Könyvkiállítás nyílt a Könyvhét alkalmából Szegeden

Irodalom

(MTI) - Majzik István, a kiadó ügyvezetője elmondta: a teljes kiadványrepertoár mintegy 50-60 százaléka lapozható fel a tárlat keretében. Tematikája szerint láthatók gyermekkönyvek, Szeged-ismeretet feldolgozó munkák, helyi művészekről szóló kiadványok, de megjelennek a szegedi próza- és esszéírók is.
    

A 82. Szegedi Könyvhét több mint száz programmal várja az érdeklődőket csütörtöktől. Idén a könyvek mellett a folyóiratok is megjelennek a belváros szívében levő fesztiválon. A központi helyszín a korábbi évekhez hasonlóan a Dugonics tér lesz, de kávéházak, művelődési intézmények, a múzeum és egyetemi épületek is otthont adnak a rendezvényeknek. Sok kiadó lesz jelen június 8-ig elsősorban Szegedről, de rajtuk kívül néhány országos is megjelenik, mint például az Év kiadója, a Magvető, vagy a Móra, a Scolar, illetve a Garbó Könyvkiadó.
    
A programokkal a X. Gyermekkönyvhetet is ünnepelni akarták a szervezők, így számtalan, kicsiknek szánt esemény is lesz. Új kezdeményezésként a téren olvasó- és játszóligetet alakítanak ki. Könyvszerzők, illusztrátorok, nyugdíjas iskolaigazgatók beszélgetnek majd a könyvekről a fiatalokkal, s lesz papírszínház és játszóház is.
    
Az ünnepi könyvhéten számos neves alkotó jelenik meg. A százkilenc alkotó között már az első napon Grecsó Krisztián lesz a vendég, és szintén csütörtökön mondja el gondolatait Böjte Csaba is. Mellettük a hét beszélgetőpartnere lesz mások mellett Ungvári Tamás, Tóth Krisztina, Podmanicky Szilárd vagy Tarnai László.
    
A könyves programok mellett sok kísérőrendezvény is lesz a Dugonics téren, így például koncertek, színházi előadások, néptánc- és salsaest, de még vadászsólyom-bemutató is.