Kerékgyártó György prózája a dél-amerikai irodalom (ne kerteljünk: elsősorban Márquez) legjelesebb képviselőit idézi: finom mondatok szólnak létezésünk esetlegességeiről, a fontosnak tartott dolgok értéktelenségéről és a meg nem látott ?semmiségekben? rejlő lehetőségekről. Az író rendkívüli arányérzékkel találja meg az egyensúlyt a csodás és a hétköznapi események között, a végső soron meghatározhatatlan helyen és időben játszódó történetek szereplői akár körülöttünk is élhetnének. A történetek nehezen elmesélhetők, hiszen mindegyiket hangulatok, pillanatnyi benyomások terelik előre, s ezekből az impressziókból rajzolódik ki egy-egy élettörténet, sors, ezekből állnak össze szerelmek, barátságok, eltévelyedések, egymásra találások ünnepi és kevésbé ünnepi fejezetei.
A három nagy történet (mindegyik 5 történetből fűződik össze) három főszereplője is mintha ugyanazon személy lenne: az elsőben (a szerelmi csalódás és talpra állás történetében) Morgan kapitány egy szigetre költözik, és ott várja szerelme ezeregyedik levelét, amely azonban későn érkezik; mire megjön, a nőnek már nincs helye a kapitány életében. A második történetben (a hit, a hitehagyás és a hit újra megtalálásának története) Guido atya a szentmise előtt másfél órával megtalálja az Isten ellen szóló ötödik érvet is, aztán megakadályoz egy csodát, majd kólázó angyalokkal társalkodik az ördögről, aki éppen tojásos lecsót főz az atya tűzhelyén. A harmadik történetben (a barátság erejének próbái) Papageno Cosmas és Dusan Visconti barátságának megrendítő, válságos és felemelő pillanatai elevenednek meg egy kisváros életének mindennapjaiba ágyazva.
Kerékgyártó mintha ugyanazt a történetet mesélne el újra és újra novelláiban, igaz, mindegyikben kicsit másképpen: hol töredékesen, bejezetlenül, hol részletesen vagy épp elnagyoltan. Teszi mindezt azért, hogy e belső utazás végén megértse: legyen bármilyen fájdalmas egy-egy reményteljes befejezés nélkül maradt élethelyzet, Isten azért ott mosolyog mindenütt.
Részlet a könyvből:
?Ádvent első vasárnapján Guido atyának az a határozott benyomása támadt, hogy Isten eltűnt. Persze, tudta, hogy ostobaság, Isten nem tűnik el csak úgy, egyáltalán nem tűnik el ? de mégis. Pedig kereste mindenütt: a szobában, az ágy alatt, a szekrényben, a templomkert végében, később a perselyben, a tabernákulumban meg az oltáron. Nem találta. Aznap még a püspök úrral is beszélt telefonon. Nem említette a dolgot, titkon abban reménykedett, a püspök úr megvigasztalja, ne aggódjék, megvan az Isten, most épp nála ebédezik, de az esti szentmisére visszaér. A püspök úr nem volt jókedvében. Bizonyos elszámolásokat emlegetett, és rövid szentenciákkal támasztotta alá amúgy lesújtó véleményét a plébánia működéséről. Guido atya egészen kétségbeesett. Mit mond a híveknek, ha Isten karácsonyig sem kerül elő??
(A könyvet a Magvető Kiadó jelentette meg. 212 oldal, ára 2290 Ft)
