Volt egyszer egy faluban egy gazdag legény, a szomszéd faluban meg egy szegény ember. Annak a szegény embernek volt egy leánygyermeke. A leány elég szép lett volna, de az anyja lusta volt, és ahelyett hogy a lányát fésülködésre, mosakodásra szoktatta volna, csak ott tartotta a hamuban. Egy alkalommal a gazdag legény ott járt abban a faluban, meglátta a leányt, és elgondolta, hogy az milyen szép volna, hogyha felöltöznék, kimosdanék. Erősen megtetszett neki még így is, és elhatározta magában, hogy feleségül veszi. El is ment, hogy megkérje a leányt. A leány apja elég ügyes ember volt, de szegény. Földje nem volt neki, napszámba járt, a két keze munkája után tartotta a feleségét is, a leányt is. - Kedves fiam - mondja az öreg -, neked adnám a lányomat, de nem hozzád való. Kiházasítani se tudom, ahogy kell, mert nincs módomban. - Nem is kell semmi - így a legény -, még azt a ruhát is visszaküldöm, ami most rajta van, csak ígérjék nekem.. Nem volt mit mondjon az öreg, szépen odaígérte a lányt, s elhatározták, hogy melyik napon menjen érte a vőlegény. A vőlegény alkonyatkor ment a lányért, hogy ne ismerjék meg az arra járók. Mikor hazaértek, kitett az udvar közepébe egy nagy feredőkádat. Azt kérdi a menyecske: - Hát ez mire való? - Majd meglátod, angyalom, mire való - mondja a fiatalember. Szintén volt ott az udvaron egy katlan, rajta az üst. - Na - mondja az ifjú férj -, ezt az üstöt hordd meg vízzel a kútból. A menyecske meghordta vízzel az üstöt. - Na most - mondja az ember -, itt az ereszben van pozdorja, forgács, fa, gyújts alája tüzet. Mindent odahordott a menyecske, meggyújtotta a tüzet, megmelegedett a víz. Akkor az ura szépen elhordatta a feredőkádba. Mikor a kádban volt a víz, sem igen hideg, sem igen meleg, hanem éppen feredni való, azt mondja az asszonynak: - Na, most vetkezz le, olyan meztelenre, ahogy anyád a világra szült. A menyecske szégyellősködött egy kicsit, de a parancsnak engedelmeskedni kellett. Így aztán belement a kádba. A fiatalember mellette állott, s egy rúd szappant adott a kezébe. - Na, kedves feleség, mosdjál meg tetőtől talpig, mosd meg a lábadat, karodat, mindenedet. A hátadat majd megmosom én, oda nem hajlik a kezed. Mikor megtörtént a mosdás, a menyecske olyan lett, mintha újjászületett volna. Egészen másnak érezte magát, mint aki volt annak előtte. A férje felöltöztette új ruhába. A rongyokat összeszedte, s egy cseléddel visszaküldte az apósának. Amikor megvirradt, felkeltek mind a ketten, és együtt megmosakodtak. - Na , feleség, ezentúl mindennep így kell tenned - mondta a férje. Aztán elvitte, megmutatta, hol van a disznóól, s együtt megetették az állatokat. - Na - azt mondja az ura -, most már ezeket láttad. Gyere, menjünk az istállóba. Az istállóban volt két fejőstehén. - Az egyiket fejd meg te - mondja az ember -, a másikat megfejem én. Megfejték mind a kettőt, s bevitték a tejet a szobába. - Na, feleség - mondja az ember -, szűrd le ügyesen. Rakjál tüzet, s forrald fel az egyik kupát, csinálj belőle kávét frustukra. Itt van ebben az almáriumban a cukor, amennyi kell. Ám ott meg a szalonnás bot, a szalonna, a füstös hús ebédre, vacsorára. Most már te főzöl. Nem kell hogy fösvénykedj, mert eleségből van elég, csak mindennel tisztességesen kell bánni. A menyecske mindent megfogadott, s nagy ügyesen tette a dolgát. - Na, feleség - mondja az ura -, a te dolgod lesz itthon a disznókra, borjúkra, majorságra ügyelni, ebédet-vacsorát főzni. Én pedig szántani megyek a szolgával, s te majd délben ebédet hozol. (folytatjuk)
