(MTI) - A Trafó Kortárs Művészetek Házával együttműködésben meghirdetett pályázatra meghívott öt író már meghatározta a folytatásokban készülő új dráma fő karaktereit, és helyszínekre is javaslatot tettek, így a darab egyes jelenetei játszódhatnak majd Tesco-parkolóban, a 6-os villamoson, a Kremlben, valakinek a memóriájában, esetleg egy nagy zsebben. A szerzők egymás után, "stafétában" írják meg az előző részhez illeszkedő vagy azt ellenpontozó, egy vagy több jelenetből álló "kisfelvonásukat".
Kortárs drámapályázatot hirdet a litera.hu
Irodalom
Az öt részből álló mű Háy János által írt első felvonása hétfőn már fel is került a pályázathoz létrehozott http://literastafeta.blog.hu internetes oldalra, ahol a látogatók figyelemmel kísérhetik a darab alakulását, sőt kommentálva üzenhetnek, javaslatokkal is fordulhatnak a szerzőkhöz.
Az íróknak egy-egy hét alatt kell elkészíteniük saját felvonásukat, így a dráma várhatóan április 4. körül készül el. A legjobb rész szerzőjét a litera hagyományaihoz hűen diákzsűri fogja kiválasztani, melynek tagjai az ország hat felsőoktatási intézményét, köztük a Színház- és Filmművészeti Egyetemet képviselik.
A folytatásos színműhöz kapcsolódóan az irodalmi portál tehetségkutató pályázatot is hirdet egy egyfelvonásos dráma megírására. A kiírásra az április 11-i határidőig bárki küldhet pályaművet, az egyetlen feltétel, hogy abban az ötrészes dráma karaktereit szerepeltesse.
A pályázatok eredményhirdetésére április 25-én a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon kerül sor, külön rendezvény keretében. A meghívásos pályázat nyertesének jutalma egy laptop lesz, míg a tehetségkutató verseny első három helyezettje összesen 250 ezer forintot, közönségdíjasa pedig egy kétszemélyes színházbérletet nyer.
A tervek szerint az ötrészes mű már a díjkiosztón elhangzik felolvasószínházi formában, a dramaturgiailag megmunkált színházi változat bemutatásáról jelenleg több színházzal is folynak az egyeztetések. A darab valószínűleg látható lesz a litera novemberben, a Trafóban sorra kerülő születésnapi rendezvényén is.