(MTI) - Az ünnepi megemlékezést Jordán Tamás színházi igazgató köszöntője után Bozóki András kultuszminiszter nyitotta meg, aki arról beszélt, hogy a szabadság vágyának és a szabadság hiányának az ellentéte kíséri végig József Attila költészetét. Szabadságot!,- mondja József Attila, Levegőt!, írja a költő - fogalmazott a miniszter. Bozóki András szerint a szolidaritás, amelyet a mindenkori szenvedő emberrel vállalt, a "nagyon fáj" életérzése teszi József Attilát örök kortárssá. Emberi sorsok költője volt, a kisemmizettek életének megrajzolója, bárhol és bármikor is éltek vagy éljenek.
József Attila saját formát, saját nyelvet alkotott, amely feleslegessé teszi a klasszikus és a modern éles megkülönböztetését: ő ugyanis egyszerre mindkettő volt. Életműve után nem volt említésre érdemes magyar költő, aki valamilyen módon ne vetett volna számot mindazzal, amit ő létrehozott - mondta a miniszter. Gondolata szerint nem József Attila volt elmebeteg, mint azt néhányan mondják, hanem a korszak, amelyben élt. "Az a betegség, ha a téboly normális; és az van észnél, aki egy bolond korban őrült" - mondta, s hozzátette: az igazságtalan világgal szembeni dac, maga a vers a belső szabadság helyszíne. Eszmélet - ez a szó József Attila válasza egy megzavarodott világra.
A másfél órás megemlékezésen, amelyet a Magyar Televízió is közvetített aznap, ismert művészek idézték meg a költőt és korát. Fellépett az 56 tagú Vándor kórus, Sebő Ferenc és zenekara, továbbá a Kaláka együttes és Sebestyén Márta.
A Nemzeti Színház vastapssal fogadott zenés-verses összeállításában fellépett még Papp Zoltán, Kubik Anna, Őze Áron, Vallai Péter és Jordán Tamás. A műsorban a szavalatok, beszélgetések mellett korabeli filmhíradó-részletekkel, újságcikkekkel, slágerekkel idézték meg a költőt és korát.
A színpad előterében kialakított félhomályos kávéházi szegletben a két nagy öreget Udvaros Dorottya és Kulka János szólította meg. Somlyó György elmesélte, József Attila, akihez kamaszként elvitte verseit, rideg intelemmel látta el. Azt mondta neki, "verset az írjon, akinek mindennél könnyebb verset írni". Le is forrázta őt ezzel, tíz évig morfondírozott. Azt is elmondta, hogy Kosztolányi Dezső, édesapja és József Attila halála 1936-37-ben hármas katasztrófát jelentett számára, ennek hatására vált költővé.
A Párizsban élő Fejtő Ferenc, József Attila közeli barátja azt az élményét mesélte el, hogyan született megrendelésre a Levegőt! című vers. Csöndes hangján fölidézte, hogy 1936 kora őszén Zuglóból a Városligeten keresztül együtt sétáltak József Attilával a Japán Kávéházba, ahol Hevesi András sürgősen, másnapra vezércikket kért lapjába. József Attila délután négy órakor elvállalta, hogy este nyolcra "verses vezércikket" ír a magyarországi helyzetről, arról, hogyan fuldokolnak az emberek az országban. A költő keresett egy asztalt a sarokban, két csésze feketét és hozzá vizet rendelt a főpincérnél és nekiállt írni. Nyolc előtt kész volt a magyar irodalom egyik leggyönyörűbb, egyben legkomorabb verse - idézte fel a majdnem hetven évvel ezelőtti történetet a 96. évében járó Fejtő Ferenc.
