(MTI) - Kertész Imrével sugárzott egyórás interjút kedden a több mint 4 millió rádióhallgatót vonzó legjelentősebb francia közszolgálati kulturális rádió, a France Culture.
Az Actes Sud kiadó gondozásában a közelmúltban franciául egy kötetben jelent meg Kertész Imre három műve: Az angol lobogó, A nyomkereső és a Jegyzőkönyv. Ennek alkalmából kérdezte a szerzőt Marc Voinchet újságíró.
A magyar író kifejtette, hogy a három szöveg egy kötetben való közlése a francia kiadó ötlete volt, mert mindhárom mélyen önéletrajzi írás, és így együtt önálló jelentést hordoznak: a hatvanas évek Magyarországát idézik meg a maguk módján, amelynek gerincét az 1956-os forradalom megtörte. De második olvasatban ezek a szövegek Kertész szerint arról szólnak, hogy az önérzetét vesztett emberrel minden megtörténhet.
Kertész hangsúlyozta, hogy az életrajzi élményeihez mindig távolságtartással viszonyul írásaiban, amelyek egyfajta metamorfózison mennek át mielőtt megtalálnák végleges formájukat.
Az író elmondta, hogy úgy érzi, hogy két én létezik benne. Az egyik, aki mozdulatlan és tiszta lélek, figyeli, hogy mi történik körülötte a világban. A másik cselekszik és elmeséli a megélt történéseket, sőt ha kell, cenzúrázza is a korrumpálhatatlan én érzéseit.
Kertész kifejtette, hogy nem hisz az irodalom elkötelezettségében, amely meggyőzni vagy megváltoztatni kívánja az embereket; szerinte az irodalom egyszerűen a megélt tapasztalatok formába öntésére szolgál.
A magyar író elmondta, hogy regényei reményei szerint egyben zenei alkotások is. A Sorstalanság írása közben Schönberg zenéje nyomán egy olyan atonális nyelvet szeretett volna létrehozni, amelyben a szavak mögött nem létezik többé közösen elfogadott értékrendszer. Minden új értelmet nyer, a koncentrációs táborban a nyelv többé nem az áldozat nyelve. A Sorstalanság főhőse őszintén akarja sorsát vállalni, nem menekül el, és ez az alkalmazkodó magatartás válik abszurddá. Kertész hangsúlyozta, hogy a szocialista rendszer elsősorban ezért a megújító nyelvezetért - amit forradalomnak értékelt - nem szerette a regényt, és nem a holokauszt témája miatt.
A kudarc című regényében Kertész azt akarta megmutatni, hogy a totális diktatúrában alkalmazkodni kell a rendszer dinamizmusához, ha túl akarjuk élni. Ez számára hasonló életvitel volt, mint a koncentrációs táborban a gyilkolás ritmusához való adaptálódás. A Sorstalanságban a főhős megértette a környezetéhez való alkalmazkodás szükségszerűségét, és ezért élte túl a holokausztot. A koncentrációs táborban nem lehetett őszintén harcolni a szabadságért, és ugyanez a túlélési probléma merült fel később a szocializmusban is. Ezért a rendszer összeomlását sokan identitászavarként élték meg.
A jelenleg Berlinben élő Kertész a német nyelvhez való, önmaga számára is meglepő viszonyáról elmondta, hogy nem szabad a németeket a nácizmussal összekeverni, hiszen a hóhérok mára eltűntek, s Németországnak szüksége van a múlttal való szembesülésre, amelyhez érzése szerint Kertész maga is hozzájárul.
