Kortárs művészeti szabadegyetem a budapesti Gólyavárban

Irodalom

(MTI) - A Művészet mindenkinek címet viselő, jövő áprilisig tartó előadássorozaton művészettörténészek, esztéták, szociológusok és alkotók ismertetik napjaink művészetének főbb irányzatait, elemzik jelenlegi helyzetét - mondta N. Mészáros Júlia művészettörténész, az alapítvány elnöke az MTI-nek.
    Az előadások keresztmetszetet adnak a kortárs művészet kiválóságainak munkásságáról, emellett segítséget nyújtanak a mai műalkotások értelmezéséhez is. Szó lesz arról, hogy a művészetre milyen elméletek gyakoroltak hatást, ezek ugyanis nélkülözhetetlenek a progresszív művek befogadásához - magyarázta a művészettörténész.
    Érdekes felvetés, hogy miként viszonyul az 1970-es, 80-as évek művészetéhez a mai generáció - erről, valamint a kortárs művek társadalmi befogadásáról is hallhatnak a szabadegyetem hallgatói. A kurzusok résztvevői választ kaphatnak arra a kérdésre is, hogy milyen módon kerülhet közelebb egymáshoz művész, művészeti alkotás és befogadó.
    Az egyetemi hallgatók részéről nagy érdeklődés mutatkozik a témák iránt, az előadások azonban olyan kérdéseket boncolgatnak, amelyek a 40 év fölöttiek számára is szellemi élményt nyújtanak - mutatott rá a szakember, hozzátéve: a művészetek iránt vonzódást érző felnőttek a szabadegyetemen bepótolhatják azt, ami fiatal korukban bármilyen okból kimaradt az életükből.
    "Az előadóktól nemcsak információt, hanem szemléletet is kapnak" - hangsúlyozta N. Mészáros Júlia.
    A szabadegyetem bevétele az alapítvány céljait szolgálja. Az alapítvány küldetése az idén elhunyt Hetey Katalin Kossuth-díjas szobrászművész hagyatékának gondozása és Konok Tamás Kossuth-díjas festőművész életművének feldolgozása - fogalmazott az alapítványi elnök.