Kié lesz az AEGON Művészeti Díj 2011?

Irodalom

A szakmai zsűri döntése szerint 2006-ban Spiró György vehette át első ízben az AEGON Művészeti Díjat Fogság című regényéért. 2007-ben Rakovszky Zsuzsa kapta meg az elismerést Visszaút az időben című kötetéért, 2008-ban Térey János az Asztalizene című színművéért, 2009-ben pedig Jónás Tamás vehette át az AEGON Művészeti Díjat Önkéntes vak című verseskötetéért. 2010-ben Csaplár Vilmos Hitler lánya című alkotásáért kapta meg a díjat.

Mivel az AEGON szeretne nyitni a társművészetek felé, ezért nem egyetlen irodalmi díjat hozott létre, hanem az elismeréssel együtt a "párját" is: az AEGON Művészeti Társdíjat, amelyre már a díjazott író jelölhet másik magyar művészt - másik művészeti ágból. Olyan valakit, aki valami jelentőset hozott létre, s akire fontos ezzel a díjjal is felhívni a figyelmet. 

2006-ban Spiró György Jeney Zoltán zeneszerzőt jelölte az AEGON Művészeti Társdíjra, 2007-ben Vojnich Erzsébet festőművész vehette át a társdíjat Rakovszky Zsuzsa javaslatára, tavaly pedig Térey János jelöltje Kovalik Balázs operarendező volt. 2009-ben Juhász Gábor zeneszerző, gitáros volt Jónás Tamás jelöltje, 2010-ben pedig Pálfi György filmrendező lett Csaplár Vilmos választottja, így ő kapta meg a negyedik AEGON Művészeti Társdíjat. Az alapító társaság vezetői az AEGON Művészeti Díjat minden esztendőben tavasszal adják át, az AEGON Művészeti Társdíjat pedig a díjazott író döntése után, fél évvel később, októberben. 

A szakmai zsűri döntése előtt ezúttal is irodalmi lapok, műhelyek vezetőit és neves kritikusokat, korábbi és mostani zsűritagokat kértek fel arra, hogy tegyenek javaslatot a jelöltekre. Jelöléseket kértek továbbá a korábbi AEGON-díjas íróktól, költőktől, valamint olyan íróktól is, akik felléptek a Képzett társítások - AEGON-esteken (és nem jelent meg új kötetük 2010-ben). Összesen 27 jelölés érkezett (ebből 25 volt érvényes, a kritériumoknak megfelelő), így széles szakmai bázis alapján állíthatták össze ezúttal is a jelöltek listáját.

A 2010-ben napvilágot látott szépirodalmi művek, amelyek a zsűrizés utolsó körében szerepeltek, a következők:

Aczél Géza: ő(szike)(Jelenkor)
Bertók László: Pénteken vasárnap (Magvető)
Borbély Szilárd: A Testhez (Kalligram)
Esterházy Péter: Esti (Magvető)
Garaczi László: Arc és Hátraarc (Magvető)
Ferencz Győző: Szakadás (Sziget)
Spiró György: Tavaszi Tárlat (Magvető)
Szilasi László: Szentek hárfája (Magvető)
Szvoren Edina: Pertu (Palatinus)
Térey János: Protokoll (Magvető)