József Attila-kötet a Szőnyi árverés csúcsán

Irodalom

(MTI) - Szőnyi Endre antikvárius elmondta, ez a kötet önmagában is becses darab. A szerény, fűzött könyv címlapján azonban kézírásos ajánlás: "Ignotus Pálnak régi barátsággal és szeretettel Bp. 1935. József Attila" olvasható. Mivel a költő csak ritkán dedikált, a 120 ezer forintról indított kötetért éppen ennek háromszorosát adta meg egy ismert gyűjtő. 
    

Az aukció 594 tételének - irodalmi és történelmi könyvek, különleges kéziratok, ritkaságnak számító metszetek és térképek - háromnegyede talált vevőre. Tizenöt tétel ment el 100 ezer forint felett, és több kiadvány ért el e bűvös határ közelébe. A néhány ezres kikiáltások legtöbbjét 10-20 ezer forinttal magasabban ütötték le. A tízezer feletti indulások gyakran dupláztak, háromszoroztak.  
    
A tiszaeszlári per dokumentumai, az 1883. június 9. és augusztus 3. közötti végtárgyalás gyorsírói jegyzetei, valamint a vád- és védbeszédek teljes szövege egybekötve 50 ezer forintos indulásról 210 ezer forintra jutott. 
    
Két metszet, amely Pestet és Budát ábrázolja, szintén magasan végzett. Sandmann színezett litográfiája 1853-ból a Gellérthegy tetejéről mutatja a budai várat, a Dunát, a Lánchidat, a Margitsziget. A másik, a spanyol, de Magyarországra telepedett Carlo Pino Vasquez 1837-ből való díszalbumából való. Ez utóbbi 200, az előbbi 275 ezer forintért kelt el.  
    
Zala vármegye 1792-ben Bécsben megjelent, nagyméretű térképet Tomasich János, a vármegye mérnöke készítette. A híressé vált, a Görög-féle atlaszba is bekerült lap 50 ezer forintos kikiáltásról 150 ezer forintig szárnyalt.
 
Kazinczy Ferenc műveinek első gyűjteményes kiadása 1814-1816-ban jelent meg kilenc kötetben. Címképmetszetein a költő barátainak, mecénásainak arcképe látható. A szép állapotban lévő sorozatot 100 ezer forintról majdnem duplájára, 195 ezer forintra licitálták. 
    
A sorozatok, sokkötetes gyűjtemények mind jól elkeltek, a Bókai Árpád, Kétli Károly, Korányi Frigyes szerkesztette Belgyógyászat kézikönyve 40 ezerről 100 ezerig, Budai Ferenc három kötetes  munkája, a "Magyar ország polgári historiájára való lexicon, a XVI. század végéig" 30 ezer forintról 135 ezerig bírta. Megadták a 120 ezer forintot a Magyar Szemle Társaság, Budapesten, 1929 és 1943 között tizennyolc kötetben kiadott tudományos igényű, szép kiállítású becses könyvsorozatáért. Deák Ferenc beszédeinek hatkötetes sorozatért pedig négyszeres árat, 110 ezer forintot ajánlott valaki. 
    
Magasra, 30 ezer forintról 110 ezerre jutott a XX. század eleji híres hegymászó, Egenhoffer Teréz leveleit, turisztikai témájú cikkeit, igazolványait tartalmazó dokumentumgyűjtemény. Lyka Károly A művészetek története című  tanulmányának eredeti, 614 oldalas, komplett kézirata 120 ezer forintot ért meg egy gyűjtőnek. 
    
Jellemzően sokszoros licittel vitték Pilinszky János dedikált versesköteteit, a vadászati témájú könyveket, a Keresztény Községi Párt választási plakátjait. Míg Sík Sándor 1939-1945 közötti verseit tartalmazó Győzöd-e még? Háy Gyulának dedikált példánya 3 ezer forintról tizenegyszeres emelkedést ért meg.