Február 20-án, hétfőn 17 órakor A. L. Kennedy könyvbemutatója lesz a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban (1088, Budapest, Szabó Ervin tér 1.) A szerzővel és a fordítóval Szamosi Gertrúd beszélget.
A.L. Kennedy Hát boldog vagyok (So I Am Glad) című regénye 2005-ben jelent meg a JAK Világirodalmi sorozatában, Mesterházi Mónika fordításában. A skót írónő 1965-ben született, első novelláskötete 1991-ben jelent meg, a most magyarra fordított regénye pedig 1995-ben. Eddig német, francia, holland, és spanyol nyelvre fordították, összesen tíz kötetet publikált.
Séllei Nóra ezt írja a regényről:
?Nagyon elgondolkodtató az a "hát" a címben, és sokat elárul az első személyű elbeszélőről, aki nem képes spontán módon, önfeledten kijelenteni, hogy boldog: ő ezt egy igen hosszú és fájdalmas út végén, kívülről, szinte csak afféle logikai következtetésként levonva, és akkor is némileg rezignáltan tudja kijelenteni. A cím tehát kiváló (Mesterházi Mónika magyar fordítása is telitalálat - mint ahogy az egész szöveg az eredetihez hű és invenciózus, szép magyar próza), hiszen egyszerre vonzza és bizonytalanítja el az olvasót, s ezt az ambivalenciát csak fokozzák a borító további kontrasztjai: az író neve fekete-fehérben, a képen két egymásba karoló árnyalak (talán egy férfi és egy nő), akik maguk is árnyakat vetnek az egyébként szinte transzcendens nyugalmat sugalló, mindenféle láb- és egyéb nyomot magán viselő homoktalajra, de útjuk célja teljesen meghatározhatatlan, mint ahogy kiindulópontja is.
Az elbeszélő M. (Merci) Jennifer Wilson, akinek létében - nevével ellentétben - saját bevallása szerint semmi köszönet nincs. Teljesen hiányzik belőle az érzelem. Míg másokat úgy ír le, hogy érzelmeik hordája dolgos vakondként a mindennapokban csak jelzésszerűen mutatja meg magát, de azért mindig lehet tudni, hogy ott van, addig önmagáról azt állítja, hogy teljesen üres: akármeddig leáshat magában, vakondjai vagy nagyon mélyen vannak, vagy "búvóhelyükre kergette őket valami lélektani Vakondirtó". Nem hajlandó vagy nem képes azonban semmiféle kapcsolatot látni belső üressége, érzelemnélkülisége és élettörténete között: már a gondolatát is elutasítja például annak a pszichoanalitikus narratívának, hogy a szülei okozhattak benne valami törést. Ezzel a retorikai gesztussal persze csak annál jobban felhívja az olvasó figyelmét szülei történetére és a hozzájuk fűződő traumatikus viszonyára, amely - ha úgy tetszik - mégis vakondtúrásként dúlja fel az alapvetően retrospektív és lineáris énelbeszélést, melyet a narrátor alig bír összerendezni és egyben tartani, és erre számos önreflexív megjegyzésben utal, még az olvasó segítségét is kérve.?
A szerző honlapja ITT.
