A kánon kifürkészhetetlen útjai

A Magyar Lettre című folyóirat legújabb számának borítóján ismert szerzők sziluettjei tűnnek (f)el, jótékonyan illusztrálva a szám témáját, a nemzeti irodalmi kánon kérdéskörét. Az Írók boltjában összegyűlt vendégek az aktuális számhoz kapcsolódva vesézték ki a ma igen divatos témának számító kánon létjogosultságát, alaposan körüljárva a lehetséges aspektusokat. A kánon alakulását erősen befolyásoló díjak, olykor hatalmi játszmák és manipulációk kapcsán Szilágyi Ákos költő megjegyezte: "Nincs igazság a Földön, az irodalomban meg végképp nincs". Abban mindannyian egyetértettek, hogy a díjak a kánonképzés szemléletes példái, emellett bizonyos szempontból a sikerlisták is kánonnak számítanak: holott az nem egy szellemi elv, hogy hány példány kelt el egy könyvből - mondta Szilágyi Ákos.

 

A mű ilyen módon azonban egyre jobban háttérbe szorul a szerzővel szemben. Parti Nagy Lajos író szerint egyre nehezebb a kortárs irodalmat eladni, ezzel együtt egyre nagyobb az igény a szerző-"figurákra": "Az írót el lehet adni, a művet nem". Parti Nagy szemléltető példaként az álnév mögé rejtőző Spiegelmann Laurát említi, akinek az esetében jól tetten érhető, ahogy a szerző teljesen átveszi a mű szerepét. Németh Gábor író két, egymással szögesen ellentétes kánonstratégiát vázol fel: a romantikus stratégia mitizálja a szerzőt,  a most születőben lévő esetében pedig a forgalmazás kezeli brandként az írót - ami aztán szintén egyfajta heroizáláshoz vezet.

 

Németh Gábor

A mai kánonok inkább ajánló jellegűek, hajlamosak vagyunk őket alul-, illetve túlértékelni - mondja Mészáros Sándor, a Kalligram Kiadó főszerkesztője. A heroikus szerzői szerepről folytatott vitában úgy fogalmaz, nem tudjuk elviselni, hogy ezek az emberek sokszor sokkal esendőbbek voltak, mint mi: "Bizonyos értelemben nem árt, ha kikezdünk nagyságokat, akár esztétikai, akár morális szempontból". A kánon - bármennyire erőteljesen befolyásolja is a preferenciáinkat - azért sok esetben lehet egyénre szabott, hiszen szentesítés ide vagy oda, mégiscsak az olvasó dönt. Parti Nagy Lajos szavaival: mindenki egyedül olvas, nem a kánonban, a nyilvánosság előtt.