Költészet napi programok országszerte

Irodalom

(MTI) - A heves megyei Abasáron április 8-án, pénteken versmondó maratont szervezett a Hanák Kolos Könyvtár. A maratonon a helyi iskolások kedvenc verseiket olvashatták fel barátaik, illetve többi diáktársuk előtt. A szintén heves megyei Lőrinciben tartja egyik rendezvényét a Magyar Versmondók Egyesülete. Április 11-én a Városi Kulturális, Sportintézmény és Könyvtár ad otthont a Verseim szirmokká nyílnak című pódiumi estnek, amelyen Lutter Imre és Nemes Levente előadóművész szólaltatja meg Szabó Lőrinc verseit. A magyar költészet színe-java, klasszikusok és kortársak művei egyaránt szerepelnek a műsorban: József Attila éppúgy, mint Kányádi Sándor, Nagy László, Petőfi Sándor, Szabó Éva, Bella István és Ady Endre.
    

Szintén április 11-én ötszáz diák köszönti egyszerre József Attila születésnapját a Pest megyei Diósdon. A Diósdi Eötvös József Általános Művelődési Központ Iskolája és a Magyar Versmondók Egyesülete közös rendezvényének első felében a költő Születésnapomra című költeményét Lutter Imre vezetésével adják elő az iskola diákjai és tanárai, majd a Mama című verset tanulják meg énekelni a Kávészünet együttes dallamára. 
    
A Gödöllői Városi Könyvtár versíró pályázatot hirdetett; a beérkezett pályamunkák közül kedvenceikre még vasárnapig szavazhatnak az érdeklődők a könyvtár honlapján. Az eredményhirdetést hétfőn, az intézményben rendezett ünnepségen tartják, amelyen maratoni versolvasással és versfallal is várják a költészet szerelmeseit. Délután Lackfi János költő lesz a könyvtár vendége.
    
Zala megyében önálló irodalmi estekkel, rendhagyó koncerttel, vetélkedővel ünneplik a költészet napját. Zalaegerszegen zalai költők verseiből rendez rendhagyó irodalmi vetélkedőt a Pannon Tükör és az Énekmondó Alapítvány csütörtökön a Kaffka Margit Leánykollégiumban, április 11-én egerszegi költők - Péntek Imre, Tóth Imre, Karáth Anita és Kaj Ádám - olvassák fel új verseiket és kedvenc József Attila-versüket a hangverseny- és kiállítóteremben. A Keresztury Dezső Általános Művelődési Központban pedig a Braindogs játszik: a Hiperkarma és Quimby együttes zenészeiből összeállt csapat Tom Waits dalait énekli magyarul és angolul.
    
Nagykanizsán a Honvéd Kaszinóban Vidám magyar költészet címmel kanizsai, illetve a városból elszármazott vers- és énekmondók, valamint barátaik ajándékműsorával ünneplik pénteken a költészet napját. Keszthelyen a Balaton Színház Simándy-termében Oberfrank Pál, a veszprémi színház igazgatója tart előadói estet vasárnap Szamarakkal a paradicsomba címmel. Réti Anikó zongorakíséretével Debussy, Erkel, Bach, Brahms és Bartók zenéi mellett Kölcsey Ferenc, Babits Mihály, Petőfi Sándor, Juhász Gyula, József Attila, Ady Endre, Sík Sándor, Dsida Jenő, Reményik Sándor és Francis Jammes költeményei hangzanak majd el.
    
Ötödször indul útjára a költészet napján a versbusz Veszprémben. A "verskommandónak" ezúttal Bencze Ilona, Hűvösvölgyi Ildikó és Kőrösi Csaba színművész, Pitti Katalin operaénekes, Zsédenyi Adrienn (Zséda) és Varga Miklós énekes, a Vad Fruttik rockzenekar, valamint Varró Dániel költő lesz a tagja. A művészek, akik idén különleges produkciókkal is készülnek, a buszozást hétfőn reggel a veszprémi helyi járatokon kezdik, de az Életöröm idősek otthonában és a veszprémi börtönben is fellép a verselő csapat, amely hat helyszínen több mint száz verset ad elő. Az egész napos verselés keretében egy irodalomóra részvételi rekordját is szeretnék megdönteni a művészek: rendhagyó irodalomórájukat a város négyszáz felső tagozatos általános iskolásának tartják meg a művelődési központ nagyszínpadán.
    
Nyíregyházán a Vers összeköt címmel közös versmondást szervez a megyei könyvtár hétfőn 11 órakor. A szervezők több száz résztvevőre számítanak, akik József Attila Születésnapomra című versét fogják egyszerre elszavalni. A költészet napján megrendezik a már hagyományos, Váci Mihályról elnevezett szavalóversenyt is, amelyre idén egy Váci Mihály- és egy szabadon választott Babits- vagy Pilinszky-verssel lehet nevezni. 
    
Maratoni verskoncerttel és versfelolvasással ünneplik a költészet napját hétfőn Győrött. A Zichy-palotában tizenkét órán keresztül megzenésített verseket hallhat a közönség a Hangraforgó együttes előadásában; a Rómer-házban pedig József Attila-verseket olvashatnak fel a költészet szerelmesei tizenhárom órán át.
 
Debrecenben a Magyar Írószövetség és a Csokonai Színház közös programja is várja a költészet napján az érdeklődőket. A kígyó bőre című költői est, amelyet a Horváth Árpád Stúdiószínházban láthat a közönség, Vasadi Péter és Végh Attila költők nyilvános dialógusára épül egy olyan korban, amelyben ?elfelejtettünk beszélgetni?. Az estet Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke nyitja meg, közreműködnek Oláh Zsuzsa és Jámbor József színművészek. A rendezvény egy közös programsorozatnak is a nyitánya, amelyet a Magyar Írószövetség és a Magyar Teátrumi Társaság indít Írók a színpadon címmel. Az est során adják át Tamás Attila irodalomtörténésznek a Magyar Írószövetség Örökös Tagja kitüntetést is.
    
A Debreceni Egyetemen hétfőn tizenkét órás felolvasással és verses játékokkal ünneplik a költészet napját. A felolvasó költők között lesz Áfra János, Apagyi Ferenc, Baranyi Gergely, Borbély Szilárd, Komor Zoltán, Korpa Tamás, Lapis József. Rajtuk kívül a maratoni szavaláson Fazakas Gergely Tamás és Takács Miklós, az egyetem Magyar Irodalom és Kultúra Tudományi Intézetének oktatói, valamint az egyetem hallgatói is részt vesznek. A program verses színelőadással zárul.
    
A IX. Debreceni Irodalmi Napok rendezvénysorozatának állomásaként a debreceni Kölcsey Központban Oláh Gábor: Gyermekek forradalma - Életkép az 1880-as évekből című művét játssza szintén hétfőn a kaposvári Csiky Gergely Színház társulata.
    
A Pécsi Kulturális Központ több helyszínen, színes műsorkínálattal igyekszik méltóképpen ünnepelni idén is a költészet napját. A Dominikánus Házban 18 órától egy ?Lyukasóra? erejéig igazi verscsemegék kerülnek terítékre olyan közreműködők segítségével, mint Németh János színművész, Tóth Károly tanár, Rohácsi Dávid filozófus, Mihalik Zsolt tanár, költő, Szász-Kolumbán Olga tanár. A Pécsi Fiatal Írók Alkotói Köre az Ifjúsági Házban szintén 18 órától ??gondom s fájdalmam kicifrázva?? címmel a kortárs magyar és kifejezetten a pécsi írók bemutatására vállalkozik. A napot Hobo Tudod, hogy nincs bocsánat című József Attila-estje zárja. Az előadás után a friss Kossuth-díjas Földes Lászlóval ?a benne munkáló József Attiláról? beszélgethetnek az érdeklődök.    
    
A legifjabbakról sem feledkeznek el Pécsett, ők már április 8-án a Szivárvány Gyermekházban több csoportban mérhetik össze tudásukat, tehetségüket a Versmaratonon. Az ügyesebbek saját verset is faraghatnak az aznap szerzett élményekből Szabó T. Anna költő, Füsti Molnár Éva és Koszta Gabriella színművészek segítségével.
 
Kaposváron formabontó versünnepre készül a Csiky Gergely Színház: a költészet napján minden a vers körül forog majd a teátrumban. A programok között szerepel versmondó verseny, de lehet verset írni, hallgatni, felolvasni és ?kikiáltani? is: délután Kaposvár utcáin, terein, boltokban szólnak majd a versek, este pedig Cseh Tamás emlékét idézik meg egy koncerttel.
    
A költészet napjára emlékeznek hétfőn Miskolc-Lillafüreden is. A költészet- és irodalomrajongók e napon szinte zarándokhelyként keresik fel a lillafüredi függőkertet, ahol emléktábla és a költő szobra hívja fel a figyelmet az Óda című vers keletkezésére, amelyet József Attila 1933. júniusában, ezen a helyen írt. József Attilát Papp Lajos idézi meg az emléktáblánál, amelyet meg is koszorúznak. 
    
Az észak-borsodi Kazincbarcikán több mint egy évtizede hagyomány, hogy a költészet napjához kötődően nemzetközi szavalóversenyt rendeznek, amelyen a határon túli gyerekek is részt vehetnek. Az Egressy Béni Nemzetközi Szavalóversenyre, amelyet idén április 15-én rendeznek meg, csaknem 200 iskolás nevezett, többek között Erdélyből, Kárpátaljáról és Szlovákiából is várnak résztvevőket.