Ki kapja idén a Nobel-díjat?

Irodalom

A hagyományokhoz híven a Svéd Tudományos Akadémia, amely a Nobel-díj 1901-es megalapítása óta minden esztendőben odaítéli a rangos díjat, ezúttal is hallgatásba burkolózik. Az Irodalmi Nobel-díj az egyetlen a Nobel-díjak közül, amelyről nem lehet előre pontosan tudni, hogy mely napon ítélik oda. Az odaítélésre illetékes bizottság 48 órával előre közölni fogja, hogy október 5-e vagy 12-e lesz-e az a nap. Akárcsak a többi díjjal, úgy az irodalmi Nobel-díjjal is több mint 290 millió forintnak megfelelő összeg jár.

A ?tanúságtevő? irodalom képviselői

Jonas Axelsson, az egyik legnagyobb svéd kiadó, a Bonnier igazgatója például csak azt veszi biztosra, hogy a ?tanúságtevő? irodalomnak kedvez a helyzet. Az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy jónak tartja Amosz Oz esélyét, mivel gyakran lehetett már a múltban arra számítani, hogy háború áldozatául esett régiókban élő írókat fognak díjazni. Axelsson utalt arra is: Horace Engdahlnak, az Akadémia titkárának érdeklődését felkeltette a tanúságtevő irodalom azzal kapcsolatban, hogy 2002-ben a magyar Kertész Imrének, 2003-ban pedig a dél-afrikai J.M. Coetzeenek ítélték oda az Irodalmi Nobel-díjat.

Tavaly is meglepetés volt

Axelsson szerint a cseh Milan Kundera és az amerikai Philip Roth is az idei esélyesek közé sorolható. Stephen Farran-Lee, a Norstedts kiadó szerkesztője szerint viszont a legesélyesebb amerikai író Joyce Carol Oates. Favoritnak azonban mégis Adonisz szír költőt és a török Orhan Pamukot, valamint a japán Murakami Harukit tekinti. Mivel az Akadémia tavaly ugyancsak meglepte az egész világot Harold Pinter brit drámaíró kitüntetésével, valószínűleg idén sem marad el a meglepetés.

További esélyesek

A stockholmi irodalmi körökben emlegetett nevek közt van a svéd Tomas Tranströmer, a francia J.-M. G. Le Clezio, továbbá két nő is: az algériai Assia Djebar és a brit Doris Lessing. Végül a találgatások közt szerepel még mint esélyes a dél-koreai Ko Un, a holland Cees Noteboom, a mexikói Carlos Fuentes, az indiai származású, brit Salman Rushdie és a lengyel Ryszard Kapuscinski. (MTI-Panoráma)

A Nobel Alapítvány honlapja (angolul)