Kertész-felolvasóest a Nobel-díj ötödik évfordulója alkalmából

 

"...1955 egy szép tavaszi napján váratlanul arra a gondolatra jutottam, hogy egyetlen valóság létezik csupán, ez a valóság pedig én magam vagyok..." - Kertész Imre, A stockholmi beszéd

 

A K. dosszié "önéletrajz két hangra": regényes párbeszéd Kertész Imre életéről - szüleiről, szerelmeiről, pályájáról, a szellemi szabadság kivívásáról, és arról, hogyan függ össze a saját élete hőseinek sorsával, az élet az irodalommal. E páratlanul személyes könyvből megtudhatjuk, hogy a kettő szétválasztása nem is olyan egyértelmű. Meddig valóság, és honnan fikció? Szolgálhat-e az irodalom tárgyául az egyénileg megélt borzalom és boldogság, és mennyiben tartozik ez az "egyéni" mindnyájunkra, akik olvasunk - akik őt olvassuk? Milyen korban nőtt fel, milyen másikban lett íróvá? Mennyiben befolyásolták e korok és légkörök a műveit, mennyi szivárgott be mindebből regényeibe, novelláiba, nem is beszélve a főhősök vonásairól: Köves Gyuriéról, az Öregéről vagy K.-éról.. "Egészében véve, én a derű pártján állok" - mondja az író. Ez a derű hatja át a K. dossziét, amely ugyanolyan "botrányos", mint Kertész Imre egész életműve.

 

 

 

"Egészében véve, én a derű pártján állok. Az én hibám, hogy ha másokban nem ezt az érzést keltem. De nézd csak: elég korán kivívtam a szellemi szabadságomat, s a pillanattól fogva, hogy az írás mellett döntöttem, a gondjaimat egyszerre a művészetem nyersanyagának tekinthettem. S ha ez a nyersanyag eléggé komornak látszik is, a forma megváltja és örömre fordítja. Írni ugyanis csak az energiák bőségéből, tehát örömből lehet; az írás - ezt nem én találtam ki - felfokozott élet."

 

 

 

Sorstalanság (1975)

A nyomkereső (1977)

A kudarc (1988)

Kaddis a meg nem született gyermekért (1990)

Az angol lobogó. Elbeszélések (1991)

Gályanapló (1992)

A Holocaust mint kultúra. Három előadás (1993)

Jegyzőkönyv (Esterházy Péter: Élet és irodalom című művével egy kötetben, 1993; uez a két írás Egy történet címmel, 2002)

Valaki más. A változás krónikája (1997)

A gondolatnyi csend, amíg a kivégzőosztag újratölt. Monológok és dialógok (1998)

Sorstalanság filmforgatókönyv (2001)

A száműzött nyelv. Esszék (2001)

A stockholmi beszéd (2002)

Esterházy Péter - Kertész Imre - Nádas Péter: Kalauz. Esszék (2003)

Felszámolás (2003)

Hangoskönyv - Válogatás (2005)

K. dosszié (2006)

Világpolgár és zarándok (2007)

Sorstalanság - Hangoskönyv (2007)

 

 

 

"A tájékozódás nulla pontját célozza meg, ahol kizárólag a véletlen irányítja az eseményeket. Amiről beszél, azt megtisztítja. Nem egyszerűsít, mégis ilyen egyszerűnek tűnő mondatokat találunk: ?Auschwitz után fölösleges ítélkeznünk az emberi természetről.? És ez egészen más mondat, mint a híres Adorno-féle. Annak - ha jól megnézzük - éppen az ellenkezője. Éles, nehéz, kegyetlen: tiszta.

 

Valamikor két ember beszélgetett, van róla hanganyag, talán egy szép napon nyilvánosságra kerül. Ez a könyv viszont más történet: két kitalált ember beszélget Kertész Imréről, a 64291-es számú fogolyról és a Nobel-díjas íróról. A valóságnál semmi nem tud jobban elkábítani. A fikciónak a K. dossziéban az a szerepe, hogy kijózanítson." - Selyem Zsuzsa, Élet és Irodalom, 2007 jan. 12.

 

"A K. dosszié, melyben Kertész önmaga ellenfeleként néz magával farkasszemet, mégis egyfajta kísérlet, hogy újra megtalálja a kapcsolódást az emberiséghez, önmagát individuumként, saját történetének szubjektumaként határozza meg - hogy a ?sorstalanság?-ban, melyre először a fasiszta, majd a kommunista zsarnokuralom kárhoztatta K.-t, az írót, felfedezze egyéni sorsának körvonalait. (...) A K. dosszié egy sorstalan élet elégiája, de az irodalomhoz szóló himnusz is egyben, hisz az irodalom a legbiztonságosabb hely a sorsok számára. ?Kitagadod magad a saját történetedből? - veti egy helyen a kérdező a válaszoló szemére. És ő azt feleli: ?Erről szó sincs. Csak nem a történetben van a helyem, hanem az íróasztalnál.? Mindkettőjüknek igaza van. Ez a könyv rá a bizonyíték." - Andreas Kilb, Frankfurter Allgemeine Zeitung (2006. okt. 4.)

 

(...) A K. dosszié. Nyomozás című művében, melyben önmagát faggatja, Kertész Imre iskolapéldáját szolgáltatja annak, hogyan kell kérdéseket feltenni. Ügyesen megválasztott cím, azonban mégsem felel meg a szövegnek: a K. dosszié nem hideg kihallgatás, hanem kiváló példa arra, hogyan kell interjút készíteni. Ez a könyv párbeszéd. Kertész, a kérdező, kiváló érzékkel tudja, mikor kell valamit tovább firtatnia, illetve mikor nem szabad faggatnia Kertészt, a válaszadót. A K. dossziét kötelező olvasmánnyá kellene megtenni minden újságíró-iskolában. (...) - Franziska Augustein, Süddeutsche Zeitung, 2006. okt. 6.