Könyvkötészeti remekek az Antiquarium Hungaricum árverésén

Irodalom

(MTI) - Nagykovácsitól Csömörig, Káposztásmegyertől Soroksárig terjedően ábrázolja 16, összeilleszthető térképszelvényen Budát, Pestet és környékét az a litográfia, amelynek különlegességét színezése adja. A közgyűjteményekben található lapok ugyanis vagy hiányosak, vagy színezetlenek, és későbbi kiadásúak, mint az árverési darab, amely 1856-ban jelent meg Pesten. Nem sok érte a 150 ezer forintos kikiáltási ár.

 
Két iparművészeti, könyvkötészeti remeket, két imakönyvet egyenként, ennek az összegnek a tizedéért, 15-15 ezer forintért kínálnak. Mindkettő pompás kötésben, rézcsatokkal, csontkereszttel, illetve csontfaragású virággal, búzakalásszal díszítve, éle aranymetszéssel, amelybe mintákat nyomtak. Bár évszám nincs feltüntetve egyiken sem, alighanem megérték már a kétszáz évet. Annál különösebb, hogy ilyen gondosan megőrzött, szinte érintetlen példányok.
 
Keleti Arthur Angyali üdvözletét Molnár C. Pál fába metszett rajzai díszítik. Bár az aukciós példány második kiadás 1928-ból, de értékét növeli, hogy számozott, és a szerző és az illusztrátor is aláírta. Nem sok érte a 6 ezer forintos kikiáltási ár.
 
Nagybányai művészek, Ferenczy Károly, (Iványi) Grünwald Béla, Hollósy Simon, Réti István, és Thorma János illusztrálták Kiss József 1897-ben kiadott Költeményeit. A kiadó Révai Testvérek felkérése a művésztelepen együtt dolgozók elismerésének első komoly jele volt. A kötethez készült rajzaik, festményeik az 1897-es, első nagybányai kiállításnak is központi darabjai voltak. A dekoratív díszalbum kikiáltási ára 24 ezer forint.
 
Malonyay Dezső összegző népművészeti alapműve, A magyar nép művészete, öt kötetben jelent meg 1907 és 1922 között. A 167 színes táblával és 2614 szövegközti képpel illusztrált műben a szerző még időben felmérte és rögzítette a huszadik században aztán nagyrészt eltűnt motívumokat és díszítési formákat. Már a múlt század nyolcvanas éveiben megjelent reprint kiadás is ritkaság, hát még a teljes, eredeti kiadás. Az utóbbi öt évben árverésen csak egyszer szerepelt. Most 75 ezer forintról lehet rá licitálni.
 
Az árverés anyaga letölthető innen.