(MTI) - Az 1952-ben született Jean Rouaud első regénye 21 évvel ezelőtt hatalmas irodalmi szenzációt okozott Franciaországban, és a regényíró számára azonnal meghozta a szakmai sikert is: elnyerte a legrangosabb francia irodalmi elismerést, a Goncourt-díjat.
Az önéletrajzi ihletésű mű lapjain az egykori kisfiúban felszakadó emlékek nyomán időrendben visszafelé bontakozik ki egy breton család története, egészen az első világháború időszakáig. A becsület mezején után Rouaud további négy regényt szentelt családja történetének, és későbbi műveinek is egyik fő ihletője a gyerekkor és azok helyszíne, Bretagne.
Rouaud regényeit mintegy harminc nyelvre fordították le és A becsület mezején saját átdolgozásában képregény formájában is megjelent. Magyarul most először olvasható Lőrinszky Ildikó fordításában, a L'Harmattan kiadó gondozásában.
Az író még Párizsban elmondta: úgy érzi, a kelet-európai országok kiadói most próbálják behozni lemaradásukat a francia kortárs irodalom terén. Első regénye tavaly jelent meg bolgárul, előtte pedig csehül.
Arra a kérdésre, hogy hazájában elismert íróként mit jelent elsőkönyvesként bemutatkozni külföldön, Rouaud elmondta: a meghívások során eddig azt tapasztalta, könyvének ma is hasonló érzelmi ereje van, mint franciaországi megjelenésekor.
"A vidéki társadalom és lakóinak eltűnésében van valami egyetemes, amely magában foglalja Európa és a két világháború történetét is" - fogalmazott.
Az író eredetileg nem családja, hanem a vidéki Franciaország pusztulásának történetét szerette volna megírni, azon belül is a két világháborúnak a kollektív emlékezetben betöltött jelentőségére kívánta felhívni a figyelmet. Az első világháború emlékét a második egy ideig kitörölte, de az emberek tudatában mindig is ott élt, és tragikus hangnemet kölcsönzött a huszadik századnak - vélekedett a francia regényíró.
Meglátása szerint a két világháború tragédiája egyben Franciaország halálát is jelentette, amely addig magát nagyhatalomnak tekintette. A francia társadalomnak azonban szerinte nemcsak a háborúk emlékén kell túltennie magát, hanem új utat is kell találnia, és el kell fogadnia, hogy már nem az a hatalom, amelyik meghatározza a világ folyását.
Ez a pozícióvesztés Rouaud szerint kifejezetten érvényes az irodalomra, amelynek újra kell magát fogalmaznia, és íróként alapvetően ez a folyamat érdekli. Véleménye szerint ennek az újragondolásnak a szükségessége elmondható valamennyi európai országról, amely együttműködött a náci Németországgal, és ezzel felelősség terheli a holokauszt miatt. Franciaországban ez a társadalmi párbeszéd több mint negyven évvel a második világháború után kezdődött meg a Vichy-kormány bűneinek feltárásával, majd Claude Lanzmann 1985-ben bemutatott, kilenc és fél órás Soa című dokumentumfilmjével.
Kései írói indulását (38 éves volt első regénye megjelenésekor) is ezzel a társadalmi megújulási folyamattal magyarázza Rouaud: a nemzeti összeomlás megfelelője a hetvenes években az irodalomban a "regény halála" volt, amelyet akkoriban kispolgári, reakciós, elavult műfajnak tekintettek Franciaországban, ezért ő maga is tíz éven át inkább történet nélküli szövegekkel kísérletezett, mielőtt elkezdte írni első regényét.
Jean Rouaud szerint a műfaj nagy európai visszatérését a kelet-európai íróknak köszönheti. "Milan Kundera értette meg Franciaországgal, hogy a regény valójában az ellenállás fegyvere" - hangsúlyozta Rouaud, aki egyrészt az ötvenes években indult Új Regény (Nouveau Roman) irodalmi modernitását tekintette irányadónak, másrészt a dekonstrukció korszaka után egy újfajta költői és játékos nyelv megalkotását is fontosnak tartotta. Meggyőződése, hogy az irodalom egyfajta örökség: az írónak egy adott pillanatban meg kell értenie, hogy előtte mi történt és mi a saját korának problematikája. Ez az a fajta gondolkodás áll első regényének a hátterében.
Rouaud jelenleg egy hosszabb regénysorozaton dolgozik, amelynek Comment gagner sa vie honnetement (Hogyan lehet tisztességesen megélni) címmel az év elején jelent meg első kötete. Ebben a globalizáció által újjászerveződő társadalomban felvetődő poétikai problémára keresi a választ, hogy a történelem súlya nélkül miként létezhet önálló francia nyelvű irodalom, amely már nem egy nemzet vagy ország kifejeződése, hanem kizárólag irodalmi szempontok alapján vizsgálható.
