Volt egyszer egy király, volt három lánya. És ennek a három lánynak mindennap vadonatúj cipőt kellett csinálni. A király nem tudta mire vélni, hol szaggatják el a cipőjüket. Kihirdette az egész országban, ha ezt valaki meg tudja mondani, neki adja fele királyságát és az egyik lányát. Jelentkeztek hercegek, grófok, gazdagok, szegények igen sokan, de egyik se tudta megfejteni a titkot, mert mikor a lányok készülődni kezdtek, valami álmot eresztettek rájuk és elaludtak. Hát nem nyerte el jutalmát egyik sem, mert nem tudták megmondani, hogy hol és merre járnak a lányok, hol szaggatják el a cipőjüket. Abban az országban élt egy szegény kanászbojtár, jelentkezett a királynál. Nem volt egyebe, csak egy gubája meg valami kis ruházata. Odafeküdt a királylányok ajtaja elé, de mindig benézett a kulcslukon, hogy mit cselekszenek. Mikor látta, hogy jön valamelyikük, hogy megnézze, mi van vele, belebújt a gubába és horkolt, mintha mélyen aludna. Mikor aztán visszament a királylány, a testvérei megkérdeztek tőle, mit csinál a kiskanász, azt mondta, hogy készülődhetünk, mert aluszik. Mikor aztán elkezdtek készülődni, a kiskanász megleste a kulcslukon, hogy mit csinálnak. Készülődtek, öltöztek. Mikor fölkészültek, fölöltöztek, elővettek egy skatulyát, amiben valami kenőcs volt, avval bekenték magukat, kinyitották az ablakot és elmentek. A kiskanász is bekente magát abból a skatulyából, hogy kövesse őket. Mikor fölállt az ablakpárkányra, azt mondta: - Uccu gubám utánuk, ne maradjunk el tőlük! Először egy rézerdőbe értek. A rézerdő közepén volt egy kút, abban rézszínű víz, réz sudárfa, rézgém meg rézvödör is volt. Leszálltak, ittak a vízből, aztán fölszálltak és mentek tovább. A kiskanász odaért a rézkúthoz, ivott és megmosakodott, ment utánuk. A kisebbik lány azt mondta, mikor a kiskanász a kútra szállt: - Nénéim, valaki jár utánunk, mert zörren az erdő. A két idősebbik azt válaszolta erre: - Ne beszélj ilyen ostobaságot! Hisz itt még a madár se jár! A kiskanász követte őket. Utána következett az ezüsterdő. Annak az ezüsterdőnek a közepében volt egy ezüstkút, benne ezüstszínű víz, ezüst sudárfa, még a vödör is, meg minden odavaló ezüst volt. Arra is leszálltak, ittak és megmosakodtak, aztán továbbmentek. A kiskanász szintén leszállt, ivott és megmosakodott, ment utánuk. A kisebbik lány megint azt mondta, mikor a kiskanász a kútra szállt: - Nénéim, zörrent az erdő. Akkor már fenyegetőztek, hallgasson, mert elverik. Megint elindultak, és beértek az aranyerdőbe. Annak az aranyerdőnek a közepén volt egy aranykút, aranyszínű víz volt a kútban, és arany minden. Leszállítak, ittak, megmosakodtak és továbbmentek. És a kiskanász is leszállt, ivott, megmosakodott, ment utánuk. Odaértek egy nagy várhoz. A kapuját bezárták, ott vártak a lányok, és a kiskanász akkorra odaért. Jött a kapus és beeresztette őket. A kiskanász belopózott velük. Abban a várban volt egy nagyszerű táncterem, odamentek föl a lányok, és ott nekiálltak mulatni, míg a cipők el nem szakadtak. Mikor a cipők elszakadtak, bedobták a pad alá, ahol a kiskanász rejtőzött. Összeszedte őket, és betette a tarisznyájába. Aztán enni kezdtek. Az idősebbik lány leejtette a villáját. Fogta a kiskanász, betette a tarisznyába. A középső lány meg a kését ejtette le. Azt is a tarisznyába tette. Egyszer csak elkezdtek készülődni, és útnak indultak hazafelé. A kiskanász hamarost kisurrant utánuk. Először az aranyerdőbe értek. Ott megint leszálltak a kútra inni és mosakodni. A kiskanász is leszállt, ivott, megmosakodott, és levette a vödröt, beletette a tarisznyájába, letört egy aranyágat, és követte őket. Onnan az ezüsterdőbe értek. Ott is leszálltak a kútra, ittak, megmosakodtak és továbbindultak a lányok. A kiskanász is leszállt, ivott, megmosakodott, levette a vödröt, letört egy ezüstágat, beletette a tarisznyájába. Azután a rézerdőbe értek, leszálltak, ittak, megmosakodtak és akkor fölszálltak. De akkor már a kiskanász igen sietett, mikor újból leszállt, nem volt messze hozzájuk. Levette a vödröt meg egy rézágat tört, beletette a tarisznyájába. És megint mondta a legkisebbik: - Nénéim, valaki jár utánunk, mert zörrent az erdő. A nénjei nem hittek neki, és jól elverték. A kiskanász úgy iparkodott, hogy mikor ezek beérnek, ő már az ajtóban feküdjék. Úgy is lett. Belebújt a gubába, nagyon horkolt, mintha tudja isten, mennyire aludna. Kiment az idősebbik lány megnézni, hogy ott van-e a kiskanász. Ott volt és aludt. - Na - mondta, mikor bement - ezzel sem lesz gondunk, mint a többivel. Másnap reggel a lányok mentek az apjukhoz, és megint mondták neki: - Kegyelmes apánk, királyunk csináltassál nekünk cipőt, mert elszakadt. És akkor a király elküldte az inast a kiskanászért. A kiskanász még akkor is ott feküdt az ajtóban, a tarisznyán volt a feje. - Hivat őfelsége, a király. Menj hozzá számadásra! Hamar fölkelt, fölkapta a gubáját, a tarisznyát a nyakába akasztotta. És mikor a király elé ért, kiszedte a tarisznya fenekéről a cipőket, s megmutatta az idősebb lányét, a középsőét, meg a legkisebbét. - Hogyan szaggatták össze? - Messze-messze, az Óperenciás-tengeren túl van egy nagy kastély, abban a kastélyban van egy nagy táncterem, minden éjjel odajárnak a lányok táncolni és mulatni. Addig táncolnak. míg a cipők el nem szakadnak. - És kivette az idősebb lány villáját, meg a középső kését, és kirakta a vödröket és az ágakat is sorba. - Na, hát kiskanász, mert most már mindenről megbizonyosodtam, ígéretemet teljesítem. Válassz a három lányom közül! A legkisebbiket választotta. Csináltattak neki szép ruhát, mindent és megtartották a lakodalmat. Azóta is boldogan élnek, ha meg nem haltak.
