A fentiekből talán az előzékpapír fogalma ismeretlen, pedig nagyon egyszerű. Ez az a belső borítás, amit akkor látunk, amikor kinyitjuk a könyvet, de az még nem kezdődött el. Ezen semmi nincs, hiszen ez a papírlap arra szolgál, hogy elfedje a kötés technikai ráncait. Ez az az oldalpár, amit az utóbbi évtizedekben nem is érdemes megnézni, mert csak fehér papír. Knerék kiadványaiban azonban - és minden régi, igényes kiadó kötetében - ez már a könyv esztétikai, művészi része, van színe és mintája, amely egyaránt illik a formához és a tartalomhoz. Az összhang és a harmónia megteremtésében rejlik a lényege a Kner család könyvművészeti tevékenységének, amely éppen 125 évvel ezelőtt kezdődött.
1882-ben 75 forint tőkével és egyetlen nyomdagéppel, egy kézisajtóval alapított nyomdát Kner Izidor Gyomán. Nem mondható, hogy a fejlődés útját a nagyarányú beruházásokban látta, mert a következő tíz év alatt csupán egy gyorssajtóval gyarapította vállalkozását, a 90-es évek elejére mégis az ország legjobb nyomdái közé tartozott. S ez egyedül Kner Izidor újító szándékainak volt köszönhető.
A XIX. század második felében ugyanis a nyomdászati minőség és ízlés igencsak gyenge lábakon állt. Már rég "kivesztek" a munkájukat művészi igénnyel művelő fa- és rézmetszők, tipográfusok és szedők. A nyomtatványok stílusát (is) az osztrák biedermeier szentimentalizmusa (ez volt a jobbik eset) és a népéletkép rajzba hígított változata uralta. Kner Izidor a minőség javítása érdekében új rajzolókat keresett, még Lyka Károly, a Művészet főszerkesztője is segítségére volt ebben, de pályázataik nem sok sikerrel jártak. Nem is járhattak, hiszen ezekben az évtizedekben Magyarországon még színvonalas művészképzés sem volt, az alkalmazott grafikának nevezett műfaj pedig nem is létezett. Ezeknek a korai kiadványoknak ezért még nem is a grafikai, hanem a nyomdászati része volt az erőssége. A gondos tipográfia, a szépen metszett, éles körvonalú betűk és a tiszta, világos szövegelrendezés.
Jelentős változást a következő Kner, Izidor fia hozott a nyomda életébe.
Kner Imre csupán 16 éves volt, amikor 1906-ban Lipcséből hazatérve átvette a nyomda vezetését, és fokozatosan új útra terelte. Az addigi, jobbára provinciális igények teljesítése mellett teljes gőzzel megindult a könyvkiadás. Egyik első munkájuk a Firenzében élő Fülep Lajos "A Szellem" című filozófiai folyóiratának előállítása volt. Együttműködésük alatt Fülep sok jó tanácsot adott Kneréknek, melyek közül egy - a jó tipográfus csupán betűből is szép könyvet tud alkotni - hosszú időre meghatározta a gyomai kiadványok arculatát. Ebben a szellemben valósultak meg a tízes évek könyvei, például Thomas Mann Halál Velencében, Balázs Béla Tristan hajóján és Lélek a háborúban című művei.
A könyvkiadás csúcspontja az 1918-as esztendő - ekkor jelentetik meg a legtöbb Balázs Béla-művet -, legnagyobb nyeresége pedig Kozma Lajos, akit a Vasárnapi Körből ismerve feltehetően Balázs Béla hozott össze Knerékkel.
Kozma Lajos nevéhez fűződik a gyomai könyvkiadás legjelentősebb, szecessziós korszaka. Ő alakította ki azt a geometrikus szecessziós ornamentikából építkező képi világot, amely egyedivé és jellegzetessé tette a Kner kiadású könyveket, s amelyek egyben a modern magyar könyv születését is jelentik. Kner Imre céljait jól szemléltetik ebben az évben írt sorai: "...meg kell találnunk a módját annak, hogy a könyv nem tisztára szemnek való iparművészeti termék, céltalan dísztárgy legyen, hanem testére szabott köntöse a tartalomnak". Az egyik leglátványosabb tipográfiai újítás is neki köszönhető. Balázs Béla Misztériumok című színdarabjának nyomásképe mutatja elsőként azt a - ma már másként el sem képzelhető - drámaszöveg-formát, amely az addigi rendezetlen, nehezen olvasható, lapszéltől lapszélig terjedő betűhalmaz helyett csoportosítja a szöveget.
Ebben az időszakban jelenik meg Balázs Béla A fából faragott királyfi - Bartók Bélának ajánlva - és a Hét mese című kötete, Lesznai Anna Mese a bútorokról és a kis fiúról című könyvecskéje, melyet nem csak írt, de tervezett és illusztrált is az iparművész-írónő.
Knerék szinte az egész magyar progresszív művészvilággal kapcsolatba kerültek: gondozták Lukács György és Hevesy Iván könyveit, dolgozott nekik Berény Róbert, Bortnyik Sándor, Kassák Lajos, Molnár Farkas, Moholy-Nagy László pedig így írt: "...meg vagyok győződve arról, hogy a mai munkásságom a tipográfiában jelentékenyen a Kner-könyvek nemes egyszerűségű formáiból is indításokat kapott."
1944-ig még két nagy stíluskorszaka volt a nyomdának. Az úgynevezett "Kozma-barokk" periódus ideológiája tipográfiailag jobban elfogadható, mint grafikailag, ízlésvilága meglehetősen vitatott. Az utolsó stílusváltás - a klasszicizmus - azonban újra nagy eredményeket hozott, konkrétan az antikva betűk használatát, legfőképp a Bodoni betűtípus elterjedését, amelyet még ma is naponta látunk-olvasunk.
