak el, ami emeli a költőverseny jelentőségét.
    
A balatonfüredi önkormányzat által alapított Salvatore Quasimodo Közalapítvány titkára, Cserép László elmondta: a szokásokhoz híven a Salvatore Quasimodo Emlékdíjra két magyar nyelvű, még kiadatlan, más pályázatokon nem díjazott művel lehet nevezni május 31-ig. Kilencedszer hirdetik meg meghívásos rendszerben a Bertha Bulcsu Emlékdíjat, a Balaton természeti, kulturális értékeinek, valamint a térség mai állapotának, sajátosságainak, gondjainak méltó irodalmi bemutatására ? a munkákat augusztus 1-jéig várják.
    
A díjkiosztót szeptember 8-án tartják nemzetközi költőtalálkozó keretében.
    
Kérdésre válaszolva a titkár elmondta: a költőverseny hozzávetőleg 10 millió forintos költségvetéséből 2,2 millió forintot a balatonfüredi önkormányzat biztosít, legalább ugyanennyit szeretnének a kulturális tárcától kapni, a fennmaradó összeget támogatók, szponzorok segítségével teremtik elő.