IX. Kortárs Drámafesztivál: díszvendég az Egyesült Államok

Irodalom


kortarsdramafesztivalthe_shipment_1_aj_zanyk.jpg
The Shipment

(MTI) - Az idei válogatásba négy kőszínházi és három független előadás került be: a Hát akkor itt fogunk élni (Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza), a Szutyok (Pintér Béla és Társulata), a Kasimir és Karoline (Örkény Színház), az Oidipusz király (Csiky Gergely Színház, Kaposvár), a Mein Kampf (Nemzeti Színház), a Völgyhíd (Kolibri Színház), valamint a Kupidó (ALKA.T, Nézőművészeti Kft., Orlai Produkciós Iroda, Örkény Színház) - mondta Tompa Andrea, a magyar szemleprogramot összeállító Színházi Kritikusok Céhének elnöke a fesztivál szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
    Mint elhangzott, elsősorban "jó előadásokat" kívántak meghívni, függetlenül attól, hogy azok kortárs vagy klasszikus, magyar vagy külföldi szerzők műveit dolgozták-e fel. Tekintettel voltak arra is, hogy a szemleprogram a meghívott külföldi színházi szakemberek számára is befogadható legyen, hiszen a fesztivál "országimázs-építő szerepe" sem elhanyagolható.
    A KDF Visitor's Programja 2005 óta hív meg nemzetközi fesztiváligazgatókat, szervezőket és kritikusokat, elsősorban a fesztivál magyar előadásaira - idézte fel Simányi Borbála Anna szervező. Hozzátette: a vendégek találkozhatnak a magyar művészekkel, illetve a hazai színházi szervezetek vezetőivel, majd december 4-én egy összegző beszélgetésen is részt vesznek.


kortarsdramafesztivaltemporary_distortion_welcome_to_nowhere_2_kenneth_collins.jpg
Welcome to Nowhere

    Az amerikai díszvendégségről Böröcz Judit programfelelős elmondta: New York egyik legprogresszívebb produkciós műhelye, a PS122 segítségével négy kísérletező, a műfaji határokat feszegető produkció érkezik a Trafó Kortárs Művészetek háza és a MU Színház színpadára. A Temporary Distortion Isten hozott a semmiben! című, "Lynch-i világot megidéző" előadása a road-movie zsánerét gondolja újra, míg Reggie Watts, a tíz oktávnyi hangterjedelmű beat-boxer személyében igazi világsztár látogat Budapestre. Az utolsó nagy némafilmként számon tartott, 1928-ban készült Szent Johannát dolgozza fel Reid Farrington Passió-projektje, a Young Jean Lee's Theatre Company Szállítmány című előadása pedig a rasszizmus témájához nyúl társadalomkritikus szatírájában.
    Pászt Patrícia a kortárs lengyel és magyar dráma kapcsolatát vizsgáló programsorozatról számolt be. A Krakkói Magyar Központ vezetőjének tájékoztatása szerint Az utóbbi 20 év lengyel és magyar drámairodalma című szimpóziumra, illetve a Kalligram Kiadó Fiatal lengyel dráma című antológiakötetének bemutatójára Budapestre látogat Dorota Maslowska és Elzbieta Chowaniec drámaíró, Tomasz Man író, rendező, és Jolanta Jarmolowicz műfordító.
    A magyar nyelvű kötettel egy időben Lengyelországban kortárs magyar írók műveiből válogató drámaantológia jelenik meg, a Katona József Színházban pedig a Dorota Maslowska Két lengyelül beszélő szegény román című darabjának november 30-i előadását követő közönségtalálkozón a szerző is részt vesz.
    A lengyel és amerikai dráma jegyében zajlik idén a KDF felolvasószínházi sorozata is. Urbanovits Krisztina, a programban produkciós partnerként részt vevő K.V. Társulat vezetője kiemelte: a négy darabbal fiatal rendezők - Novák Eszter, Pelsőczy Réka, Csató Kata és Herczeg Tamás - adaptációjában találkozhat a Merlin Színház közönsége.


kortarsdramafesztivaltemporary_distortion_welcome_to_nowhere_1_jon_weiss.jpg
Welcome to Nowhere

    Színházi nevelési programját folytatva Te jössz! címmel hirdetett alkotópályázatot a KDF, ebben középiskolások fogalmazhatják meg szabadon választott műfajban, mit jelent számukra Budapesten élni; a legígéretesebb munkákat gálaműsor keretében mutatják be.
    Szilágyi Mária fesztiváligazgató bejelentette, hogy az idei nyolc napos Kortárs Drámafesztivál Budapest programjainak lebonyolítására magyar pályázati forrásokból összesen 12,9 millió forintot kaptak.
    A KDF programjairól az érdeklődők a http://dramafestival.hu weboldalon tájékozódhatnak részletesen.