Kiss Judit Ágnes a Ködlámpában

Irodalom

Kiss Judit Ágnes 1973-ban született Budapesten. Az ELTE bölcsészkarán magyar, a Színművészeti Egyetemen drámatanári, a Pécsi Tudományegyetemen oboa szakot végzett. Rendszeresen 2004 óta publikál, első kötete Irgalmasvérnő címmel 2006-ban jelent meg.
 
Czifrik Balázs a költő egyik korábbi estjéről ezt írta:
"Kiss Judit Ágnes felolvasott versei komoly formaérzékről és rímérzékenységről tanúskodtak. Az elhangzott versek nagy többsége a nőiség és a létezés viszonyát jelenítette meg, ennek ellenére üdítően hatott - legalábbis rám -, hogy szerinte a végzet asszonya szerep - ha pár szerencsétlen férfinak még a mai napig is imponál - női szemmel nézve egyszerűen vicces. Fontos megemlíteni, ezt egy olyan hölgy mondta, akinek minden adottsága megvan arra, hogy a végzet asszonya szerepében mutatkozzon!
 
Másik érdekes törekvés Kiss Judit Ágnes költészetében, hogy verseit nemtelenné kívánja tenni. Tisztában van vele, szövegein érződik, hogy nő írta, de ezen amennyire tud, igyekszik túllépni.
 
A beszélgetés végül visszatért a szerepek kérdéséhez. Kiderült, hogy a zenész- és a magyar szakos diploma mellett Kiss Judit Ágnes drámapedagógus is, most éppen egy középiskolákban tanít és emellett rendez. A kérdésre, hogy mennyire érzi saját verseinek szereplőit színpadi szereplőnek, arra úgy válaszolt, a színpadi én nyilván az életrajzi énből töltődik fel, de a kettő sohasem ugyanaz.
 
A költőnő frappáns, gyakran túlzottan is kategorikus válaszai akár egy vérizgalmas beszélgetéssé varázsolhatták volna ezt a kedd estét, de mint tudjuk, a beszélgetéshez minimum két ember kell. Azért búslakodásra mégsem volt ok. Kiss Judit Ágnest már csak azért is jó volt hallgatni, mert tényleg jó verseket olvasott fel, s valami olyan életvidámság áradt személyéből, ami nem igazán jellemző a fiatal és induló költőkre. Bízzunk benne, hogy ez az életvidámság nem kallódik el az irodalmi szekértáborok között." (A teljes cikk a litera.hu-n olvasható.)