Könyvhét - Sok a fiatal költő az idei Szép versekben
(MTI) - Péczely Dóra, a kötet szerkesztője az MTI-nek elmondta: a 2010. január 1. és 2010. december 31. között megjelent versekből válogatott. Az új szereplők között van például Kupcsik Lidi, Fehér Renátó, Deres Kornélia, Dobai Bálint vagy a középnemzedéket erősítő, eddig tárcáival, prózáival ismertté váló Sajó László.
A szerkesztő szerint az idei kötet leginkább formabontó alkotója Kukorelly Endre. "Nagyon érdekes, már-már az élőbeszéd határát súroló költészetet csinál" ? vélekedett, hozzátéve, az idősebb nemzedéket például Szepesi Attila képviseli hagyományos versformákban írt szövegeivel. "Szerkesztő elődeim azt a mintát követték, hogy a lehető legtöbben szerepeljenek a kötetben, én inkább arra helyeztem a hangsúlyt, hogy a költők versei megmutassák, hol tart most az adott alkotó a pályán" ? mondta a Péczely Dóra, majd arról is beszélt, hogy olyan költők közül válogatott, akik sokat publikáltak az év során. Az idei kötetben kevés a kötött formában írt vagy rímekkel díszített vers - tette hozzá.