Kölcseyre emlékeznek Sződemeteren

Irodalom

 

(MTI) - Az esemény főszervezője az idén is az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE), közreműködik a Szatmárnémeti Kölcsey Kör, Tasnád és Nagykároly városának polgármesteri hivatala, Sződemeter református gyülekezete, Sződemeter önkormányzata, valamint a tasnádi Ady?Kölcsey Kulturális Egyesület - írja a Krónika című kolozsvári napilap honlapján
    

A pénteki rendezvényen az emlékezőbeszédeket követően fellép a tasnádi Teletinik diákszínjátszó-csoport és a Maestoso kórus, majd szavalatok hangzanak el, és a hagyományhoz híven megkoszorúzzák Kölcsey Ferenc szobrát a helyi református templom szomszédságában.
    
Az idei Kölcsey-emlékfutás főszervezője Pakulár István tasnádi és sződemeteri református lelkipásztor. A kezdeményezés célja kettős: egyrészt erősíteni kívánják a költő kultuszát a környékbeli fiatalok körében, másrészt pedig a sportot akarják népszerűsíteni. 
    
Bár futásnak hirdették meg, a csaknem 10 kilométeres távot meg lehet tenni sétálva, illetve kerékpáron is, így bármely korosztály tagjai nekivághatnak. A szervezők gondoskodnak orvosi ellátásról, ha erre szükség lesz, továbbá biztosítanak innivalót is a túrázóknak.