Cserna-Szabó András 1974-ben született, eddig három könyve jelent meg: Fél négy (1998), Fél hét (2001) és Félelem és reszketés Nagyhályogon (2003). Nemcsak íróként, de gasztronómiai újságíróként is működik, évekig volt a Magyar Konyha szerkesztője, jelenleg főleg a Gusto című kulináris magazinnak dolgozik.
Legújabb kötetében, amely az Ulpius-ház kiadónál jelent meg és a Levin körút címet viseli, hasnovellák és gasztroesszék olvashatók. Az olykor nosztalgikus, máskor viszont pornografikus-horrorisztikus hangulatú gasztronómiai körutazás során olyan témákat érint, mint a másnaposság kérdése, a bájételek mibenléte, Trianon és a szorulás összefüggése, a konyharuhák gasztrozófiai szerepe, a kelkáposzta főzelék illatának az öröklétre gyakorolt hatása, a hagymás vér és az Európai Unió vagy az étkezés és a gyilkolás együttállása. Gasztronómia és irodalom, kicsit másképpen, mint ahogy eddig megszoktuk: nem egészen átsütve, belül kicsit véresre hagyva. A könyvet száznál is több színes illusztráció díszíti.
A Levin körút pompás vendéglőkkel, békebeli kávéházakkal és nyüzsgő kocsmákkal van szegélyezve. Ha ráérősen végigballagunk rajta, bekukkanthatunk mindbe. A Százholdas Pagonyból malac(ka)pecsenye illata száll. A Pipában Krúdy épp az igazi rostélyosokról mesél. A Félfülű Bikában Vanek úr libát burkol. A Világbúban a kelkáposzta-főzelék időtlen szaga kavarog. A Café Odeonban Joyce nem várja meg az éjféli leveshúst. A Todor Zsivkov kifőzdében bolgár tengerészek és magyar turisták csorbát kanalaznak. És a történeteket mindig a has szemszögéből látjuk. Gyomoridő. Velővilág. Csak nézünk ki a bendőnkből bambán.
Ám aki naivul azt hiszi, hogy a Levin körút vendéglátóipari egységeiben csupán halk jazzre, szolid félhomályra, bársonyos mártásokra és békés zellerillatra számíthat, az nagyon téved. Olykor fanyelű konyhakések repkednek, máskor literszámra fröcsöl a vér, a gárszon mérgében pecsétes konyharuhával csap tarkón, néha belezővámpírok, elhízott operaénekesnők, túlképzett emberevők, ordas kurvák, perverz falangisták, brutális medvék, csontrészeg nyugdíjasok, elszánt bájétel-kreátorok, másnapos szörnyek és egyéb kalandorok tűnnek fel a vendégtérben, s ilyenkor többnyire nincs kegyelem, de lesz nemulass.
És ízelítőül egy csemege-részlet a kötetből:
A medvefeletti medve esete a malacpecsenyével
Vagy a Has Birodalmának egészen rövid története
Micimackó egy napon arra ébredt, hogy semmi dolga nem akadt. Nem volt kedve felkelni. Künn, a Százholdas Pagonyban tombolt a hóvihar, akár egy orosz szocialista forradalom. Aztán medvénk megunta a forgolódást, és mégiscsak kimászott az ágyból. A gramofonra kedvenc Halász Judit lemezét tette fel, majd a kamrába indult mézért. A csuprot az asztalra helyezte, leült, mancsát belemártotta az édes matériába. Szájához emelte balját, s egyetlen hatalmas nyelvcsapással nyalta le a nyúlós nyalánkságot.
? Fújj ? üvöltötte Micimackó mérgesen, és a padlóra köpte a mézet. ? Ha így folytatom, skarlátot kapok az egyhangú étkezéstől.
Micimackó ugyanis utálta a mézet. Sőt, utált minden sztereotípiát. Azért, mert ő történetesen medvének született, miért kellene rajongania a mézért? Mert idióta meseírók ezt várják el tőle? Nem, nem és nem! ? kiáltotta, és földhöz vágta a cserépfazekat. Felvette sapkáját, sálját, majd megpróbálta a hasán kissé lejjebb húzni pólóját, de nem ment: a ruhadarab L-es volt, a medve pocakja pedig XXL-eset kívánt volna.
? Azért annak a csávónak is adnék egy kurvanagy sallert az orrára, aki egy hideg pagonyban élő mesehősnek ilyen kinőtt rongyot rajzol a hasára ? mérgelődött Mici, azzal kivágta házikójának faajtaját.
Malacka otthona felé vette az irányt. Arcán komisz ráncok húzódtak, gyomra korgott az éhségtől, léptei pedig oly szigorúak voltak, akár egy orosz anarchistáé, aki fáklyával kezében vonul a helytartóság épülete felé. Mikor a mackó barátja házához ért, szó sem volt kopogásról, medvetalpával rúgta be a rozzant ajtót. Malacka éppen a fotelban ült és intenzíven bénázott.
? Mi a faszt csinálsz, te malac? ? üvöltött Micimackó.
Malacka hosszú órák óta próbált bicsakjával megpucolni egy narancsot, de hol elejtette a gyümölcsöt, hol megvágta, hol pedig szembespriccelte magát. Keze véres volt, arca ragadt a narancslétől.
? Mit csinálnék, Micimackóm? Bénázok. Tudod, milyen szerencsétlen vagyok. Kicsi, suta, meg a komplexusaim. Nem ismersz esetleg egy jó pszichiátert?
? Kuss, te szopós malac! Nem segítek, elegem van belőled! Nem tölthetem az életemet azzal, hogy egy balfék disznót pátyolgatok. Különben is, vége lesz itten a bőrdíványos palivilágnak. Jönnek a farkastörvények! Győzzön az erősebb! Le a méz és a szeretet illúziójával! A szív uralmát ezennel felváltja a has birodalma! Jön a medvefeletti medve!
Azzal Micimackó kirántotta Malacka konyhafiókját, s egy fanyelű húsvágó kést húzott elő. Az apró sertés úgy remegett a fotelban, ahogy orosz regényekben a nyárfa levele szokott. Micimackó határozott suhintással vágta le barátjáról a csíkos kisruhát, s közben azon morfondírozott, vajon miféle lelki perverziókkal küzdhet az az alkotó, aki egy malacot darázsnak rajzol.
A szopós malacot Micimackó megbökte, vérét kifolyatta, majd a bőrét hófehérre tisztította. Megmosta, letörölte, sóval bedörzsölte, majd egy óráig állni hagyta. Ezután a kizsigerelt állat hasüregébe kakukkfüvet, majoránnát és köménymagot szórt. Megfelelő nagyságú tepsibe helyezte szétterpesztett lábakkal. A szájába egy szétbénázott narancsot helyezett. Négy kanál fagyos zsírral bekente, aláöntött némi vizet, és a sütőbe tette. Mérsékelt tűznél, gyakran locsolgatva sütötte. Amikor a húsa félig megpuhult, már nem locsolta tovább, de villára tűzött szalonnadarabbal kenegette. Mikor Malacka bőre pirossá és ropogóssá lett, kivette, darabokra vágta, majd előmelegített tálon újra összeillesztette a részeket. A sültléhez kis vizet adott, felforralta, s pecsenyelé gyanánt a hús alá öntötte. Narancsos tormamártással tálalta.
A Pagony felett pompás illatfelhő szállt. Először Tigris pattogott oda Malacka házához, akár egy piros pöttyös gumilabda, ő érezte meg először a sült hús illatát, mert tudvalévően a tigriseknek van a világon a legjobb orruk.
? Micsoda fenséges malacpecsenye, csuda, hogy nem egy tigris készítette, hiszen a pecsenyesütéshez a világon legjobban a tigrisek értenek, ez köztudott ? kiáltott Tigris.
? Elegem van a répából, húst akarok! ? üvöltött Nyuszi.
? Az aprólékból becsináltat lehetne csinálni ? okoskodott Bagoly.
? A füle lehet Zsebibabáé? ? kérdezte Kanga, arcán szelíd, anyai mosollyal.
Azzal elkezdődött a lakoma, falták az ízes húst, némán tömték mesefejüket. Egyedül Füles szólalt meg, mikor már jóllakott:
? Malackát nem hívjuk enni? ? kérdezte bátortalanul.
Az állatok összenéztek, majd egyszerre üvöltötték: ? Maaarha!
? Nem, szamár ? motyogta csonkán Füles, mert zavarában leesett a farka.
A továbbiakról csupán annyit: a Has Birodalma tényleg megvalósult a Százholdas Pagonyban, igaz, nem volt éppen hosszúéltű. Tigris pár nap múlva bebizonyította, hogy a világon a legjobb rántott baglyot a tigrisek tudják elkészíteni. Nyuszi a borsos tigristokánnyal aratott nagy sikert kis barátai előtt. Micimackó a nyúlpaprikás mezején tündökölt. Füles viszont a vörösboros medvepörköltre kapott rá. Ha nincs ló, szamár is jó, mondta Zsebibaba, mikor a spájzban felakasztotta Fülesből készült csípős kolbászait. Kanga pedig azt a tételt támasztotta alá, miszerint nemcsak az orosz forradalmak eszik meg saját gyermekeiket.
Arról pedig már csak Róbert Gida tudna ízesen mesélni, milyen is az igazi, faszénparázson sült, kicsit véresre hagyott kenguru-steak.
